Balaskó Ákos: Karúszók

Nem is partszakasz, csak túl kavicsos

testek imbolygó, kifeküdt helye.

Ahová a szomszédos strandról

a hőség átömlik, az öröm nem.

Mellettem tolták el, élettani görcsbe rögzült

lábszár, csatos szandál, túlnőtt, sárgás köröm.

Egy pad mellett vetkőztetni kezdik. Lefojtott rutin,

késélnyi szájú némaság, élettani görcs.

Karban viszik az algalépcsőn a vízbe.

Ahogy belemártják, fröcskölni kezd,

az arca irracionális vigyorrá reped szét.

Karúszóit egész a parti sziklákig hozza a víz.

A boldogság miért csak diszfunkciót igényel?

Egy újabb kavics merül el bennem,

egy víz felé fordított tolószék magánya.

(Megjelent a Tiszatáj 2017/9. számában)