Fázunk és éhezünk,
átlőve oldalunk.
Legyen még alkalom, ha másképp nem, utolsó napomon, hogy érezzem az egykori örömöt, a fölemelt fej, a nyílt tekintet, az egyenes beszéd mámorát, az érvek megismerésének szomjúságát. Legyen bár utolsó napomon, hogy elhiggyem sebeink gyógyulását – mielőtt bátyánk vagy húgunk az első parancsszóra visszakullogna a konyha biztonságos szögletébe. Fázom és éhezem, Mesterem, igen. Átlőve oldalam.
