Ahogyan Isten is beletörődött a teremtett világba

Mintha prózaverseket olvasnánk, olyan egyszerű stílusban, semmit nem szépítve mondja versbe történeteit családjáról, szülőhelyéről. Semmi hatásvadászat nincs a következő kijelentésben, és a megfogalmazás mesteri: „A Kis-Duna az ütőeremmé vált”. Az emlékezés mint motívum a kötetben többször is visszatér, s néhány versben nem egyszerű visszaidézésével a múltnak. Van, hogy a gyerekkorra való emlékezés szürrealista történetekbe hajlik át, jelezve ezzel, hogy a múlt visszahozhatatlan, értéke ott maradt, abban az időben, s a jelenben már sokkal nehezebb reális értékeket találni. Valósághűen ír apja és anyja betegségéről, a demencia jegyeit és kegyetlen tüneteit a szívéhez oly közel álló két idős emberen bátran és tényszerűen tárva az olvasó elé, mondhatnánk, objektíven, ám épp e tényszerűség adja a versek súlyát, veti felszínre a sorok mögötti fájdalmas tehetetlenség kínjait, s mindezek elfogadását a szerző részéről. A vállalás, a mindvégig kitartás a szülő mellett nemegy kiváló versben kerül felszínre (Túlírt töredék, Megáll az idő, Szétkenődött, Haladék), s tetőzik az Ártér címűben, melyből kiderül, hogy anyját, aki állapota miatt kényszerült öregotthonba, havonta hazaviszi, majd vissza, s aztán újra haza, s ez egy véget nem érő körforgás, állandó próbálkozás, hogy örömet csempésszen az életébe: „akkor is, ha / már nm lesznek semmilyen macskák a / világegyetemben, viszem vissza az / anyut az idősek otthonába, a / búcsúzkodás után keresztet vet a / homlokomra, mint mikor kenyeret szeg.”

Ez lehet egy mindennapi, valós, a szerző által el nem fogadott tény, kérdés, vagy akár egy megállapítás is („megérint mutatóujjával az / öregség” – Filmszakadás). S itt lép a képbe az Isten, akitől Fellinger nem vár el együttérzést, vagyis az Istenhez való viszonya bizony nem egyszerű. Nem kérdőjelezi meg a létezését, hisz fel-felbukkan a verseiben, mint egy titokzatos lény, akit nehéz megérteni, mert túl bonyolult „személyiség” – aki valószínűleg segíthetne legalább megvilágítani a dolgokat, de azt se teszi meg egyenesben, vagy csak ritkán. „Minden ideológia, minden nemes cél / egy-egy mézesmadzag” – mondja az Isten a Lehorgasztott fejjel című versben (ahelyett, hogy időben figyelmeztette volna a teremtményét – vagy valóban minden hiábavaló?). Abszurd, ám igen érdekes kérdést vet fel a szerző a Hit és a Srég (ami tulajdonképpen a Hit kibontása, részletezése, s már ez a tény is a bibliai történeteken való tépelődést jelzi) című versekben, s gondolatmenetét teljes figyelemmel követi az olvasó. A szentkép ugyanis srégen áll a falon, ám ha a szerző megigazítaná, talán kiesne a fejsze Szent József kezéből, s „a gyermek Jézus azt egy sorsfordító / jelnek élné meg”. Vagyis ki tudja, hogyan alakulna Jézus története a Bibliában egy régi és örök történetbe való, a mai világban történő „beavatkozással”, a két idő összemosódásának lehetőségében? – veti fel előttünk az abszurd kérdést a vers. Fellinger eleve filozofikus, töprengő, a dolgok mélyét, titkait, összefüggéseit kutató költő. Önelemző versei bizalmatlansággal, pesszimizmussal telítettek. „Őrangyal figyel körözve fölöttem, mint a sas” (Oxigénhiány) – jegyzi meg a fenyegetettség érzésétől, s a jóindulat hiányától keserűen, és ez addig fokozódik, hogy beletörődik a sorsba, „mint Isten / a teremtett világba” (Bermuda háromszög). A túlvilág foglalkoztatja, vagy még konkrétabban, a nemlét, ami „beleül a versbe” (Termékeny hiány). E zűrzavarban, kétségbeesett reményvesztettségben nyugalmat keres, s világos előtte, hol is találhatná meg azt: „A nyugalmat majd kilöki magából / a vers” (Ujjnyomat).

…és akkor is a legpozitívabban hozzá tartozó társaként olvad egybe lényével, ha időnként keserűen ír az irodalmi értékrendekről, a szekértolásokról az irodalmi életben. Gyönyörű metafora mondja ki helyette: „nem az árnyak, a színek áttetsző / ruhája a vers” (A vers)

János, aki „bárhova is ül, fekszik, / odaragad magához”, aki a “sötétségben turkál”, “akinek az anyja idős, beteg asszony”, János, aki kapkodó, aki keresi és nem találja a helyét, a biztonságát a világban, a Bumerángban is megérdemelt helyet kap, az eddigi János-versekhez képest azzal a különbséggel, hogy itt a versek többségében szinte leesik a fátyol János személyéről, nem is kell már tovább találgatnunk, ki ő, vajon a szerző alteregója-e, vagy nem. Fellinger már nem foglalkozik ezzel, s ha gyötrelmeit, kínos helyzeteit János éli meg helyette a versekben, azt sem bánja, hisz ezek mind tények és igazságok. Ha azt mondja, hogy János „belelép saját jövőjébe” (Egyperces), nyíltan elénk is tárja a versben, hogy a temetőre gondol, az édesapja sírjára, melynek síremlékén az ő saját neve is föl van vésve; ha János „úgy érzi, ki kell adni / könyvben a gyűjtést” (Hétfő), tudjuk, hogy szülőfaluja és környéke népköltészeti hagyományának mentése Fellingernek oly fontos, nem Jánosnak.

Különleges egyediséget ad a kötetnek a 11-es szótagszámú verssorok rejtélye – a versek többsége ilyen versformában íródott, legyen szó emlékező, a szülőkhöz fűződő, önelemző, vagy akár János-versekről, hisz a versek tartalma, az érzelmek hullámzása, a történések szinte prózaszerű elmesélése gyönyörűen belesimul ezekbe a meghatározott szótagszámú sorokba, a versek kompaktak, keretük megvan, s mesterkéltségnek itt bizony nyoma sincs.

…mely talán még szebbre sikeredhetett volna, ha csak festmények kerülnek bele; az imitt-amott a könyvbe került grafikák inkább az illusztrációk halmozását érzékeltetik, mint a versek kiemelését.

S hogy miért Bumeráng? Azt hiszem, ezt bízzuk a szerzőre. Mert mi az, ami életünk során visszavág, váratlanul visszacsapódik, bonyolulttá, bonyolultabbá, vagy hirtelen megoldhatatlanná téve jelenlegi dolgainkat? Gyerekkori élményeinken, elhibázott ügyeinken, kapcsolatainkon kívül még sok minden más – s ez mindannyiunkra egyaránt vonatkozik. Egy kötetcímbe sűrítve pedig enyhén szólva sokatmondó.

Azt azonban biztonsággal állítom, hogy ebből a kötetből igen jóleső dolog egyszerre jóval több verset elolvasni, mint általában a versekből egyszerre, hisz lenyűgöző a szerző prózaversekre emlékeztető, egyszerű, közvetlen hangja, bátorsága, ahogyan olyan személyes (és nem személyes) dolgokat tár az olvasó elé, amik fölött az szabadon ítélkezhet – vagy (jobb esetben) magára ismerhet, és eltöprenghet rajtuk.

Kovács Jolánka

AB ART Kiadó

Miskolc, 2023

3990 Ft