Csodák vására. Isten aspektusa. Applikáció és lejegyző rendszer. Az idő és a nyelviség. (Tematikus élmények.) Méz és vér. Anyagtalan és időtlenített elemek. Lebomlik egy konszenzus, akár a horgolás. Kötés. Elvész egy mintázat, a jelentés teliség túlcsordul. Rá a történelem-abroszra. Hurkok oldódnak, fonalszálak bújnak át. A szubsztancia értetlenül áll és a feltárulkozás kiterjed. A tökéletesség felmérhetetlen és pillanatnyi. Az alapszín egy tökéletes hangnem. Színtiszta emlékezés. Reggel megmutatkozik a dolgok nyers mibenlétében. Végül a séta, mint retorikai eljárás, Reflektáló kívül lét, ami páracseppenként kerül bele. Rálélegez a rész a kortyolni kész egészre. Így sincs tele. S az ízét érzi csak, az illatát, csukott szemekkel. Mint álmába mélyülő, találékony elme. De leskelődik egy másik világba belső pupillákon át. Majd belefásulva a nappalba hívja az éjszakát. Közben a porszem gondolkodik a látottakon. S ki regisztrálja vajon? Tűnik-e a gond? Hogy ragyog-e a sátor, a bútorok, a tisztaság? Meghallja-e a szótlanság a nyelv beszédét? Épp szabadnapos a kerub. A kérész. Ahogy a láthatatlan alak a trón és az oltár közé lép. Lehozza a magasságból a megértést. Az újraírt, elodázhatatlan ábrát. Mindenkinek egyenként megadatik a belátás! A kankalin letérdel a lélek előtt, S szőlőszem van az álomi szelencében. Brácsás tücsök, távollét-résben. A baloldal a villáké. A jobb oldalon a kés. És a kanál.
