„… egy társadalomban élő faj esetében az individualitás alig több múlékony fikciónál” – írja Houellebecq legújabb regénye, A térkép és a táj lapjain. Hősei hermetikusan lezárt térben élnek, elzárva egymástól és önmaguktól, alárendelve a modern civilizáció elkorcsosult rendszerének. Rituális gyilkosság, eutanázia, öngyilkosság; a közönyt egyedül a végletek írhatják felül.
Houellebecq-et sokan az európai Breat Easton Ellisként, vagy a francia Chuck Palahniukként emlegetik, az aberráció, perverzitás, brutalitás szintúgy alapeleme regényeinek, mint a felsorolt íróknál. Az emberiség kora leáldozóban van, az érdek-és pénzorientált társadalmakat csak az unalom tartja egyben. Az egyén vagy megszűnik önállóként létezni vagy eltorzul, kifordul önmagából és gyomorforgató tettekkel szakítja le a beolvadás kritériumát. Az eddigi Houellebecq kötetekkel ellentétben, A térkép és a tájban nem a provokáción van a hangsúly, sokkal emészthetőbb, mondhatni nyugodtabb regény ez. A szereplők lassan vánszorognak a pusztulás felé, csak egy-két, Houellebecq-től már megszokott momentum szakítja meg gyászmenetüket.
A regény központi alakja Jed Martin, művész, először fényképeket majd festményeket alkot, melyek esztétika értéke a leírtak alapján kétségbe vonható. Mégis elismert, vagyonos emberré válik, e szerint a művészet nem általános értékek, hanem egyéni vélemények alapján definiálható. Jed különösen vonzódik a tárgyakhoz, pályája elején gépalkatrészeket fotóz, majd első sikereit Michelin-térképek fényképezésével aratja. „A térkép fontosabb, mint a táj.” – az élettelen testek, formák, alakzatok világa több szépséget rejt, mint bármilyen élő organizmus. Jed kevéske emberi kapcsolata során sem él át olyan eksztázist, mint mikor felfedezi a térképeket, Olga szerelme nem ad olyan kielégülést, mint egy-egy útrendszer vizsgálata. A tárgyak iránti mágikus rajongás az egész művön végigkövethető, Jed sajtósa egy kopott határidőnaplót szorongat vég nélkül, Houellebecq, aki saját nevén, íróként jelenik meg a regényben, pedig évek óta ugyanazt a bakancsot és esőkabátot vásárolja. Utóbbi olyannyira szívén viseli kedvenc termékei sorsát, hogy egy borgőzös éjszakán sírva panaszolja Jednek, hogy a tárgyak „tehetetlen elszenvedői a termékfelelősök felelőtlen és fasiszta diktátumainak.” A fogyasztói társadalomban minden megvásárolható, értéke azonban már nem az embernek, hanem az általa használt eszközöknek van. Kötődni nem egy rokonhoz, baráthoz vagy szeretőhöz lehet, vagy érdemes, hanem egy olvasólámpához, vagy könyvjelzőhöz. A kiaknázatlan érzelmek tombolása ez, visszafojtott igény egy más létezésre.
A történet tulajdonképpen Jed életútját mutatja be, melybe egy kiállítás kapcsán csatlakozik be Houellebecq, az író. Antiszociális, már-már embergyűlölő, depressziós alkoholistaként festi le saját magát, végül cafatokra tépve végzi egy gyerekkoporsóban. A gyilkosságot anatómiai pontossággal írja le, felkavaró naturalizmussal, szinte érezni lehet az oszló tetem bűzét, hallani a döglegyek zúgását is a lapokon keresztül. A regény kapcsán a leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy vajon mi volt Houellebecq célja saját kivégzésével, miért tünteti fel magát a legkedvezőtlenebb színben? A legvalószínűbb az, hogy így akart visszavágni a kritikusoknak, azoknak, akik folyamatosan támadják művei és személye miatt egyaránt. A történet szerint darabokban végzi, teljesen megsemmisül, így ad teret a valóságban a könyveinek. Ha a sajtó kíváncsi rá, hogy milyen lehet az igazi Houellebecq, hát tessék! Lehetetlen elválasztani a fikciót és a valóságot, az író személyisége így még zavarosabb, homályosabb lesz.
Jed Martin beposhadt, ingermentes világát az apja és az író halála is felzaklatja, már ha zaklatottságon pár perces érzelmi kitöréseket értünk. A várt katarzis elmarad, azonban a dolgok addigi rendje megváltozik.
Akik szeretik Houellebecq jellegzetes légkörét, azoknak A térkép és a táj sem fog csalódást okozni, bár ha csak pornográf, véresen brutális jelenetekre vágynak, valószínűleg a könyv feléig sem jutnak. ’Kezdő’ Houellebecq olvasóknak mindenképpen ez a kötet ajánlott; könnyebb, érthetőbb, mint az eddigiek, mentes azoktól a komponensektől, melyek miatt például nőgyűlölőnek vagy iszlámellenesnek bélyegezték az írót. A koncepció azonban nem változott, a regény egy kiüresedett világ krónikája, éles társadalomkritikával, öniróniával és rengeteg gúnnyal.
Gulyás Ágnes
