Normal Gergely: Körletellenőrzés

KÓSTOLÓ A KÖTETBŐL

Normal Gergely első kötete verbo-voko-vizuális költői terrorizmus. A láthatatlan magyar neoavantgárd hagyomány több ponton megidéződik ebben a szikár nyelvű, mégis orgiasztikus vizualitással megalkotott könyvben. A szerző neve ugyanúgy játék, ahogyan a többes szám használata. Normal experimentumainak igenis van tétje: „a tankok nem a mi emlékeink / nem a mi harcunk / valahol otthon szovjet utódállam” A Körletellenőrzés a felügyelet és a büntetés posztszovjet korszakának generációs könyve, látlelete, ám úgy, hogy sem a tér, sem az idő, illetve semmiféle konkrét közösség nem játszik meghatározó szerepet a kötet absztrakt világában. Börtöngép, átlátszó cellákkal, a büntető intézetek nyelvi architektúrája, a paranoia paradicsoma. Kitépett lapok egy embernövényi naplóból, poszthumanista anti-krónika. A jelzőkből viszont elég, most te következel, bátor olvasó.

Orcsik Roland

A szerzői grafikákkal gazdagon illusztrált kötet szokatlan méretben, igazi zsebkönyvként várja Normal Gergely olvasóit. A versekhez azonban nem pusztán vizuális elemek társulnak, hanem zenei QR-kódok is. Különleges könyv – érzékeny és nyitott olvasóknak!

Tiszatáj Könyvek

Szeged, 2020

140 oldal, 2100 Ft

 

Megrendelhető a [email protected] címen

Kijárási tilalom

1.

mikor apáink kilovagolnak

anyáink bedeszkázzák az ablakokat

a határról égett hajszagot hoz a szél

ilyenkor a pincében imádkozunk

nincs itthon férfi, gyáván motyogunk

előjönnek a varjak, fosztogatnak kedvükre

a háznál csak csendes lelkek maradtak

házi farkasok, szelíd álcák

a tűzhelyben parazsat hagyunk

logikát erőltetünk a káoszra

nyelvünk alatt, fogíny mögött méregfiolák

nyitott szájjal fekszünk, míg fogyni kezd a hold

szemünk sarkából magok csíráznak

az üres őrtornyok felett rózsaszín ég

mélyen bennünk lakoznak a színek

szemhéjaink alól csomókká burjánzik a mag

nap felé fordulunk, lábaink a patakban

erre a világra születtünk, lenyűgöznek fényei

kikopnak belőlünk a hormonok

körmeink és hajunk fotoszintetizál

a hangosbemondó nyugalomra int

de fülünk már más tartományt érzékel

2.

a redőny résein át látjuk a közelieket

és a számkivetett időutazókat

látszik a liget is, ahol régen mezők találkoztak

az asszony egy dalt dúdol, a kuvaszok megkötve

láncaik kánonban csörgetik végig az utcát

minden egyszerre történik

tudjuk, hogy megfertőződtünk aratáskor

termelünk nappal és éjszaka is

úgy mintha a saját földünk lenne

elkötelezettségünk magától értetődő

mert mi vagyunk a vasszagú termelőszövetkezet

3.

tokokban fekszünk, a keltető halkan búg

receptorainkat leárnyékolják a szteroidok

felnyitjuk, belenézünk a hajótestbe

ameddig ellátunk akkora

ha egymásba nyílnak ablakaink

eláruljuk képletünket

ménes, falka, gulya, csorda, konda, nyáj

izzadunk és húzódik a var

maradékaink csak gyönge törmelékek

ahogy épül a díszlet

dagadnak a vitorlák, nem leszünk változás

homorú faggyúfelszín alatt fekszünk

a kanóc, ami nem gyullad

bőrünkbe vasalt jelek

elfertőződött virágok