Turczi István: Üresség
Egy esőáztatta, festetlen tölgyfaajtó mögött
laksz, és senki nem tudja címedet.
Elrejtőzhetsz az éj ráncai közt –
ám az éj a vándor fecske
közönyével jön és megy
Emelkedik, süllyed,
ami arra rendeltetett
Nyílnak és csukódnak a dolgok
Köröskörül mindent leköt a létezés
[…]
(ELÉGIA AZ ELÉGIÁÉRT)
„És elfelejti majd e test, hogy test”
Borbély Szilárd
| Harmadik tétel
allegro grave Egy esőáztatta, festetlen tölgyfaajtó mögött laksz, és senki nem tudja címedet. Elrejtőzhetsz az éj ráncai közt – ám az éj a vándor fecske közönyével jön és megy Emelkedik, süllyed, ami arra rendeltetett Nyílnak és csukódnak a dolgok Köröskörül mindent leköt a létezés A postás akkor is köszön, ha megint nincs, megint nincs leveled A favágók folyvást káromkodnak A polgármester a jóindulatáról biztosít Késelnek, lopnak, kéregetnek Zajlik az élet, de szó szerint A szomszéd házba holland család költözött Van temetés és lakodalom – a sekrestyés agyvérzést kapott Beázott a tető, és potyognak a cserepeim, mint a könnyek Az almák férgesek a sok eső miatt Méteres a parlagfű A falu határában beomlott a löszfal A madarak közt sok szó esik a szabadságról Szótlanul továbbállnak az évszakok Még a kövek is hallgatnak Tántoríthatatlanul Megy minden tovább Hajnal van Hajnal Az én haj nalom A tekintet lágy ecsetvonás Jázmin köd, opálos fehérség Folyékony Éltető Lüktető Minden szétvált forma lassan testbe költözik és egyesül Ugyanott állok, ugyanúgy, ugyanén, amíg magasbatartott ujjaim fagyos csillagként szikrázni nem kezdenek A hangomból semmi sem maradt, visszapattanó messzi moraj Sóhajtásom elnyújtott és szisztolés Mintha most is, mintha mindig kagylókürtök távoli búgását hallanám A csöndé vagyok
(Megjelent a Tiszatáj 2015/10. számában) |
