Bálity Csaba 1973-ban született Budapesten, jelenleg Felsőgödön él. Egy fővárosi egyetem oktatójaként dolgozik, emellett novellákat és rövidprózákat ír. Korábban az Élet és Irodalomban, a Bárka Online-on és a Kulter.hu-n jelentek meg munkái.
A kijelző erős fénye az arcomba világít, hunyorgok, próbálok fókuszálni, hogy el tudjam olvasni az üzenetet. Beszűrődnek az utcai lámpák fényei, a függöny résein át látom, még nem pirkad odakint. Egyetlen szót írtál, ervenytelen!!4! Újra pittyen a készülék, egy levélről készült fotót tölt be az alkalmazás, a kép kicsit homályos, de ki lehet venni a lap alján az egyházi bíróság bélyegzőjét. Te tartod az előzőleg négybe hajtogatott papírt, megismerem a kezedet, megint vörösre festetted a körmödet. A félhomályban olyannak látszanak a hajtásnyomok, mintha valaki nagy keresztet rajzolt volna a lapra. A levél szövegét elolvasni nem lehet, de úgyis sejtem a lényeget, meg azt is valószínűsítem, nekem is lesz belőle egy példányom hamarosan.
Kiélesedik a látásom, először arra gondolok, hogy most akkor mi van? Ha változtat valamin ez a végzés, akkor mi az? Csak a jövő vagy a múlt is?
Buzgárként törnek fel az emlékek a fejemben, úgy keringenek, ahogyan mi keringőztünk a szalagavatón. Egy csapásra eltűnik-e a szív alakú seb nyoma a lábadról, amelyet a vajszínű cipő tört rá a lakodalomban?
Utólag ironikusnak tűnik a hév, ahogyan lobogtattad a templomi emléklapot a fejét csóváló portás arca előtt, amikor ellentmondást nem tűrően közölted vele, hogy ez is hivatalos okirat. Végül persze kiharcoltad a fiatal házasoknak járó engedményt, de most hajnalban az ágy szélén ülve már fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen melyikőtöknek volt igaza. Lehet, hogy a recepciósnak, aki váltig állította, hogy a hirdetésben szereplő kedvezmény érvényesítéséhez ez a dokumentum nem érvényes.
Milyen papír kell ahhoz, hogy a nedves macskakő látványáról ezután ne Prága jusson az eszünkbe, meg az, ahogyan a nem éppen városnézésre tervezett szandálban csak lassan tudtunk haladni, pedig a sok sör miatt eléggé sietős volt? Vagy a nyilvános vécékről Hrabal törzshelye, az u Zlatého tygra, ahová végül csak véletlenül keveredtünk, és ahol aztán megkönnyebbülve annyit nevettük az elhatározásunkon, hogy egyszer hátizsákkal felkerekedünk és végigjárjuk a híres kocsmák vécéit, amelyekbe valamelyik közös kedvencünk pisilt. Talán már akkor gyanút foghattunk volna, amikor nem tudtunk megegyezni, hogy először Tolkien pubjába a The Lamb & Flag-be, vagy a havannai La Bodeguita del Medio-ba menjünk, ahol Hemingway múlatta az időt.
Nem tudom, hogy ezentúl megint cukorral és citrommal iszod-e a teát, mint nagyon régen, vagy tejjel, ahogyan én szeretem, meg persze te is, mióta folyton beleittál az enyémbe, és rájöttél, úgy finomabb. De valószínűleg a señora torro feliratú bögrében fogod elkészíteni ezután is, amin egy kirúzsozott szájú, fülbevalós tehén feszít, és amire háromnegyed órán keresztül alkudtunk a Plaza Mayor sarkán. Emiatt nem jutottunk el a Bernabeuba, ráadásul a bögréket is alig kaptuk meg olcsóbban, mert végül kettőt is vettünk, a tiéd párja, a señor torro az én konyhaszekrényem alján lapul. Pontosabban mindig oda teszem, de valamilyen titokzatos módon folyton előkeveredik a kredenc aljáról, magam se értem, hogyan.
Még egyszer rápillantok a papírt tartó kezedre, és arra gondolok, ezután minden máshogyan lesz. Az is lehet, hogy ezután minden máshogyan volt. Azt nem tudom eldönteni, nyomasztó vagy felszabadító lesz-e az a nap, aminek reggel nekirugaszkodunk.
Rányomok a fotó alatti ikonra, addig tartom nyomva, amíg a felfelé mutató kék hüvelykujj óriásira duzzad, majd cuppanásszerű hanggal megjelenik a beszélgetésben. Repülés módra állítom a telefont, visszateszem az éjjeliszekrényre. Elsötétül a kijelző, csak a digitális óra számlapja világít halványan. Úgy számolom, még majdnem négy órám van addig, amíg megszólal az ébresztő.
