04.06.
| Bálint Ádám: Fóliók >>>
03.19.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
03.17.
| Tudományos zsebsorozattal szórakoztatja közönségét a Grand Café >>>
03.16.
| Homo Ludens Project feat. Góbi Rita Társulat: Az érintés dicsérete >>>
03.13.
| Új koncertfelvételekkel nyitja meg médiatárát a hosszú hétvégére a 16 éves Müpa >>>
02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
 TiszaLINE Szalon

04.03.
| Milan Dunđerski ifjúsági költészeti díj >>>
03.19.
| Sziveri-díj, 2021 >>>
02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

„Ősöreg, vadonatúj föld”
2020.03.03 - tiszatáj

DAVID ALMOND: A NAP SZÍNE

„Átlagos nyári nap van, az a nap, amikor Jimmy Killen meghal és feltámad” – hangzik a felütése David Almond legújabb, a fiatal felnőtt korosztálynak szóló regényének. Az Andersen-díjas brit szerző számos nemzetközi elismerést tudhat magáénak, a magyar piacon az átütő siker azonban mindeddig elmaradt. Hatodik, magyarul is olvasható regénye, A nap színe méltán számíthatna komolyabb visszhangra.

A könyv oldalain a tizenéves Davie-vel utazhatunk együtt egy borzalmas és fantasztikus világban, amely minden lépésnél valami újat, csodálatra méltót vagy rémisztőt tár a szemünk elé. Ez a látszólag céltalan barangolás ugyanannyira szól a világ megismeréséről, mint a felnőtté válásról, identitásunk kereséséről és egy fiatal fiú törekvéseiről, hogy az édesapja elvesztése okozta gyászt fel tudja dolgozni.

A szöveg egyes szám harmadik személyű narrációs technikát alkalmaz, az elbeszélés jelen idejű. Történetvezetése nagyrészt lineáris, sok kisebb narratívából épül fel, bővelkedik az epizódokban. A cselekményt nem annyira az idő, mint inkább a térbeliség határozza meg, a különböző epizódok azonban helyenként felcserélhetők. Almond az idő és tér által kijelölt haladási irányt két helyen töri meg határozottan: egyszer a tizenötödik fejezetben, amikor Davie egy rajzórára emlékszik vissza, utána pedig a tizenharmadik fejezetben, ahol a „mese a mesében” metanarrációs technikájával töri meg a történet egyenes vonalú előrehaladását. Az elbeszélő nemcsak Davie tetteit, hanem érzéseit és töprengéseit is elénk tárja.

Már az első fejezetben látjuk, hogy Davie két világ között lebeg, a senkiföldjén, amikor az ember már nem gyerek, de még nem is felnőtt: „Idősebb akar lenni, hogy egy lánnyal lehessen, vagy inni mehessen a srácokkal. Fiatalabb akar lenni, hogy rohangálhasson, és ordibálhasson, mint a hülye.” A népmeséket felidéző vándorlás és útkeresés szükséges, a főszereplőben megfogalmazódik egyfajta öndefiniálási vágy, hogy elhelyezze magát a világban. Keresi azt a Davie-t, aki gyerekként a régi önarcképeket és szörnyeket rajzolta a rajzfüzetébe, és eközben szétrágta színes ceruzái végét; keresi a mostani Davie-t, a jövőbelit, és azokat a dolgokat, amelyek mindegyik Davie-ben közösek. Amire minden kamasz, arra keresi a választ: ki is ő valójában.

Almond képszerűen jeleníti meg ezt az utat. A fiú vállára kapja a régi katonai hátizsákot, amelyet az édesapjától örökölt, beledobálja a régi játékait, színes ceruzáit és a rajzfüzetét, és eleget tesz édesanyja kérésérnek: „Most pedig Davie-m, kifelé. Ne siess vissza. Hosszú a nap, széles a világ, fiatal vagy, és szabad.”

A belső útkeresés, vagyis a belső nyomozás történetét az író bravúros megoldással egy kriminarratívára fűzi fel. A történet szerint a Craigek és Killenek generációk óta harcban állnak egymással, így Jimmy Killen megölésével mindenki Zorro Craiget, az ellenség családjából származó fiút gyanúsítja. A valós, megfogható rejtély, Jimmy Killen halála, és az eltűnt gyanúsított, Zorro Craig jelöli ki az útirányt Davie bolyongásához. A két család régóta tartó ellentéte és a két fiúnak a családi viszályt felülíró barátsága Shakespeare Rómeó és Júliájának alapszerkezetét idézi meg. A mű egyértelműen kalandregény (is), a már idézett első mondat a pikareszk egyik jellemző jegyére utal vissza; a fejezetek elején található, néhány összegző sorra, amelyben a következő szövegrész (általában fejezet, itt a teljes mű) tartalmát olvashatjuk. Ezen kívül a történetben mesei elemek is megjelennek: fontos szerepet kap az elbeszélésben a fantasztikum (a bokrok mögött leskelődő koboldok a csókkapunál, a kislányok tündérkertje), valamint a szimbólumok széleskörű használata.  A kalandos fejlődésregény a horror (például amikor Davie egy késsel a kezében ellenőrzi, hogy Mrs. Meyer hentesboltjának a hűtőjében van-e a gyilkos), a szellemtörténetek (az édesapa szellemének a megjelenése, Will Pew karaktere, a Cooper-gödörnél a halott bányászfiúk szellemének a beemelése) és az indiántörténetek hagyományát is kiaknázza (amikor Davie letér a biztonságos útról, a festett arcú Craig gyerekek elfogják, megkötözik és ki akarják végezni).

A szöveg folyamatosan reflektál önmagára, poétikai eszközeire. Közvetlen és közvetett önreflexióra is bőven találunk példát. A magányos lovas műcímként kétszer is felbukkan, ami pedig a közvetett utalásokat illeti, a mű bővelkedik az olyan mondatokban, mint Kelly atya megjegyzése: „Rossz mesében szereplek, Davie”. Davie nemcsak arról sző terveket, hogy egyszer majd megírja ennek a napnak a történetét, hanem azt is mérlegeli, miként, milyen műfaji kódokon keresztül beszéli majd el ezt a történetet, és a címadási lehetőségek számbavételével saját történetének különféle értelmezési lehetőségeivel is szembesíti az olvasót: „Már tudja, hogy meg fogja írni ennek a napnak a történetét. Az lesz a címe, hogy Jimmy Killen halála vagy Hulla az építkezésen, vagy Vér a zöld kockás ingen vagy A pitében lakó lélek.” A fiú azon is elgondolkodik, hogy ír egy horrortörténetet A Cooper-gödör szörnye címmel.

Almond regénye összetett és következetesen felépített szimbólumrendszerek szövevénye. Akárcsak egy mesében, az irányok, térbeli viszonyok itt is szimbolikusak: Davie pénzfeldobással eldönti, hogy lefelé indul el a szülői házból. A „lenthez” kapcsolódó érzései negatívak: „Megrohanja az érzés, ami mostanában meg szokta, hogy gyűlöli ezt a helyet, ezt a zsákutcát, ahol semmi nem történik, semmi nem változik.” Itt szerez tudomást a gyilkosságról, majd látja a tolongó lakosokat, a pletykaéhséget (ingyen húsos pitét kap, mert elárulja, ki az áldozat), látja a kirakatot krimikkel és bűnügyi könyvekkel átrendező könyvárust, és a boldog kocsmárost, aki felvidult a gyilkosság hírétől, ugyanis „mindig sok fogy, amikor valami nagy dolog történik, vagy különleges alkalom van. – Felnevet. – És egy gyilkosságnál nemigen találni nagyobb dolgot.”

Davie ebben a „lenti” világban találkozik a két karakterrel, akik rejtélyes kísérőként szegődnek mellé. Az egyikőjük Wilf Pew, egy féllábú öregember, aki mindig azokon a pontokon tűnik fel a történetben, amikor Davie elcsügged vagy gyengének érzi magát ahhoz, hogy folytassa az utat. Wilfet mindenki szánja a lába elvesztése miatt, holott ez a baleset szabadította meg őt attól, hogy egész életében egy bányában kelljen robotolnia. Miután a sötét bányából felvitték a fényre, úgy érezte, újjászületet, és azóta a világ az ő szemében „tündökletes”. Ezt a rácsodálkozást, ezt az életörömöt próbálja meg átadni Davie-nek: „Nézz körül! – mondja. – Körbe-körbe kéne rohangásznod, és szanaszét kéne énekelned a fejed, annyira tündökletes ez az egész!”. Davie másik útitársa egy csúnya, nyáladzó kutya, aki a misztikus vezető funkcióját látja el. Amikor Davie nem tudja, merre induljon tovább, megjelenik a kutya, akit Wilf Pew Büdösszájnak nevezett el. Davie goromba az állattal, próbálja elüldözni, de az nem hagyja el őt, hanem elvezeti a céljához, vagyis Zorro Craighez. A kutya nemcsak Davie, hanem Wilf vezetőjeként is funkcionál, így az elbeszélő egy transzcendentális, világok közötti közvetítői szereppel is felruházza őt.

Lent „[m]inden olyan színtelen, minden olyan mozdulatlan, minden olyan üres, minden olyan sivár.” Ahogy azonban Davie elindul felfelé a hegyre, a táj egyre szebb lesz, a szürke épületeket felváltja a zöld fű és a pipacsmező, a nap pedig egyre fényesebb. A világosság, a fény tudással, boldogsággal való azonosítása egyértelmű a műben, a fény felé haladás mint a megvilágosodás, a tudás, a megváltás felé vezető út jelenik meg.

A Davie-t körülvevő világ és a fiú belső világának leírása összefonódik egymással. Ahogy Davie közeledik a céljához, amelyet a regény topográfiájában a hegytető jelenít meg, a táj megtelik élettel, színnel, hanggal. Ahogyan a város szürkeségét és ürességét felváltja a természet színes elevensége, Davie maga is felvérteződik derűvel és tudással. A színek különösen jelentésesek a történetben. Wilf Pew színes rágógumikat ad a fiúnak, és ezt mindig akkor teszi, amikor Davie elveszíti a motivációját, vagy vissza akar fordulni. Davie annak ellenére színes ceruzával rajzol, hogy számot vet vele, „mit szólnának a Zorro Craighez hasonló fiúk, ha látnák, hogy színessel rajzol, mint egy gyerek? Mit szólnának a lányok?”

A fiú táskája olyan dolgokat rejt, amelyeket szó szerint és átvitt értelemben is cipel a hátán. A gyermekkort jelentő rókamaszk és szarvasagancs, a világ megismerését, az én kiterjesztését szolgáló rajzfüzet és az édesanyjától kapott püspökkenyér, ami az anya gondoskodó szeretetére emlékezteti, az útravaló, amivel a fiú elindul az útra. A táska tartalma az út során gyarapszik. Amikor Davie elindul felfelé a hegyoldalon, találkozik a fiatal, szerelmes Paddy atyával, aki fel akarja adni papi hivatását. A pap önmagát látja a fiúban, ezért ajándékozza neki az imakönyvét: „Belevághatod az első sötét árokba, ami szembejön. Mindenesetre nagy segítség volna, ha odaadhatnám neked. Segítene a célom elérésében.” Ebben a jelenetben tárgyiasul a regény egyik legfontosabb kérdésfelvetése, a hit, Isten és a teremtés kérdéshármasa, amely az olvasás során folyamatosan visszatér.

A regény precíz, szimbólumokra építő, bonyolult narrációs technikája mellett világos világkép, érték- és normarendszer bontakozik ki előttünk. A regény első mondata, amelyet a kritika elején már említettem, mindjárt felidézi a Bibliát. Jimmy Killen, akár csak Jézus Krisztus, „meghal és feltámad”. Davie pedig már a második fejezetben, amikor széttárja a karját, „Jézusként látja magát, a kínban, a kereszten, a templomban.” A Megváltó alakjára, vallási elemekre, Istenre és a szentekre tett utalások bőven akadnak a szövegben.

A bibliai utalásrendszer több szereplőre is kiterjed. Wilf a negyedik fejezetben a színes rágógumit „úgy nyújtja [Davie] felé, mint a papok nyújtják az áldozó ostyát.” A Kelly atyával való találkozás után megismerkedünk két kislánnyal, akik tündérkertet rajzolnak a járdára, a bokor mögött megbúvó szörnyekkel, félig ember, félig állat teremtményekkel. Felvetik a kérdést Davie-nek: „Olyanok vagyunk, mint két isten, nem?”, a következő mondat pedig Noé és az árvíz történetét idézi meg: „És ha megint esni fog, és mindent elmos – mondja Lara –, kezdjük elölről, és újrarajzoljuk az egészet.”

Isten és a teremtés értelmét az elbeszélő az alkotás és az eltörlés emberi eseményein keresztül közelíti meg. A regényben a teremtés és az eltörlés eszköze is a művészet: amikor Davie meg akar szabadulni a mellé szegődő kutyától, lerajzolja őt, majd áthúzza a képét, és így szól: „Nézd! – mondja. – Megalkottalak, aztán megszabadultam tőled. Halott vagy, akárcsak Stew. Úgyhogy tűnj el.” A felnőtté válás határán álló, már nem gyermek, de még nem is felnőtt Davie Istent művészként, sőt, egyenesen íróként képzeli el: „Eltöpreng, hogy az Isten, ha létezik, lehetne művész, teremthetne világokat a járdán vagy a füzetlapon színes ceruzával vagy krétával. […] Lehet, hogy az Isten író, aki vég nélkül találja ki a történeteket.”

Nemcsak a meghalt és feltámadt Jimmy Killen alakját hasonítja az elbeszélő Jézus Krisztuséhoz, hanem a vélt gyilkosét, Zorro Craigét is: „Olyan vagyok, mint azok a képek a templomban – mondja. – Mint az egyik szent, tele nyilakkal, vagy amelyiknek lenyúzták a bőrét. Vagy mint Jézus azon a hatalmas kereszten az oltár mellett.” – mondja Davie-nek, amikor megmutatja neki a vágást a karján, amit Jimmy Killen ejtett. Ezután veszi elő Davie a táskájából Paddy atya imakönyvét, és kezdi el olvasni belőle a Jézust megszólító imádságot, hogy azután eldobja az imakönyvet, amely könyvtárgyként az ima közvetlenségét akadályozza.

Jimmy Killen első megszólalása a regényben saját, már előre megjósolt feltámadásához kötődik („Feltámadtam, mint az Úr!”). A fiú újjáéledése – amelyhez nem csoda, hanem egy figyelmetlen orvos és pap, és egy téves diagnózis kellett csupán – viszonylagos békét teremt a kisváros életében („Lehet, hogy valakinek meg kellett halnia és fel kellett támadnia ahhoz, hogy észhez térjünk – mondja. – Mit gondolsz, fiam?”). Jimmy „halálát” és „feltámadását” ezért is értelmezhetjük egyszerre profán és abszurd megváltástörténetként. A regény zárlatában a kiugrott Paddy atya szintén újjászületésként, feltámadásként értelmezi saját sorsfordulatát, amikor szerelmével kézen fogva összetalálkozik Davie-vel: „Visszatértem az életbe, akárcsak a halott fiú.”

A történet egyik kulcseleme az átváltozás, a metamorfózis. Davie első átváltozása, amikor megtalálja és felpróbálja a régi rókaálarcot és az agancsot, ami négy-ötéves kora óta a szekrényben porosodott: „Kinéz a róka szemén, a karmát meresztgeti, morog, azt képzeli, hogy beront a tyúkólba, és lemészárolja a csirkéket. […] „Kisvártatva az agancs igazinak tűnik. A szoba erdőnek. Lassan belefeledkezik a régi játékba, kisfiúvá válik, aki közben vadállat is.” A rókaálarc és a szarvasagancs a játékban jeleníti meg a természetbe való visszalépést, a vadságot, a felnőtt világ konvencióinak az eltűnését. Amikor Davie úgy dönt, magával viszi ezeket a tárgyakat, még nem tudja elengedni gyermeki énjét, holott benne is megfogalmazódik, hogy „ki kéne már vágnia ezt a sok gyerekes marhaságot.”

Az álarcok az út a végén kerülnek újra elő, amikor a hegy tetején az óriási sárga rekettyésben újrajátssza a régi játékot. Míg az előző metamorfózis részleges volt, hiszen Davie egyszerre volt kisfiú és vadállat, itt már egyértelműen teljes az azonosulás, ő maga is állattá válik: „Davie róka, Davie vad. A sárga rekettyésben ólálkodik […] Érzi, hogy szarvasszív dobog a mellkasában. Érzi, hogy sűrű, durva szarvasszőr nő ki a bőréből. Davie szarvas, Davie vad.” Ez a második metamorfózis kell ahhoz, hogy Davie végleg el tudja dobni gyermeki énjét, és el tudja hajítani mindkét álarcot.

A következő átváltozás-jelenet Davie „madárrá válása”. Már a második fejezetbenmegfogalmazódik a fiú vágya a szárnyalásra, gyerekkora óta kedves gondolata az, hogy karjai helyett szárnyai vannak. Ahogy Davie halad a hegyre felfelé, egyre tisztábban látja a hegytető felett köröző ölyveket. Ezeknek a madaraknak a szerepe Letita Spall meséjében körvonalazódik az olvasó számára. A mese szerint egyszer egy ölyv elvitt egy kisbabát, és mire a szülei a hegyen megtalálták a kisgyereket, már nem voltak biztosak abban, hogy az ugyanaz a kisbaba volt, akit a madár elrabolt tőlük. A mű végén Letita Spall szintén idézi a mesét, amikor így szól Davie-hez: „Nézd csak, mit hozott vissza nekünk az ölyv. Ez ugyanaz a baba? Vagy egy másik ölyv hozott, és egy másik baba vagy?” Ez a mesebetét a regény magja, itt reflektál a szöveg legerősebben önmagára, vetíti előre Davie sorsát és vonja le a tanulságot a mű végére vonatkozóan: „Ami elvész, újra előkerülhet, csak más alakban, és ez az alak lehet akár mese is, ami lehet hazugság és lehet igazság, és lehet egy kicsit mind a kettő.”

A várva várt, madárrá való átlényegülés az álarcok eldobása után, a hegytetőre felérve következik be: „szétnyitja az ujjait, és rövid, magas, éles rikoltás jön ki a torkán, egy ölyv szabad, boldog rikoltása.” Ezzel a metamorfózissal Davie nemcsak a kisbaba, aki elveszett és megváltozott, hanem maga az ölyv is, aki cselekvő és változtat, hiszen a fiú egyedül, saját elhatározásából ment fel a hegyre, vagyis fejlődésének nem elszenvedője, hanem aktív részese, alakítója. ntos adalék a madármotívum értelmezéséhez, hogy Davie töprengéseiben a tojás mint a világ metaforája jelenik meg, a madár pedig mint cselekvő, aki a világ megismerése felé tör: „Kialakulnak a szárnyak, gondolja. Aztán a csőr kilyukasztja a héjat, kijáratot vés a héjon túli felfedezésre váró, el nem képzeld világra.”

Az utolsó metamorfózisban Davie Zorro Craig kérésére Jimmy Killenné alakul át. Hogy Davie megértse, mi történt a reggeli harcban, Zorro arra kényszeríti, játsszák újra a végzetesnek tűnő párbajt. Jimmy és Zorro, akik barátok, a családjaik közti viszály miatt kényszerülnek arra, hogy harcoljanak egymással. Az egymás iránt érzett szeretetet próbálják gyűlöletté formálni. Ahogy Davie Jimmy Killen szerepébe lép, eluralkodik rajta az erőszak, és ahogy délelőtt Jimmy, most ő akarja megölni Zorrót. A harc közben Davie fejében feltolulnak édesapja temetésének a képei, a düh és a fájdalom, és azáltal, hogy átéli Jimmy Killen kétségbeesett haragját, sikerül szembenéznie a saját gyászával is. Ezzel a metamorfózissal lesz teljes Davie felnőtté válása.

Almond nem törekszik a valóságillúzió megteremtésére, a különböző fantasztikus elemek, a gyakori önreflexió arra hívja fel a figyelmünket, hogy a szerző számára a történetmondás az elsődleges. A regény talán legfontosabb konklúziója, hogy a világ megismerése lehetetlen, a valóság pedig megfoghatatlan, folyamatosan változó valami. Minden nap egy új nap, a világ minden napon másmilyen, ahogy mi is másmilyenek vagyunk benne, és ezt David Almond magával ragadó történettel és érzékeny karakterekkel mutatja meg nekünk. Davie világa nem tökéletes, tele van csodálatos dolgokkal és rémisztő szörnyekkel, ahogy az a világ is, amelyben élünk. Amit tehetünk, hogy újra és újra rácsodálkozunk, és létrehozzuk a mi „saját, gyönyörű, tökéletlen világunkat.”

Katona Alexandra

 

David Almond: A nap színe

Fordította: Rét Viktória

Tilos az Á Könyvek

Budapest, 2019

168 oldal, 2990 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , , ,
2021.04.21 - tiszatáj

TVERDOTA GYÖRGY: HAGYOMÁNY ÉS LELEMÉNY
Kiemelkedően fontos tanulmánykötet jelent meg éppen két éve. Nagy időhatárokat fog egybe, harminc év terméséből állt össze. Az esetleges rossz nyelvek igyekezetét állítsuk meg rögtön. A gyűjtemény nem egy egyébként létező – tipikus – igyekezet terméke, hogy egy szerzőnek legyen sok év után, akár régi szövegekből is, újból egy kötete. Az egész itt lényegesen nagyobbat ad ki, mint az egyes tanulmányok sejtetnék… – SZÉCHENYI ÁGNES KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.17 - tiszatáj

THE FATHER 
Mielőtt bárki kedvét szegné az esetleges teatralitás, nyugodtak lehetünk: Zeller színdarab-adaptációja nemcsak a formai gyerekbetegségektől szabadul meg, hanem egy tematikai irányzat kurrens csúcsdarabjává is avanzsál… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.16 - tiszatáj

Székely Örs szerény költő, még nincs Wikipédia-szócikke se, de pár adat összegyűjthető róla. 1992. május 7-én született Kolozsváron. Brassóban zeneiskolában tanult, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német tanári alapszakos hallgatója volt, a mesterképzést viszont már az ELTÉ-n végezte esztétikán. Jelenleg a doktori disszertációját írja. Tanulmányai mellett volt kántor, alkalmi tudósító vagy service desk agent, ez utóbbi akármit is jelentsen… – BÍRÓ-BALOGH TAMÁS LAUDÁCIÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SYPORCA WHANDAL: VÁKUUM CÍMŰ TÁNC- ÉS PERFORMANCE FOTÓI KAPCSÁN
A szavak elmerültek benne… A bennfentes (mégis független) nézőpontok koncentrált köröket, spirális érzeteket gerjesztettek… A mozdulatok fázisai befelé szakadtak, tér-tágító gondolatokat teremtettek, változatosan és visszatérően sokszorozták önmagukat…

Tovább olvasom >>>
2021.04.15 - tiszatáj

SUSANNA CLARKE: PIRANESI
A regényben megjelenő belső és intertextuális utalások valójában már Piranesi nevében benne rejlenek. Nemcsak a Másik neve válik beszédessé, hanem a narrátoráé is, hiszen utal Giovanni Battista Piranesire, egy olasz építészre, rajzművészre, akinek rajzai hasonlóak a Clarke által megálmodott Csarnokokhoz, mindez pedig egy újabb külső referencia lehet az olvasók számára a kötet mélyebb megismeréséhez, értelmezéséhez… – BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.14 - tiszatáj

DRY CLEANING: NEW LONG LEG
Kötelességemnek érzem azzal kezdeni, hogy annak, amit az angol Dry Cleaning zenekar csinál, tulajdonképpen nem kellene működnie – nem is úgy működik, ahogy a mezei zenehallgató azt megszokhatta kedvenc A- vagy épp Zs-listás Spotify-előadóitól. A londoni banda áprilisban megjelent debütáló albuma, a New Long Leg éppen azért érdekes annyira, mert az egyre görcsösebb pózokba merevedő gitározós-éneklős zenekarok világában egyszerre zavar össze, villanyoz fel, érint meg, és gondolkodtat el arról, milyen is a lesújtó mindennapok felemelő popzenéje 2021-ben… – NAGY AMBRUS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.04.12 - tiszatáj

Borsi Bálint, Fekete Vince, Fellinger Károly, Gerevich András, Jász Attila, Kiss Anna, Markó Béla, Siska Péter, Szálinger Balázs, Veszelka Attila versei
Grecsó Krisztián, Petrik Iván prózája
„Hogy, ha a csend…” (Szabó Csaba Hölderlin-nyersműfordításai és kommentárjai)
Tanáralakok Németh László, Márai Sándor műveiben (Ifj. Sipka Sándor, Szilágyi Zsófia tanulmányai)
Tiszatáj Diákmelléklet, újra: Hansági Ágnes: Mit jelent ma Jókait olvasni?

Tovább olvasom >>>
2021.04.10 - tiszatáj

KARINTHY GÁBOR ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
Ha az olvasó egy olyan költő kötetét veszi a kezébe, amelyik harminc-negyven évvel ezelőtt bizonyos újdonsággal és máig érvényes hatással volt rá, akkor kétféle szempont érvényesül a versek olvasása közben. A félelem vagy csak óvatosság, hogy ennyi idő elteltével vajon ugyanazt az elragadtatást, ugyanazokat az érzelmeket éli újra át, vagy pedig a szöveg már nem talál benne olyan mély visszhangra, az irodalmi köznyelv, az olvasók ízlése megváltozott, és a relevancia helyett inkább irodalomtörténeti meghatározásra kényszerül… – SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő