Búzavirágok közt alszom el

MAI KOMI VERSEK

A kortárs komi líra legszínvonalasabb antológiája a tehetséges finnugrista és romanista nyelvész és műfordító, Tillinger Gábor szerkesztésében látott napvilágot 2010-ben.

A kötet a századforduló minden jelentősebb, komiul író költőjétől közöl olyan alkotást, mely 1995 után íródott. Ez a következetesen véghezvitt szempont egy nem könnyen elérhető lírában, majd pedig a versek eredetijének és magyar műfordításának közzététele komoly teljesítmény Tillinger Gábortól. Az ELTE-n finnugor és francia szakokon végzett, majd az Uppsalai és Debreceni Egyetemeken doktori fokozatokat szerzett jeles kutatót és műfordítót a szélesebb magyar olvasóközönség a komi kötet megjelenésekor már igényes számi vers- és mesefordításaiból, tanulmányaiból (pl. a Napút folyóirat 2004/9-es és 2009/5-ös száma, Magyar Napló 2006/9, vagy a 2010-es Öregasszony a Holdon. Lappföldi mesék c. kötete stb.), svéd és komi versfordításaiból ismerhette (Magyar Napló 2008/7 és 2010/8, Napút 2007/1 és 2007/2 stb.). Tillinger Gábor azóta további műfordításkötettel (l. Tho­mas Tranströmer: A nagy talány, 2012) és antológiákban megjelent fordításokkal (l. a Camera Poetica sorozat 2014-es Holdkék égtenger valamint a szintén 2014-es Susogó nyírfák c. kötetei) jelentkezett.

Domokos Péter professzor irányítása alatt Tillinger Gábor a komi nyelvvel és irodalommal már egyetemi évei alatt, az 1990-es évek végén megismerkedett. Az Urál hegység nyugati oldalán, Magyarország területének nyolcszorosán élő oroszországi komik otthonát ma leginkább két politikai egység keretén belül lelhetjük fel, bár kisebb-nagyobb diaszpórájukkal Moszkvától a Kola-félszigeten át egész Szibériáig találkozhatunk. A komik hozzávetőleg négyszázezer fős népességének mintegy háromnegyede a nevüket viselő Komi Köztársaságban él, ahol papíron számos jog megadatik nyelvük műveléséhez (pl. az orosz mellett a komi is hivatalos nyelv, de a komi csak választható tantárgyként jelenik meg az orosz nyelvű oktatásban; anyanyelvüket leginkább csak otthon beszélik, az utcán már nem). Ettől a magyar szakirodalomban gyakran komi-zürjénnek nevezett népcsoporttól a 20. század elején mesterségesen különválasztott közigazgatási egységbe kerültek testvéreik, a komi-permjákok. E megosztottság azóta sem szűnt meg, sőt. 2005-ben az addig saját autonóm körzettel rendelkező és ott többséget alkotó komi-permjákok átkerültek az orosz többségű Permi Kormányzóságba.

E megrázó történetű nép irodalmi fejlődésvonala is számos törést mutat. A 14. századi eredetű abur írású vallásos szövegekből csupán rövid szövegrészek maradtak fent. Ez az óperminek nevezett irodalmi nyelv a 17. száradra teljesen feledésbe merült. Az újonnan erőre kapó, 19. századi irodalmi törekvések a mai komi irodalom megalapozását eredményezték. Az 1900 évek elejére megerősödött komolyabb írói kört a harmincas évek végi sztálini terror idején megsemmisítették. Amint Fejes László írja: „Kivégezték szinte a teljes Komi Írószövetséget, a korábban megjelent könyvek jó részét bezúzták, bevezették az oroszos jellegű, a komi nyelvhez nem igazodó cirill betűs helyesírást“.

Tillinger Gábor e jelentős vállalkozása a második világháború utáni évtizedek sematikus (szocreál) irodalmi paradigmáját felülíró kortárs irodalmi termékek eredményeit összegzi számunkra. Amint előszavában az 1990-es évekről írja: „Több új hang bukkant fel ekkor, de a fiatal költők mellett a korábban is alkotók közül nagyon sokan kezdtek el másképp és más témákról írni, mint annak előtte. Külön kiemelendő a női írók megjelenése, akik ekkor egyre nagyobb számban, egyre aktívabban ragadtak tollat.“ (i. old). Mint számos veszélyeztetett kisebbségi irodalomnál láthatjuk (pl. az északi számi esetében), a komiknál is a verset publikálók többsége olyan női szerző, „akik formai és képi újítással, változatos témáikkal friss arculatot adtak a komi irodalomnak“ (Tillinger, i. old). Helyesen hívja fel figyelmünk az azóta elhunyt Domokos Péter professzor a könyv utószavában (Költészet – költők – költőnők, vagy A nők helyzete és helye a finnugor művelődéstörténetben, viii–x. old.), hogy már régebben is a szóbeli hagyomány legnagyobb részét nőktől jegyezték le, és a nők kulcsszerepét a kisnépek esetében is megírandó irodalomtörténeteknek feltétlenül számba kell venniük (ix. old.). Domokos Péter e kötet anyagára is találóan jegyzi meg, hogy

1940 és 1960 között szemmel látható volt a „hölgyek“ előretörése, 1960 és 1990 között még nyilvánvalóbb, hogy nemzetmentők, s 1990 után már szakkönyvekben, antológiákban is gyakran vezető helyre kerültek. Miért? Miben mások, miben különböznek híres, jelentős férfi alkotótársaiktól? Talán abban, hogy túl sokáig és hangsúlyosan voltak előtérben a politikai, ideológiai, filozófiai témák, érződött, hogy azt a világot férfiak vezetik és képviselik a társadalomban. A költőnők-nőköltők és tudósok nem fordulnak el a „nehéz“, kemény témáktól, de létezik bennük valami felelősség a bensőség, a hangulatok, pillanatok megőrzésére, megfogalmazására. (ix–x. old.)

E magyarul elsőként megjelenő komi költői válogatás 21 szerzője közül is 14 nő és 7 férfi, nagytöbbsége 1960 utáni születésű. Az olvasó különös örömére szolgálnak az egészen fiatal tehetséges szerzők (pár évvel 1990 előtt és után születettek) verseinek felvétele, akikre a jövőben is kíváncsiak leszünk. Reméljük, hogy Tillinger Gábornak lesz esélye minket újból meglepni azzal, hogy mit írnak 2010 után e szerzők.

Ha statisztikailag keresnénk rá a leggyakrabban tematizált jelenségekre, valószínűleg a természeti leírás (állóképekkel), az évszakváltás (különösen a télutó és tavaszelő között), valamint a párkapcsolati krízis kerülne első helyre. Egy-egy példaként említsük meg Jevgenyij Kozlov (sz. 1960) „Vörös selyemkendőben / Tó-tükör előtt / Illegeti magát / A reggel“ négysorosát, Kszenia Karmanova (sz. 1987) Hunyd be a szemed kezdetű versét és Anasztaszija Somiszova (sz. 1981) Csend c. versét. Ezután következne a vidékről városba való költözés (itt leginkább fővárosuk Sziktivkár említődik meg), mely az eloroszosodás veszélyét is magával hozza. Erről tanúskodnak Ljubov Anufrijeva (sz.1987) Két nap van az életemben kezdetű verse és Anzselika Jelfimova (sz. 1970) lírai énjének valló sorai: „A magam ura akartam lenni / S egy hajnalon / Falumból a nagyvárosba szöktem, / Orosz lettem.“

Filozófiai felütésű, a szülőföld szeretetéről, anya-fia kapcsolatáról valamint az elhalálozásról szóló versek ugyanígy nem hiányoznak, l. a jó és rossz ellentéte Aljona Somiszova (sz. 1986) Hull az első hó kezdetű verse, Pjotr Busenyev (sz. 1965) Drága szülőföldem kezdetű verse, Nadezsda Pavlova (sz. 1966) Fiamnak valamint Vaszilij Lodigin (sz. 1947) Anyámnak c. verse, Nyina Obrezkova (sz. 1965) „Fekete vásznon / sok-sok fehér folt – / ezek / az idei keresztek / a falu temetőjében“ verse. Idillikus gyermekkor és Istenhez szóló hang szintén többször előfordul, l. Galina Butirjeva (sz. 1944) Nyár dereka van kezdetű verse, Vlagyimir Tyimin (sz. 1937) Dal vagy te nekem kezdetű versének „Isten látja“ háromszor visszatérő sora. Bár többségében melankolikus hangvétel érezhető e versekben, ez teljesen mégsem uralja a kötetet, l. Olga Bazsenova (sz. 1992) Nyugalom c. verse, Jelena Afanaszeva (sz. 1967) Fehér szivárványról / meséltél ma nekem… // De bennem sok színben játszott.“ sorai, és Alekszandr Sebirjev (sz. 1960) Hogyan rajzoljam le a boldogságot című verse.

Mint a fenti idézetekből, versekre való hivatkozásokból is kiderül, a kötet verseinek többsége címnélküli, szabad verselésű alkotás, ami egyben a rímes versformákat kedvelő komi és orosz lírától való jelentős elszakadást mutat. Vjacseszlav Babin (sz. 1960) vagy Alekszandra Misarina (sz. 1946) és még néhány férfi költő rímes verselésű darabjai valóban a kötet elenyésző százalékát alkotják. E kötet sokféle egyéni hangvételével együtt mégis megérezteti, hogy ez a líra egy jól kidolgozott mederben halad, nyelvezete letisztult, műfajisága átgondolt, formai és tartalmi világa nyitott. Tillinger Gábor fordításai nagyszerű precizitásról, szövegbeli gondosságról tanúskodnak. Kiemelten értékelnünk kell a komi eredetik beemelését, mely által a cirill ábécében valamelyest is járatos magyar olvasó egészen biztos belenéz az eredeti szövegekbe is. Ilyenkor olyan szavakra is felfigyelhetünk, mint pl. a тöдны [tǝdnɨ] – tudni, тӧв [tǝv]– tél, овны [ovnɨ] – élni, лов [lov] – lélek, melyek etimológiailag rokon szavak (számuk 200 alapszóra tehető a komi és magyar nyelv között). Ugyanakkor mondatszerkesztésben is sok hasonlóságot találunk, ha alaposabban végigkövetjük e komi és magyar verseket (anélkül például, hogy a komiban külön a/az határozott és határozatlan névelővel, vagy igekötőkkel számolnánk). Azaz a 2-3000 évvel ezelőtti együttélés nyoma az alábbi versek közötti mondatszerkesztési hasonlóság is, melynek pontos visszaadása (és nem a költői minőség rovására!) Tillinger Gábor alapos munkájának köszönhető. Aljona Jelcova (sz. 1979) alábbi versében az aláhúzások a párhuzamos szerkezetekre hívják fel a figyelmet (hasonló alany, állítmány és bővítmény sorrend), a szürke kiemelések pedig az etimológiailag közös szavakra.

A jelenlegi kétnyelvű kiadvány főcíme olyan szerencsés szerkesztői gesztus, mellyel a magyar olvasó egyből a saját szövegterébe emelheti e földrajzilag távoli költészet anyagát. Hiszen Búzavirágok közt alszom el = Pölözniča pövstyn nemcsak hogy idézet egy, a kötetben a legnagyobb versszámmal felvett remek költőnő, Nyina Obrezkova tollából (l. 45. old.), hanem erős intertextuális rezonanciával rendelkezik magyar vonalon is. Kinek ne jutna egyből eszébe Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani c. verséből: “Akarsz-e élni, élni mindörökkön, / játékban élni, mely valóra vált?/ Virágok közt feküdni lenn a földön, / s akarsz, akarsz-e játszani halált?“, vagy az Illés együttes Miért hagytuk, hogy így legyen? című dalából a „Virágok közt veled lenni“ kezdetű refrén. És miért ne reméljük, hogy Nyina Obrezkova Szemed színű ruhát varrok… kezdetű verse szárnyra kap, és lírai kincstárunk részesévé válik? Ehhez álljon itt e második személlyel az olvasót is megszólító szimbolikus vers:

Szemed színű
Ruhát varrok magamnak…
Felveszem,
És keress meg az égen…
Vagy a vízen, a hullámok közt,
Tégy be lassan a csónakodba…
Talán búzavirágok közt alszom el,
Csak el ne űzd az álmom.
Szeretett szemek színű
Ruhát varrok –
Találj rám, s mellettem ne menj el.

A kötet borítóján található természetfotó-feldolgozást – mely bár nem adja vissza az eredeti remekmű hangulatát, mégis a kötetcímhez és Obrezkova verséhez viszonyítva – értelmezhetjük úgy is, hogy igen, ezennel megtaláltuk a komi költészetet, és valóban óhajtjuk, hogy mellette ne menjen el senki sem.

(Búzavirágok közt alszom el = ПÖЛÖЗHИЧA ПÖBCTЫH [Pölözniča pövstyn]. Mai komi versek: ÖHIЯ КOMИ КЫBБУPЪЯC [Önia komi kyvbur’as], Válogatta, szerkesztette és fordította Tillinger Gábor. Szombathely, 2010. Minoritates Mundi/Literatura sorozat. Szerk. Pusztay János)

Domokos Johanna

_{Minoritates Mundi/Literatura}

_{Szombathely, 2010}

_{146 oldal}

_{(Megjelent a Tiszatáj 2016/2. számában)}