Hotel melankólia

João Tordo Memory Hotel című regénye,izgalmas és informatív olvasmány, mely bepillantást enged egy tágabban értelmezett luzitán életérzésbe is.

Amit a Memory Hotel utószavában Pál Ferenc ír a portugál regény újabb hagyományairól, kétséget kizáróan vonatkozik Tordo első magyarul megjelent regényére is. „Különösebb esztétikai meggondolásokat” kerülő, „az irodalmi élet hagyományos létformáival” szakító, elsősorban szakmai technikai tudását latba vető írókat említ, akik a portugál nemzeti hagyományoktól és történelemtől részben elforduló, olvasmányos, kozmopolita művekkel jelentkeztek. Bár Tordo története, mely New Yorkban játszódik, ugyanakkor bátran jellemezhető egyfajta kozmopolitizmussal is, és a liberalizmus egyik bástyájaként emlegetett San Francisco-ban éri el története zárópontját, a hagyományokkal is számot vet. A regény botcsinálta nyomozója ugyanis egy eltűnt fado-énekes után kutat, s ez mintha a nagy metropolita életben elveszett nemzeti kötődés utáni nyomozás és sóvárgás analógiája is volna.

Tordo regényének főhőse kezdő irodalmár, akiből egy traumatikus halálesetet követően alkalmi nyomozó válik, ám eddig majd a regény feléig kell várnia az olvasónak, ami amellett, hogy a regény koherenciáját is következetesen aláássa, azt sem engedi meg, hogy műfaji regényként, teszem azt krimiként legyen olvasható. Világos mindenesetre, hogy egyfajta nyomozásnak lehetünk tanúi, amikor a szerelmét, Kimet elvesztő, majd a balsors megaláztatásaiból lábadozó főszereplő életében megjelenik egy rejtélyes és termetes alak, Samuel, aki megbízza egy Portugáliából emigrált, egészen pontosan az elkövetett gyilkossága miatt megszökött fadoénekes felkutatásával.

A fado a portugál kultúra bejegyzett szellemi öröksége, mely azonban brazil és afrikai eredettel is bír, ahogy azt a regény főhőse is kideríti nyomozása kezdetén: gitárkísérettel előadott, improvizációt is megengedő „panaszénekként” azonosítja azt, (104.) mely jellemzően a kultúrák találkozásának helyet adó kikötőnegyedek lokáljaiban volt népszerű. Más források a „szerencsétlenségekről” hírt adó fado-t a nosztalgiával, szomorúsággal, és elvágyódással rokon érzésekhez társítják, melyeket a portugál saudade szó jellemez. Hans Ulrich Gumbrecht újlatinista kutatásaira támaszkodva jellegzetes luzitán életérzésként azonosítja a saudadéban összegződő szentimentalizmust, mely az óceán közelségéből, a hajózási kultúra és a portugál népek ki- és bevándorolásának történetéből fakadhat. Más, általam megkérdezett hazai luzitanisták, azonban hajlamosak egyszerű „kulturhumbugnak” nevezni azt, mely az elveszett dicső múltból táplálkozó megkeseredettségen és a nemzeti sikertelenséget őrlő öntudaton alapul.

Jelentse bármelyiket is, az kétségtelen, hogy mind az elbeszélő főszereplő, mind a keresett Daniel de Silva megtestesíti mindkét jelentésréteget, de magát a többértelműséget is. Az elbeszélő – bár nem esik szó származásáról – legalább olyan hányatott sorsú, mint az énekes, akivel kapcsolatba kerül. Daniel Portugáliából egy indulatból elkövetett gyilkosság miatt kellett, hogy megszökjön, a new yorki mecénás, Samuel pedig elintézi, hogy az USA-ba hajózhasson, maga mellé veszi és titkon már szervezi énekesi karrierjét, amikor egy este alkalmával Daniel összeszűri a levet az egyik nagyvárosi gengszter lányával, akit tisztázatlan körülmények között másnap holtan találnak, így a portugál élete innentől fogva nem áll másból mint menekülésből és rejtőzködésből. A történet szereplői pedig mind-mind azon munkálkodnak, hogy Daniel mindennek ellenére a felszínre kerüljön: hogy tehetsége és szépsége napvilágra jusson, hogy biztonságban és dicsőségben élhessen, magyarán révbe érjen, ahogyan azt megérdemli. Amennyiben létezhet az emlegetett saudade és a panaszos fado jelentésével azonosítható, akkor ezek a szándékok mindenképpen ezzel szembe mennek. Így világos lehet, mennyiben is hagyományőrző Tordo regénye, még ha ezt jellemzően inkább a regénye tárgyában, nem pedig esztétikai megalkotottságában is juttatja érvényre. Mintha a Memory Hotel egyfajta „irodalmi-külpolitikai” szándékkal lépne fel, amennyiben a fadoval a szerző saját kultúráját népszerűsítené. Az pedig, hogy a népi jellegzetességekből összetevődő zeneiműfajának éppen a kulturális és etnikai sokszínűséggel is jellemezhető Egyesül Államokban, ezen belül pedig a szabadság szobrát felmutató New Yorkban kellene megnyilatkoznia, szintén nem véletlen.

A főhős, mondanom sem kell, szintén a saját emlékezetével küzd. Szerelmének elvesztését eleinte lelke legmélyére és a pohár aljára, New York sötét utcáira száműzi, anélkül, hogy képes volna, vagy akarna számot vetni vele, és mindez végig így is marad: a Memory Hotel távol áll attól, hogy trauma-elbeszéléssé váljon. Azon a zanzás nyelven, ahogy előadja a történetét nem is volna képes rá. Ennyiben már a regény felépítésre is fény derül, mely három hosszabb fejezetben több karakter történetének sűrű, ám élvezetes felvázolásán alapul. Megismerjük a főszereplő, Daniel, Samuel és Kim sztoriját, illetve azt, hogy miként kapcsolódik életük a new york-i maffiához és egy rejtélyes, ám annál zseniálisabb lemez elkészítéséhez. A névtelen főhős nyomozása, mintha az emlékezet (a memória) több szintjén zajló nyomkeresés volna: először is a fado-kultúra, majd Daniel és Samuel, legvégül és titkon pedig a saját múltja után kutatva jut el a következtetésig, hogy az egyetlen módja, legalább részben helyre tenni, és feldolgozni az eseményeket, ha leírja őket. Ez azonban hangsúlyozottan nem megírás. És talán erre vonatkozik Pál Ferenc bujtatott kritikája a kortárs portugál irodalmi vonulatokról. A Memory Hotel a talált, de nem szerzett dokumentumok regénye.

„Sötétségből született könyvnek” (264.) nevezi ezt a munkát az elbeszélő, mely kifejezéssel azonban szükségtelenül hatásvadász módon igyekszik aposztrofálni a Memory Hotel történetét. Ezért a kifejezésért keveset mutatott (értve ezt akár terjedelemben is), annál viszont mégis csak jóval többet, hogy mindössze az utószóban megelőlegezett populáris termék-műfajok egyikeként tartsuk számon. Tordo regényén határozottan érezhető a forgatókönyvírói véna, a Memory Hotel ettől fogva kiváló film-alapanyag is lehetne, a gördülékeny szöveg (gördülékeny fordításban) mindemellett pedig a korábban már említett tömörségéből is fakadóan posztmodern jellemzőket is mutat, amennyiben a folyamatos szövegbetétekből összeálló történetek megtorpedózzák a történet lineáris olvashatóságát. És annak ellenére, hogy a múltbeli rejtélyek feloldása jellemzően a krimi műfajának jellemzője, még sem lehet egy műfaji szövegnek, azaz szokványos kriminek tartani a Memory Hotel­-t, (hard boiled-nak pedig még kevésbé) mert valódi nyomozás helyett sokkal inkább személyes emlékek egymásra rakódásából épül fel. Hiányzik az origópont, mely motivált lehetne egy rejtély feloldásában, ugyanis a főhős végső soron csak rövid ideig megbízott, azonnal kudarcot vall, megbízója pedig rövid időn beadja a kulcsot, így amire egy nyomozás során kellene rábukkannia, végül önmagától a felszínre bukkan – a kollektív emlékezés egyszerűen végbemegy. Ennél fogva nem egy rejtély oldódik fel a kutatás során. A főszereplő, az eltűnt és így a magánnyomozás tárgyává tett Daniel de Silva történetét tárja fel az érintettekkel való beszélgetések folytán, melyekben semmiféle krimire jellemző következtetés nem realizálódik. Ennyiben a botcsinálta detektív, botcsinálta detektív-regényt eredményez, történetek füzeteiből, álló történetfüzetté válik, mely talán egy hosszan elmesélt riporthoz hasonlít. Kissé talán fájó pont és elvarratlan szál marad a főszereplőt súlyosan helybenhagyó Sakovskival való újabb konfrontáció (merthogy a fickó Danielt gyanúsítja lánya megölésével, így nyilván nyomoz utána), mindez mégis elfogadható annak tekintetében, hogy Tordo nem szeretné regényével a krimi-történetek illúzióiban elringatni az olvasót. Nem is volna túlzottan hiteles, talán inkább fantasztikus, ha egy folyton-folyvást szövegekből idézgető irodalmárból in medias res kopó válna.

A Memory Hotel mindent összevetve gyors és izgalmas, emellett informatív olvasmány, mely bepillantást enged egy tágabban értelmezett luzitán életérzésbe is. Ha kriminek tartható, akkor csakis abban az – átvitt – értelemben, hogy a gyökereitől elszakadt, nagyvilági szerző hazakeresésének szép metaforája. (Ehhez akár még el sem kell mennie hazulról.) A FISZ és a Jelenkor közös világirodalmi sorozatának első darabja, a Világtalanul című kritikaválogatás, szakmai szempontok szerint jelölte ki a kortárs világirodalom olvasás legjellemzőbb útjait, Urbán Bálint értő fordításában pedig ezúttal is színvonalas munkát sikerült letenniük az asztalra.

Makai Máté

João Tordo, Memory Hotel

Fordította: Urbán Bálint

FISZ–Jelenkor, 2015