Spontán, mégis tudatos

BARNÁS FERENC ESTJE AZ ÍRÓK BOLTJÁBAN

Az amúgy is ritkán szereplő író hátradől székében, és hallgatja, ahogy a többiek vitatkoznak. Nemcsak róla, hanem az elődökről, és elsősorban arról, hogy szabad-e egy remekművet kiemelni a kortárs alkotások közül, vagy kultuszt teremteni egy zseniális szerzőnek. Barnás Ferenc könyveiről a szerző, valamint Marno János és Mészáros Sándor beszélgettek az Írók Boltjában.

A rejtőzködő írónak tartott Barnás Ferenc legutóbbi regényei, A kilencedik és a Másik halál kiváló kritikákat kaptak, előbbit idén újra kiadta a Kallgiram. A korábban fizikai munkásként, utcazenészként és tanárként is dolgozó, később múzeumi állása mellett regényeket író Barnás nem kapkodta el a pályakezdést, és mostanában sem érez késztetést az állandó publikálásra: ötvenöt évesen mindössze négy könyvet jegyez, azok viszont kivívták a szakma és az olvasók elismerését.

A kilencedik újrakiadása kapcsán az író, bár nem szeretne túl sokat beszélni sem magáról, sem könyveiről, megemlíti, hogy érzése szerint még évek távlatából is működnek az akkor megírt mondatok. A beszélgetésre meghívott költő, Marno János szerint már a Bagatell című, második Barnás-könyv is rendkívül olvasmányos volt, A kilencediket pedig még nehezebb letenni. A kiadó főszerkesztője, Mészáros Sándor is hasonlóan vélekedik, megemlítve, hogy a szintén kedvező recepciójú Másik halál sokkal inkább „megkínozta” az olvasót, jó értelemben persze.

A beszélgetés főleg A kilencedik körül forog, Marno egyenesen az utóbbi évek legzseniálisabb regényének nevezi, kiemelve a spontaneitás és a tudatosság ritka együttállását. Megfogalmazása szerint a kilenc fejezet során centrifugális erő tágítja, ugyanakkor vele együtt centripetális erő szűkíti is a szöveget. A gyermekkori pokol szinte paradicsomnak tűnik: a színek, illatok, érintések otthonossá teszik azt a világot, amelyhez az olvasó saját emlékei révén is kapcsolódhat.

Marno kissé félreérhetően jelenti ki, hogy a regénynek nincs stílusa, illetve önmaga találja meg saját stílusát. Hogy ez a stílustalanság pozitívumként hangzik el, arra Marno példaként József Attila költészetét hozza fel: neki sem volt stílusa, szemben mondjuk Babits pátoszával, Kosztolányi kedvességével vagy Füst Milán modorosságával, de míg József Attila ma sem számít elavultnak, utóbbiak régészeti leletnek tűnnek. Mészáros szerint ezt nem jelenthetjük ki, mivel eleinte József Attila is a nyugatos hagyományokat követte.

Marno ezzel kapcsolatban is élesebben fogalmaz, és az élősködő szóval jellemezve József Attilát, szintén nem negatív értelemben, Kosztolányit azonban egyenesen középszerű költőnek nevezi. A hosszú percek óta csendben ülő Barnás csak mosolyog, miközben a vitát hallgatja. Mészáros szeretné tisztázni, hogy minden szerző esetében vizsgálni kell az elődök és a kortársak hatását, és nem szerencsés az egekig magasztalni sem az éppen ünnepelt, szerény és szótlan írót, sem József Attilát. De még azt a Shakespeare-t sem, akit amúgy sokáig nem volt a maihoz hasonló kultusza.

A szerkesztő elmondja még A kilencedikről, hogy bár remekül ábrázolja a szegénységet, nem akar sokkolni vele, mint ahogy a Kádár-kor sötétsége is ott lebeg a történet felett, a magyar regényíró hagyománnyal szemben Barnás nem kíván leleplezni senkit és semmit. Mintegy mellékesen mutatja be a korszakot, de nem ír korszakregényt. A dolgokat önmagukban vizsgálja, egy négy-öt éves gyerek szemszögéből nézi, amihez a szerző elmondása alapján nem volt elég emlékezni, az íráshoz szükséges állapotot folyamatosan, hosszú évekig fenn is kellett tartani.

Mészáros megemlíti az utóbbi évtizedek gyerekkori élményeket feldolgozó művei közül az Egy családregény végét (Nádas), a TündérVölgyet (Kukorelly) és a Nincsteleneket (Borbély Szilárd), amelyek mind-mind másképp közelítettek a témához. Marno pedig a hétköznapiság problémáját veti fel a beszélgetés végén: szerinte veszélyes eredetiségre törekedni. Saját élményeink utólag könnyen elveszíthetik jelentőségüket, és Barnás esetében végig fennáll a banalitás veszélye, de a téma végül mégsem temeti maga alá az írást. 

Szarka Károly

[nggallery id=352]