Kürti László versei

nem a vér

sugdolózom fűnek, fának,

vissza nem szól senki.

túl némák, szürkék a szájak,

élőt kell szeretni.

élőt kell, szóval, tartani,

ölben, hitben, vágyban.

csended, ha van, csak alkati,

oldódj bennem lágyan.

elevenedik a szájad,

néhány évem ráment,

forró öled, nyitott kályha,

sóhajts újabb áment.

érzékenyedik az este,

barna hajad érzem.

hálóingedet keresve,

állok, nézz rám! készen.

ne kapkodj most göncök után,

maradt még pár óra.

nem a vér, a vágy kalapál

bennünket valóra.

karácsonyi csomagolás

„ma még élünk, holnap kidob a föld.

beton a homok”− ezt hajtogatod.

hiába hinném, hogy értem,

a német tiszt úgy tört, akár a karton.

orosz volt a tél, recsegett. kicsi gödör

az ünnep. negyvennégyben a fogolybecsület:

megtört, úrvacsora kenyér, elmorzsált sípcsont.

„mennyből az angyal” −tán az még eljöhet.

leltár nagyapámtól

néhány dologhoz volt közöm,

ne bánd, ha meg sosem érted.

féktelen voltam böjtökön,

fogoly, míg mások itt éltek.

rossz század, elmúlt lágerek:

nációkat vertek holtra.

meg-megbomlik az értelem,

halhatatlanságom kontra.

átfertőztek nők, ifjúság,

Istent veszítettem közben.

mégis, mert élet, van tovább,

hazám sem volt negyvenötben.

azzal, hogy, nézz rám: itt vagyok!

kilencven évesen, győztes!

nagycsalád. karolnak angyalok,

az Úr is tán épp ilyen őszes.