Sárközi Mátyás: A szabadsággal élni kell

SZABADSÁG / SLOBODA / HÜRRIYET / SWOBODA / FREEDOM / SVOBODA / LIBERTATE / СЛОБОДА A PesText SZABADSÁG szövegei az International Visegrad Fund támogatásával születtek meg a 2019-es PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál felkérésére. Sárközi Mátyás (1937) magyar író, újságíró. Legutóbbi kötete magyarul: Margit (2019)

1

Tizenkilenc évesen, 1956. november 29-én első ízben töltött el amúgy istenigazából, vérpezsdítő élményként a szabadságérzet. Zalalövő közelében, kora reggel leugrottam a kanyarban lassító vonatról s átgyalogoltam egy réten, amelynek a túlsó végén két szürke egyenruhás, osztrák határőr cigarettázgatott. Kiléptem a szabad világba.

“Guten Tag”, üdvözölt az egyik határőr, majd elmondta, hogy éppen fogadni akart a kollegájával: saját lábamon érkezem-e szabad földre, avagy a levegőben repülve. Ugyanis előző nap szovjet tűzszerészek újraaknásították a két ország közötti mezőt. Őrangyalom vigyázott rám, miként akkor is, amikor hamis okmányokkal, álnéven gyerekeskedtem egy kis faluban, a náci uralom idején.

Egy kortynyi szabadságot módomban volt ízelgetni 1956. október 23-ika után néhány napig, de hamar visszaállt a diktatúra uralma, s azért az újságcikkért, ami a tollamból megjelent az akkori hetilap, a Magyar Hírlap hasábjain, szabadságvesztés lett volna a sorsom.

Hamarosan húsz menekülttársammal együtt brit katonai repülőgép vitt át Linzből Angliába, ahol az 1930-as években kivándorolt rokonaim éltek. Segítségükkel indult el életem új, s azóta is tartó szakasza Európa e több évszázados múltra visszatekintő demokráciájában, amely a személyi szabadságot, a szólásszabadságot, a vállalkozás és az utazás szabadságát mindenkor megőrzendőnek és ápolandónak tartotta.

Abszolút perfekt, száz százalékos szabadság persze nem létezik, de jelentős fokozati különbség van egyrészről aközött, ha a londoni Hyde Parkban, a Szónokok Sarkán, ahol a szólásszabadság szent szellemében pocskondiázni lehet a kormányt s dicsőíteni akár a kommunizmust vagy az ateizmust,  a szabályok értelmében  nem kerülhet sor istenkáromlásra és tiltott a trágár beszéd, másrészről meg aközött, hogy ha igazat szólsz, a hatóságok törik be a fejedet.

Az abszolút szabadság káosszal egyenlő. Etikailag is. Ezekben a napokban például azon kérődzik a brit sajtó, hogyan ítéljük meg azt, ha egy közelgő dátumú popzenei fesztiválon a fellépő együttesek egyike, amely gyűlöli a kormányon lévő Konzervatív Pártot, arról énekel, hogy „Ha a torykra szavaznak, öld meg akár a saját apádat, anyádat is.” S azt hirdeti, hogy egy ismert politikust a kiskorú gyerekeivel együtt kellene merénylet útján felrobbantani. Ez a jelenség nem más, mint a szólásszabadsággal való visszaélés. Lehet, hogy csak kommersz kekeckedés, de nyilvánvaló gyűlöletbeszéd. Mégis, most több következménye nem volt, mint hogy az együttest törölték a fellépők közül. A szabadságfogalom és a politikai korrektség viszonya vizsgálható e tekintetben, az, hogy pártok és pártvezetők a legalacsonyabb, alpári módon fenyegethetők, de ha fajgyűlöletről van szó, ugyanez, vagy ennél sokkal kevesebb is, törvényileg büntetendő.

Ami a politikát illeti, egy szabadságfogalomról szóló fejtegetésben volt szó arról, hogy a szabadon választott országvezetők rendszabályait akkor is el kell fogadnunk, ha esetleg nem tetszenek nekünk, elvégre őket a többség juttatta pozícióikba. Itt lép be a körbe a vitathatóság és a kritika szabadsága, amelynek a mértéke persze a demokrácia intézményeinek helyileg adott állapotától függ. Rousseau állítja, hogy: „Nem az a szabadság, amikor azt csinálod amit akarsz, hanem az, hogy nem kell azt csinálnod, amit nem akarsz.” Gondolatébresztő.

2

Angliai évtizedeim alatt aktívan élhettem a szabadsággal, amennyiben emigráns sajtótermékekben és az angol rádió magyar nyelvű adásain át harcolhattam azért, hogy az otthonmaradtak is elnyerhessék szabadságukat, megszabaduljanak a külső vagy belső diktatúra rákfenéjétől. Az idő nekünk dolgozott, az én nemzedékem megérhette a fordulat évét. Ez alkalommal a szabadság beköszöntéhez nem volt szükség vérontásra, mint túl sokszor a magyar történelem során. Most már csak azt kell megfontolni, amit Nehru hirdetett: „Az élet kártyajátszma. A lapok értéke  különböző, de a játékos szabadon dönthet arról, hogy mikor melyik kártyáját játssza meg.”

S itt jutunk el a metafizikai, belső szabadság kérdéséhez és jellegéhez, ami a lexikon szerint a pszichológusok terepe, míg például a szólásszabadság vagy a népképviseleti szabadság a politológusoké. De e téren magunk is búvárkodhatunk a saját lelkünkben, hivatásos és erre képzett lélekbúvárok bevonása nélkül. Elvégre a belső személyes szabadság tulajdonképpen jogosultság a döntésre és cselekvésre. Arra is, hogy döntsünk, mikor melyik kártyánkat játsszuk meg, és hogyan. Vagy kinek az érdekében. „Úgy döntöttem, hogy gonosztevő leszek” – mondják az elvetemültek. De ehhez eredendő vagy okozott lelki torzultság kell.

Ha élni akarunk a szabadsággal, Albert Camus-re kell figyelnünk, merthogy az ő pozitivista megfogalmazásában „a szabadság nem más, mint a jobbulás esélye.” Hiszek benne, hogy a kulturált ember számára metafizikai szinten a jobbulás, az élet kártyajátékában pedig nem csak sorsunk irányítása, hanem általában a jobbítás az igazi cél.