04.24.
| Beszédülés a sarjerdőbe – Tiszatáj lapbemutató >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.02.
| PLÜSS NAP – Gyerekirodalomról nem (csak) gyerekeknek >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
04.24.
| Kaláka 50 – Hét határon át >>>
04.18.
| Emberkereskedelem elleni kampánnyal jön a mozikba az Egy nő fogságban >>>
04.16.
| REÖK – Nincs megállás a Rendőrséggel >>>
04.12.
| Vármező Galériában – Bahget Iskander: Szíriai kulturális kiállítás Budapesten >>>
04.11.
| A Fugato Orchestra és Lackfi János verses koncertje >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>

Tandori Dezső versei
Fried István, Tóth Ákos Tandori Dezsőről

Farkas Wellmann Éva, Gergely Ágnes, Hartay Csaba, Lanczkor Gábor, Markó Béla, Pál Sándor Attila versei

Boldog Daniella, Rafael Chirbes prózája

Deres Kornélia, Julian Barnes, Milián Orsolya tanulmánya

Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról

>>>

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>

„Mintha kitakarítanád a szobád otthon”
2019.02.06 - tiszatáj

INTERJÚ
HÖFFLER NORBERTTEL
ÉS TÖRÖK DÉNESSEL

Január elején jelent meg az August Clown zenekar első EP-je, ami a Gribedli stúdióban készült. Az album megszületésének körülményeiről, az Artur zenekarral közös lemezbemutató koncertről és a jövőbeli tervekről az August Clown énekesével, Höffler Norberttel, valamint a stúdió hangmérnökével – és egyben az Artur énekes-basszusgitárosával –, Török Dénessel beszélgettünk. 

 – Jussunk el Dénesig! Az első, August Clown-t említő feljegyzések szolnoki programajánlókból valók, 2013-ból. Ezekben az olvasható, hogy „kevésbé ismert előadók” számait adod elő. Kik voltak ezek az előadók? Hány éves is voltál ekkor?

Höffler Norbert: – Tizennyolc. Még gimnazista. A Lúdláb Bisztróban játszottam, a Csiki Borozóban, meg a Tiszapart Moziban – ott volt az első koncertem is. Folk, indie számokat. Bár általában indie-t szoktam mondani, mert a folk mindenki számára népzenét jelent, és amikor mondom, hogy amerikai népzenére gondoljanak inkább, akkor meg a country-ra gondolnak. Szóval ez a műfaj még mindig nem annyira ismert Magyarországon. Akkoriban még ennyire se volt. Én nagyrészt mindig külföldi, amerikai zenészeket hallgattam és játszottam. Olyan akusztikus számokat, amik a singer-songwriter irányt célozzák meg.

Mert nekem nem volt bandám. Én csak azt csinálhattam, hogy tudom az A-mollt, a C-mollt, a D-dúrt, bla-bla-bla, és éneklek. Ezekből kellett dolgoznom.

Először feldolgoztam Metallicát, Nirvanát meg ilyesmit is, de nem jött át a dolog. Aztán rátaláltam egy zenészre, Gregory Alan Isakov-ra, akinek nagyon könnyen megzenésíthető számai vannak, és pont olyan hangfekvése és skálája van, mint az enyém. Egész albumokat tanultam meg tőle, első számtól az utolsóig, fejből. Tudtam, hogy jól működik, mint stílus, és jól áll nekem. Tehát amikor az ajánlóban kevésbé ismert előadókról írtak, az azt jelentette, hogy én valahol Gregory Alan Isakov számait játszom egy koncert kilencven százalékában.

Rajta kívül a listámon volt még az akkoriban külföldön nagyon befutott The Lumineers, a Mumfords & Sons– de lehet, hogy az már később –, és a Tallest Man on Earth. A legérdekesebb ebben mégis az volt, hogy mivel senki se ajánlotta ezeket, nem tudtam, jó zenének számítanak-e. Bennem volt a feszkó, hogy „ez tetszik az embereknek egyáltalán?” És amúgy tetszett nekik. Amikor valamilyen egyszerű, kávézós kis esthez kerestek zenészt – ott Szolnokon –, engem hívtak. Bár ezek inkább kocsmák voltak. A menedzsereknek tetszett a zeném, mert nem zavart sok vizet. Nem kellett hangosítani – keverőpult kellett hozzá meg egy mikrofon, és kész.

 

 

– Mikor kezdtél el saját számokat írni? Mennyire voltak rád hatással az előbb felsorolt zenekarok?

HN: – Semennyire. Azt hittem, hogy teljesen. Azt is akartam, hogy olyan zenét írjak magamtól, ami hasonlít ezekre. Volt is bennem egy ilyen, hogy vajon mikortól számít valami lopásnak. És itt nem a konkrét akkordmenetekre, szövegekre vagy dallamvilágra gondolok, hanem arra, hogy lopásnak számít-e az, ha én tényleg olyan hangulatot akarok teremteni, mint ez vagy az a zenész. Ha olyan versszakokat akarok írni. Ha ugyanolyan szövegfelépítést akarok. Ezen gondolkoztam, miközben meg bármi, amit írtam, nem is hasonlított arra, amiket hallgattam.

 – 2013-ban feldolgozásokat játszottál, idén kijött az August Clown háromtagú formációjának az első EP-je. Mi történt a köztes időben?

HN: – Nagyon hobbis időszak volt. Úgy értem, a videojátékozást vagy a filmnézést nagyobb hobbinak tartottam, mint a zenélést. Most ez megváltozott, mert csináltam valami kézzel foghatót. Kiadtam egy EP-t.

Ennek most már van egy olyan hatása, hogy ez mégsem lehet csak hobbi. Mert letettem valamit az asztalra.

Mikor teremtődött meg benned az igény, hogy másokkal együtt zenélj, bandát formálj?

 HN: Amikor elkezdtem megismerni embereket. Nem akartam felhívást kitenni a szolnoki vagy a szegedi zenészkeresőbe, mert akkor random emberek jelentkeznek, akiket nem ismerek. Akikről nem tudom, milyen zenét szeretnek, milyen stílusuk van. Vagy nem is a stílus a lényeg, hanem az, hogy milyen személyiségek. Szerintem bandát csak úgy lehet alapítani, hogy véletlenszerűen találkozol valakivel, aki jófej, szereti ugyanazt a stílust, és véletlenül tud is egy hangszeren játszani, ami véletlenül kell is neked.

 

 

– Azt tudtad, milyen hangszerek tennének jót a singer-songwriter számaidnak?

HN: – Igen, és itt visszatérünk ahhoz, hogy tudom, milyen zenét szeretnék csinálni. Olyat, amit hallgattam. Abban pedig van basszus, aláfestő dob, valami vonós hangszer – ami lehet hegedű is, vagy cselló, de nem durván, csak úgy a háttérben –, és még egy gitár. Volt, amikor megőrültem volna még egy trombitáért. Vagy egy zongoráért, ahogy a Lumineers-nél. Ezek tetszenek, fel tudják dobni a hangzást.

Az évek során felhalmozódott számaidból végül öt került fel az EP-re. Hány számból válogattátok ki ezt az ötöt? Miért ezekre esett a választás?

HN: – Ez az öt szám, ami fent vannak a lemezen, szerintem három évnyi részeg hazamenésből, random egyetemi firkálgatásból és otthoni gitározgatásból áll. Ezekből lett összekavarászva. Mintha kitakarítanád a szobád otthon. Mintha azt mondanád, hogy „jó, most egy kicsit rendet teszek, és ezeket a hasonló szemeteket egy kupacba rakom. Beteszem őket egy dobozba.” Ezt a dobozt vettem elő egy éve talán, hogy megnézzem, ebből mi jó, mi rossz. Hogy mit lehet még kiegyenesíteni – egy Bibliával! –, hogy olvasható legyen. Megnézni, mit gondoltam akkor, és hol voltam az életben, amikor ezeket írtam. Nagyjából tíz olyan szám volt, amiből végül kiesett ez az öt.

Szóval nem úgy volt, hogy elvonultam egy kabinba írni egy albumot, ami én vagyok, és ami kifejez engem, hanem úgy, hogy folyamatosan kifejezgettem magam, és aztán eldöntöttem, hogy keretbe foglalom.

Hogy jött a bővülés, és milyen változáson mentek keresztül ezek a számok Brestyánszki Bernadett és Mozsár Mátyás közreműködésével?

HN: – Legutóbb, amikor koncertlehetőséget kaptam a Grand Cafétól, úgy voltam vele, hogy most már ráírok egy-két emberre. Mozsár Matyi rögtön azt mondta, hogy simán, van kedve a kollaboráláshoz, Bernadett pedig már régebben is kifejezte az érdeklődését, és még mindig érdekelte a dolog. Ő Szabadkáról jött próbálni. Kevés időnk volt, ezért kiválasztottam azt az öt számot, ami szerintem tök szupin szólna. Először kábé úgy éreztem magam, mintha egy szimfonikus zenekarral játszanék, mert hat évig egyedül játszottam. Elkezdték nyomni, amit gondoltak, és kiderült, hogy fasza. Öt számot gyakoroltunk be – erre volt időnk a koncert előtt. Végül ugyanez az öt szám került fel az EP-re is.

 

 

–  Honnan jött az ötlet, hogy fel is vegyétek a számokat? Egyértelmű volt, hogy a Gribedli stúdióban akartok felvételt csinálni? 

HN: – Én ismertem Dénest, tudtam, hogy nemrég csináltak egy ilyen alternatívnak mondható stúdiót, és azt gondoltam, talán ez lenne az a hely, imázsban is, barátság szempontjából is, ahol fel tudnám venni az anyagokat mindenféle feszengés nélkül.

De igazából az egész onnan jött, hogy volt még egy közös koncertünk Szabadkán, és Bernadett nyaggatott, hogy töltsünk már fel valami hanganyagot az eseményleírásba. Mert egyébként van Bandcamp-es és YouTube-os oldalam is, de én mindre azt mondtam, hogy nem jó, mert nem tükrözik azt, amit játszani fogunk. Bernadett viszont erősködött, hogy kell valami, és próbálnunk is kéne.

Felhívtam Dénes: „Hé, neked van egy stúdiód! Lehetne ott próbálni?” Miközben beszélgettünk, és kiderült, hogy ráér, megkérdeztem, hogy „és akkor már csinálhatnánk egy ilyen, tudod, felvételt is?” Mondta, hogy igen, csapassuk, majd egybe felvesszük az egészet, mint egy ilyen live session-t. Szóval így jött az, hogy Gribedli. Meg így lett az, hogy EP.

– Tehát végül felvettétek azt az öt számot, ami igazából időszűke miatt került kiválasztásra. Utólag ezek a számok albumkoncepció szempontjából koherensnek bizonyultak?

HN: – Egy EP-nek tökéletesnek gondolom az egészet. Ahogy fel lett véve. Ahogy meg lett jelenítve – radar alatt, ismerősöknek. Jó, hogy van egy ilyen “fizikai” kontentem, amit lehet linkelgetni. De ha egy LP-n dolgoznék, akkor teljesen mást csinálnék. Más számokat írnék. Ezeknek a számoknak ez volt a végcéljuk.

 

 

Meséljetek a felvétel napjáról! A zenész és hangmérnök szempontok mennyire összeegyeztethetők? Feszített volt a tempó?

Török Dénes: – Kezdjük ott, hogy én ismertem a zenét, a felvétel előtt többször játszottunk  már együtt. Nem az volt, hogy megkeresett valaki, és nagyon ki kellett találni, mit kellene itt csinálni. Bár a felállás engem meglepett, mert ezt a hangszerelést nem ismertem.

Azt tudtam, hogy ezt a felvételt az énekre kell kihegyezni.

Merthogy az szerintem kurva erős. Főként emiatt szerettem volna ezen a produkción dolgozni. Maga a megkeresés viszont hirtelen jött. Nagyon rövid idő alatt történt minden, körülbelül egy-két hét leforgása alatt.

HN: – Nem telt el négy nap, hogy szóltam, és eljutottunk odáig, hogy felvétel.

TD: – Ráadásul karácsony előtti időszak volt, rohanás. De ez nem baj, mert egyrészről, ha gyorsan kell valamit csinálni az meglátásom szerint kreatív döntésekre kényszerít – kevés lehetőségből jó dolgok sülhetnek ki –, másrészről nekem a live session felvétel a kedvenc műfajom. Szerintem ez a legjobb: van egy zenekar, aki bejön, és eljátssza a számait. Igazából már a stúdió alapgondolatánál is hangsúlyos volt, hogy itt lehessen ilyet csinálni. Minden szempontból beleillett a képbe ez a produkció.

HN: – Én ezelőtt mobillal vettem fel számaimat. Régebben, a soundcloudra meg egy kettétört, jack-es mikrofonnal. Itt az volt a jó – profi keretek között –, hogy csak oda kellett állnom a mikrofonhoz, és eljátszanom a számokat a többiekkel. Nem kellett aggódnom azon, hogy ez most hogy fog szólni. Ezzel foglalkozik Dénes. (Mosolyog.) Nekem csak el kellett játszanom a számokat. Ami rossz volt benne, az az, hogy kurva sokszor kellett eljátszanom őket. Nem a stúdió miatt, hanem magunk miatt. Mert, mint a filmekben egy long take-nél, ha egy hosszú felvétel kell, és már a végén jársz, azon reménykedsz, hogy ne kúrja el senki, mert akkor kezdhetjük elölről az egészet.

 

 

– Volt olyan, amikor nem rontás miatt, de mondta Dénes, hogy csináljatok még egy felvételt, mert lesz ez jobb is?

TD: – Érdekes kérdés, amit említesz. Nagyon fontos dolog, amikor producerkedsz meg instruálsz egy zenekart, hogy mikor van az a pont, amikortól még van értelme erőltetni, mert jobb lesz. Több hangmérnökkel beszélgettem már erről.

Valójában erre rá kell érezni, és nem sok köze van a szakmánkhoz. Inkább pszichológia.

Egy anyagon belül pedig számonként is eltérő lehet. Néha az első a legjobb, mert akkor játszák azzal az érzékenységgel vagy akár jó értelemben vett bizonytalansággal, amitől igazinak érzed. Vagy van az, amikor harmadik-negyedikre sikerül. Itt inkább ez volt, mert nem volt lehetőségük olyan iszonyatosan összepróbálni a számokat. Egyébként, amikor van egy nagyon jó take, általában azt szoktam mondani, hogy legyen még egy biztonsági is belőle. Ez a tétnélküliség szokott működni. Van, hogy az utolsó utáni felvétel, amikor nincsen rajtuk az a nyomás, a legjobb.

– Az utómunka mennyi időt igényelt? Illetve a hangkezelés tekintetében is kell lennie egy albumkoncepciónak, ugye? Kell egy albumra jellemző hang.  

 TD: – Ez nem volt annyira egyszerű egyébként, általában a dobokkal vagyok elégedetlen, itt is ez volt. Amiről tudom, hogy jó döntés volt, az az ének a mikrofonozása, még úgy is, hogy nagy áthallás volt a többi hangszerrel. Általában amúgy ezekkel kell sakkozni ilyen live session felvételnél: hogy milyen távolságra vannak egymástól a szereplők meg a mikrofonok. Figyelni kell, hogy az áthallásos terek fáziskülönbségei nehogy rossz irányba vigyék a hangzást.

Mindazonáltal arra törekedni például egy ilyen típusú felvételnél, hogy minél jobban el legyenek szeparálva a résztvevők és a mikrofonok egymástól, szerintem nem mindig szerencsés megközelítés. Egyrészt azért, mert a szeparáció egy bizonyos ponton túl azt jelenti, hogy maguk az emberek is szeparálódnak, és ez az együtt-játszásnak szerintem baromi rosszat tesz. Másrészt azért, mert ha közel-mikrofonozott, elszeparált hangforrásokat próbálunk utómunkával „életre kelteni” – pláne ebben a singer-songwriter műfajban – sokszor természetellenes hatást érünk el.

A legjobbat akkor tesszük magunkkal, ha jó minőségű mikrofonokat jó helyre rakunk le.

– Felvételek után egyből elkezdted az utómunkát?

TD: – Nem, ezt sosem így csinálom. Általában pár hét pihenőt mindig tartok, hogy friss füllel tudjam meghallgatni, és ne az emlékeim befolyásolják, amit csinálok. Persze, erre itt nem volt lehetőségem, de azért néhány napot vártam. A legfontosabb információkat egyébként, amik a keveréshez kellenek, beleírom a sávok alá, a felvétellel kapcsolatos több emlékem úgyis csak tévútra csalna. Aztán az első keverés után is mindig tartok egy hosszabb pihenőt. Legalább annyit, hogy addig más cuccokkal foglalkozok. Mert ha ezután benyitsz valamit, utána rögtön hallod, hogy szar az egész. (Nevet.) Nekem legalább három-négyszer friss füllel neki kell ülnöm, hogy jó legyen.

 

 

Milyen volt az August Clown EP eddigi fogadtatása?

HN: – Akik eddig is ismerték a zenét, és hallották, haverjaim, ismerőseim, a koncertre járók, azoknak tetszett. Örültek, hogy fel lett véve. Mindenkivel lekommunikáltam, hogy live session. (Dénes felé.) És egy csomó új ember is megismerte amúgy. Haverjaim haverjainak a haverjai. Sokan rákérdeznek, hogy „Norbi, te tudsz zenélni? Nem csak pultos voltál?” Ez tök jó. Még a metálarcok is rám írnak. „Ja, ez általában nem az én stílusom, de ez adta. Bejött.” (Utánozza.)

 TD: – Klasszik romantikus. Nekem is ezt szokták írni. A Spotify-on pörög egyébként. Merthogy csináltam egy online, stream szolgáltatókon való megjelenésekkel foglalkozó, mondjunk úgy, hogy kiadót, ahol egyelőre 5 zenekarral foglalkozom, akik gyakran járnak nálam. Norbi anyagának elég magas a hallgatottsága. [August Clown EP a Spotify-on]

HN: – Gyorsan is tud terjedni, mert mindenki ott hallgat zenét.

TD: – Meg mert angolnyelvű. Az könnyebben eljut mindenkihez.

Dénes, nemrég készítettek egy live session videófelvételt az Artur zenekarral – aminek énekes-basszusgitárosa vagy – ugyanitt, a Gribedli stúdióban. Mesélnél erről egy kicsit? 

TD: – Igen, az is egy kábé egy hét alatt jutott a tervtől a megvalósításig. Úgy volt, hogy lesz egy fellépésünk a Grandban, ahol is van egy sorozatunk, a Grand Café Live. Ennek az a koncepciója, hogy minden hónapban kiválasztunk egy koncertet, amit felveszünk hangban és képben az Elephant Studioval közösen, és azokból kettő-három számot, plusz egy interjút utómunkázunk, aztán feltesszük a Youtube-ra. Végül úgy alakult, hogy a koncert rajtunk kívülálló okok miatt nem tudott megvalósulni, de mivel az Elephant és mi is úgy készültünk, hogy aznap felvétel lesz, itt a Gribedliben megcsináltuk a live-ot.

 

 

– Erre már jött is egy reakció, a recorder.hu-n ugyanis megjelent egy cikk, amiben azt írták a felvételek kapcsán, hogy „összetett, okos és érzelmes, olykor rockoló, máskor elkalandozó számok ezek a dalszerűség határán.” Fontos számotokra, hogy elkerüljétek a skatulyázást, és egy beazonosíthatatlan peremvidéken mozogjon a zenétek?

TD: – Nekem ez nagyon tetszik, szívemből szólt az író, pedig nem is ismerem. A „dalszerűség határa” pont az, amire törekszünk az Arturral. Egyrészről fontos, hogy a zenénktől legyen egy látens pop érzésed. Hogy befogadható legyen. Másrészről viszont törekszünk arra, hogy a dalstruktúrában legyenek olyan fejlődések, amik elsőre nem egyértelműek. A számaink alapja szinte mindig a közös improvizáció. Mindent felveszünk – aztán mazsolázunk az ötletek között. A kiválasztott ötletek kibontásakor viszont sokszor szélsőséges irányokat vesz a fejlesztés, és ilyenkor nem ragaszkodunk ahhoz, hogy visszataláljunk a kezdeti harmóniákhoz. Szóval ja, ez a dalszerűség határa foglalkoztat. Lehet egy kicsit a hangmérnökség hordaléka, de szeretem látni, amikor vonalzóval és ceruzával terveztek meg egy számot. Viszont az ízlésem meg azt szereti, ha valami csúnya, zajos.

A csúnya esztétikája vonz titeket?

TD: – Simán. De erről igazából a többieket is meg kellene kérdezni, én csak a magam nevében beszélhetek.

Február 8-án, az August Clown albumpremierjén együtt fog zenélni a Jazz Kocsmában az August Clown és az Artur. Szerintetek hol van a találkozási pontja a zenéteknek?

HN: – Nagyon jó kérdés. (Nevet.)

TD: – Így, hogy már harmadjára játszunk együtt, biztos van valami.

HN: – Igen, amikor játszottunk, összeillett. Nem kioltotta egymást a kettő, inkább felfrissítette. (Gondolkodási szünet.) Amúgy szerintem találkozik a két stílus.

TD: – Megfejtetted közben?

HN: – Mindkettőben benne van a csúnya esztétikája. Az enyémben az éneknél. A kiegyensúlyozatlanságában. Hogy van egy olyan része, ami egy lírai búslakodás valakiről, aztán meg egy ordibálósabb rész, amikor karcossá válik. Nálatok is egy kicsit ilyen szenvedős. (Dénes felé.)

TD: – Tényleg. A szenvedés. Hát ez az! Mit gondolkozunk tovább?

HN: – Jó, de minden zenekar szenvedős számokat ír. A miénk máshogy szenvedős. Nem csak a dalban van benne a szenvedés, hanem abban is, ahogy éneklünk. Ahogy azt kifejezzük.

TD: – Szomorú gyereknek éneklünk.

 

 

Mik a zenekari terveitek? Klip, fellépés, turné?

HN: – Én nem tervezek klipet. Nem tudom, hogy ezt kijelenthetem-e mindenki nevében, de nem. A Facebook oldalon viszont már elkezdtem gondolkozni. (Nevetés.) Itt tartok jelenleg ezzel a projekttel.

Koncertezni szeretnék. Azt szeretem. De az biztos, hogy előbb szeretnék egy Grand Café Live-ot, mint egy videoklipet. Jobban szeretem a session felvételeket. Ha videoklipen gondolkodnék, abban nem lenne benne a zenekar úgy, hogy játszik a zenekar.

Ha forgatnék klipet, nem arról szólna, hogy a mezőn játszok az akusztikus gitárommal egy fehér ingben, miközben Bernadett egy nádszállal csellózik.

TD: – Nekünk most elég sok koncertünk lesz tavasszal. Azt hiszem hét, szóval mondhatjuk tavaszi turnénak is. Ami különösen foglalkoztat ezzel kapcsolatban, hogy május 31–június 1-re szeretnék egy kétnapos fesztiváljellegű dolgot csinálni a Grand Caféba, valahogy a Gribedli név alatt, azokkal a zenekarokkal, akikkel a közelmúltban dolgoztam. Nagyon fontos számomra, hogy ez ne csak egy hely legyen, hanem egy olyan közösség, amit egyfajta értékrend, vagy akár kritikai érzék fog össze, amely az innen kigördülő alkotásokat valamiféle minőséggel látja el.

Szutorisz Szabolcs

 

Fotó: Ács Péter

 


Címke: , , , , , , ,
2019.04.24 - tiszatáj

LANG LANG: PIANO BOOK
Nem akarom azt mondani, hogy nem értem a Lang Lang-jelenséget: itt van ez a még mindig fiatal zongorista, könnyen megjegyezhető névvel, és miközben kevesek arról vitatkoznak, hogy miért nem jó, amit csinál, addig ő millióknak ad elő a legnagyobb koncerttermekben. Három éve járt Budapesten, és hát persze, hogy a Müpa az ajánlófüzete címlapjára rakta. Nem mintha nem ez volna a jó marketingstratégia: könnyű arra a következtetésre jutni, hogy per pillanat Lang Lang a legismertebb zongorista a világon… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

KÖNYVFESZTIVÁL IDÉN IS – A DÍSZVENDÉG NORVÉGIA
Ahogy minden évben, úgy idén is lesz könyvfesztivál a budapesti Millenárison, ezúttal április 25. és 28. között népesül be könyvstandokkal az egykori Ganz-gyár területe a Széna tér szomszédságában. A számos újdonság mellett az idei egyik legnagyobb durranás kétségtelenül a norvég díszvendég Karl Ove Knausgård lesz, aki hatrészes önéletrajzi regényfolyamával vált híressé: Min Kamp (Harcom) című ciklusából eddig három magyarul is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában, a könyvfesztiválra pedig a negyedik, Élet című mű is napvilágot lát… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.04.22 - tiszatáj

KÖNYVPREMIER ÉS KIÁLLÍTÁS A KISKUNHALASI MÚZEUMBAN
Bensőséges ünnepség meghívottja lehettem néhány napja Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban, ahol a Biczó-család társaságában gyűltek össze érdeklődők egy kiállítás megnyitó és egy könyvpremier alkalmából. A számos családtagot számláló ünnepségen joggal kaphatott volna főszerepet a veretes családi címer, a Mátyás királytól kapott nemesi oklevél, a nemzetes rang, de a résztvevők nem ezeket ünnepelték, hanem Biczó Gézát, a néhai rajztanárt… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Önjáró paradoxonok… – Suttogja a költő, majd a kiállítás-megnyitón létrára mászik, levetkőzik, mélyen meghajol, és köldökéből kiissza a nektárt, a szellemet (a gint?)…
Ki ismer itt laza Istent? – Aki ismer: haza is ment…
Egy elképzelt kiállítás jegyében az eb-színház, a nem-színház lírikus absztrakt jelmezében. Ó, attribútumok és amorfizációk…

>>>
2019.04.18 - tiszatáj

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR
Április 4-én ért véget az idei, 56. Bolognai Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásár, ennek kapcsán tartotta meg a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum első rendhagyó, szakmai estjét a B32 Galériában. A meghívottak: Balázs Eszter Anna (Kolibri), Dian Viktória (Publishing Hungary), Érsek Nándor (Scolar), Győri Hanna (Pagony), Sándor Csilla (Csodaceruza), a beszélgetés moderátora Szekeres Nikoletta, a HUBBY elnöke volt… – KELEMEN RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Kis történeteket ígér a kiállítás címe. De ne dőljünk be ennek. A rövid műfaj, legyen az néhányperces novella vagy rövidfilm, látszólagos egyszerűsége mellett, tömörségével egy egész világot képes megjeleníteni, a ki nem mondott szavakkal, a meg nem jelenített képekkel. Ha valamennyire ismerjük David Lynch munkáit, elsősorban filmjeit, kultikus filmsorozatát, nem könnyen emészthető csemegére számíthatunk. A kiállítás egyik poszterét látva van, akinek már ekkor beugrik a Twin Peaks sorozatból Judy figurája, és a sorozat egyik horrorisztikus pillanata […]

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

2019. április 11-én Makón tizennegyedik alkalommal kapta meg elsőkötetes költő a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. Idén Vajna Ádám Oda című verseskötetéért vehette át ünnepélyes keretek között a díjat… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

PARASZTBECSÜLET / BAJAZZÓK
Régi (téves) ötlet, hogy a két darabot össze kell kapcsolni, az úgymond „verista ikrek”-nek közös apát és anyát kell találni. Persze ebből akár jó is kisülhetne. Halasi Imre Szegeden azt találta ki, hogy játszódjanak ugyanott, ugyanabban a faluban. A Parasztbecsület valamikor áprilisban, Húsvét mozgó ünnepén, a Bajazzók meg augusztusban. Utóbbi darabban a csepűrágók ki is mondják, hogy jártak már ebben a faluban… – MÁROK TAMÁS

>>>
2019.04.14 - tiszatáj

Egy váradi kiskocsma történeteit, életmeséit gyűjtötte kötetbe Tóth Ágnes. A kis sarki ivó, valahol a Sebes-Körös partján, még a régi békeidőket idézi, merthogy ezek a kiskocsmák mára a múlt ködébe vesztek, helyüket átvették a divatos romkocsmák, elegáns bisztrók, ahová turisták, diákok és ráérős úrinépek térnek be napközben. A Kocsmamesék főhősei önmagukat adják, minden megjátszás és álca nélkül. Saját életüket élik és vonszolják napról-napra… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.04.11 - tiszatáj

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő