Tiszatájonline | 2018. október 1.

„Szeretek fűszereket belerakni”

BESZÉLGETÉS FILUS NORBERTTEL
A hajtós nyári fesztiválszezon befejeztével Filus Norberttel aka. Suhovval ültünk le a Jazz Kocsma kertjében, hogy sorra vegyük, milyen projektekkel rukkolt elő az elmúlt két évtizedben. Téli elvonulások és naprakész mixek… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

BESZÉLGETÉS
FILUS NORBERTTEL

A hajtós nyári fesztiválszezon befejeztével Filus Norberttel aka. Suhovval ültünk le a Jazz Kocsma kertjében, hogy sorra vegyük, milyen projektekkel rukkolt elő az elmúlt két évtizedben. Téli elvonulások és naprakész mixek – ANALÓG DISCO című sorozatunk második darabját olvashatják.  

Legutóbb dj Kővel beszélgettem, akit az interjú végén megkértem, hogy intézzen egy kérdést a szegedi dj-k közül valakihez. Rád esett a választása. Arra lenne kíváncsi, honnan jött a zeneszereteted.

– Kecelen születtem és nőttem fel, ott volt Magyarország első underground diszkója, a Klub Korona. Legendás klub volt, akkoriban az egyetlen hely, ahol progresszív house ment. Havi szinten hívtak külföldi fellépőket, és mi minden hónapban kint voltunk. Jött a fröccs, hogy: basszus, hát ilyen zene is létezik a világon. Fel van építve, van eleje, vége, közepe, nincsenek slágerrefrének. Előtte hiphopot hallgattam, bár az a mai napig megmaradt. Meghatározó volt a Korona, a közeg, mert az ország minden részéről jöttek oda.

Mindenki tudta fejből: ha Kecel, akkor Korona.

Egy keceli cimborámmal kezdtünk el zenét csinálni, house-t, disco-t. Akkor még csak számtech. órán volt internet, Commodore-on programoztunk a suliba. Volt valami kukoricapehelyben ilyen zeneszerkesztő program, azokat használtuk. Utána átmentünk gimibe, ott cimborámtól kaptam loop cd-t, meg zeneszerkesztőt, az Acid 4.0-át vagy 3-at, nem tudom pontosan, és csak behúzogattuk a loopokat. Közben a Koronában olyan érzelmi hullámokat, sokkokat kaptunk a zenéktől és a dj-mixek felépítésétől – figyeltünk, hogy van bemelegítés, alap, táncoltatós rész! A közösség is tök barátságos volt.

Mikor érintettek meg először a bakelitek? Hogy folytatódott az zenével való ismerkedésed?

– Már általános iskolai sulibuliba is vittünk le lemezjátszót, dísznek, de gimis koromban kezdtem ebbe jobban belemenni. Akkor már Pestre is jártunk bulikba, vásároltunk house lemezeket, meg faterom gyűjteményét örököltem meg. Lebiciklizett Szabadkára a piacra, ott szerezte be a nyomott lemezeket, kalózmásolatokat.

Miután Jánoshalmán kijártam a gimit, Szegedre jöttem, Juhász Gyula Főiskola rajz-német szakra. Senkit nem ismertem, és természetesen a rajzszakon mindenki elvarázsolt figura volt. Ott találkoztam Csabával, egy rapper sráccal, aki graffitizett. Eljött hozzánk az albérletbe, mutogattam neki, hogy csinálok zenéket, ő meg: ah, tök jó, erre lehet rappelni. Mondom, tényleg? Akkor rappelj rá! Onnantól kezdve Szegedről mindenkivel megismerkedtem: Smile of hell, Halufóbia, Szegeden Szabadon, Mikrofontos.

Aztán másodéves koromban keresett meg a Budabeatstől [Budabeats Records – a szerk.] Pentelényi Pál, az első magyar internetes kiadó alapítója, MSN-en. Myspace-en látta a zenéimet – már az a felület sincs –, írta, hogy szeretne kérni egy válogatás kislemezt. Mondom, jó, csináljuk meg. [Hallgass bele!] Nagy sikere lett: Franciaországból jöttek levelek, hogy a L’Oréal divathétnek az egyik reklámfilmjében lesz a zene, tévében is ment, az M1-nek valamilyen aláfestőjeként. Palinak volt köszönhető ez a promotálás. Az egész album ingyenesen letölthető volt, akkorra tehető az internetes kiadók aranykora. Most már ez is lecsengőben van, mert Bandcamp-en, Spotify-on bárki csinálhat kiadót.

– Ebben az időszakban indult el a Smokey Monday koncertsorozat is?

– Igen, akkor, még a régi Monoban, a Vitéz utcában, ott kezdtük el minden hétfőn. De előtte még volt műsorom a Gong Rádión, ilyen hiphop műsor péntek esténként, az Estibít. [Hallgass bele!] Amikor lejöttem Szegedre az Estíbít még a Rádió Mi-ben is ment, először az egyetemen belül, aztán mikor ott megszűnt, a Jazz Kocsma hátuljában.

Annak örültem legjobban, amikor a Gong Rádióba bekerültem, mert az egy kereskedelmi rádió: a kocsiban fm-en foghatták a zenét, amit csináltam.

Cink volt viszont, hogy a káromkodásokat ki kellett sípolni. Ráment három órám, hogy az egy-két órás mixekből „kisípoljam” őket. Még az angolokat is, ez kikötés volt. (Nevet.)

– Van különbség aközött, hogy saját albumra dolgozol vagy mixhez?

– Világéletemben mixeket gyártottam. Ezt magam miatt csinálom. Ha van egy zene, és mondjuk nem tetszik a refrén, mert nagyon slágeres, akkor nekiállok. Például a Gyöngyhajú lányból is kivettem a refrént. Sokkal dögösebb lett refrén nélkül, azzal túl rádióbarát volt. Aztán a kész anyagokat kiválogatom, a jobbakat megtartom magamnak. Amikor összegyűlik egy „albumravaló”, mint mondjuk a Hungarobeat vol 1. [Hallgass bele!], azt kiadom. Becsületkasszás verzió, 5 euró Bandcamp-en.

Volt, hogy Németországból is felkértek, csináljak remixet, de miután megmutatták, melyik számot akarják, mondtam, hogy nekem ez nem tetszik. Nem csináltam meg. Magyar rapperek közül viszont szinte mindenkinek készítettem alapot – NKS, Bankos, Norba, a szegedieket már mondtam, Fantasztikus, Busa Pista.

Szoktak külön tőled kérni alapokat?

– Persze. Például a Sör és Fű, ugyanígy. Bár most már nem igazán. Meguntam ezt a hiphoposkodást. Amikor benne voltunk a rapéletben, minden este jöttek hozzám, mert csináltunk például egy albumot. És olyankor jött valakinek a haverja, a barátnője, ott voltak már huszan az albérletben, pedig már nem volt semmi munka.

Én meg dolgozni akartam, tudod, hogy akkor csináljuk már rendesen. Szóval nekem ebből a tökölésből lett elegem.

– Mivel foglalkozol szívesen mostanában?

– Elkezdtem hangmintákat gyűjtögetni. Volt, hogy direkt úgy vettem lemezeket, hogy előre meghallgattam őket. Ha találtam egy nyolcütemes dobot, akkor azt kivágtam, elraktam magamnak félre. Gyűjtögettem a hangmintákat a lemezekről. Utána azt is kiadtam East-Eu Drum Library vol 1. címen. Merthogy a hiphoposok megvannak őrülve a dobokért. Ezekért ölnek. Akárhova mentem, Lengyelország, Németország, Vajdaság, Románia, mindenhol csak a lemezeket, a dobokat kerestem.

Olyan ez, mintha etnográfusi munkát végeznél.

– Igen, amikor meghallgatok egy lemezt, rakok rá egy matricát, hogy mondjuk: A2, valahanyadik perc.  De ez inkább ilyen téli elfoglaltság. Begyújtasz, és napokra ott ragadsz. Most is rengeteg cucc van félkészen – majd télen.

Rápörögtem a világzenékre is, mert elkezdtem egy új nevet futtatni: ez a BéTé. Ezáltal hívtak el például három hete Bécsbe. Nagyon kezd felfutni a világzene. Nem is house, nem is diszkó, nem is elektronikus. Vegyített az egész, fúzió. Nagyon tetszik nekem.

Fontos, hogy szétválaszd, mit csinálsz Suhov és BéTé név alatt?

– Fontos, mert kicsit már belezavarodtam ebbe. A BéTé-t azért csináltam, hogy a funky meg a b-boy remixeket csináljam, Suhov meg megmaradt a hiphopnál. Ott is van már félkészen két album, nem tudom, mikor lesz energiám befejezni. Azért is kellett szétválasztani, mert ha kiraktam egy olyan zenét, ami nem hiphop, nem a megszokott vonal, akkor nem értették az emberek. Nem akartam ebbe a hibába esni.

Mikor volt az első alkalom, hogy Pestre is hívtak?

– Az első lemezem megjelenése után, a Budabeatsnek köszönhetően. Felmentem, más embereknek is tetszett a zeném, telefonszámcsere, onnantól hívtak. Lärm, Instant, Valyo Kikötő, Toldi Mozi, nem is tudom már ezeket a helyeket felsorolni.

Milyen más városokba, fesztiválokra kaptál még meghívást?

– Pécsre és Sopronba járok sokat. Vajdaságban Zenta és Szabadka. Illetve Sepsiszentgyörgyön voltam fellépni hatszor az elmúlt hat évben. Fesztiválon most voltam Bécsben, a Tanz durch den Tag-on. Romániában, Kolozsváron három éve. Felvidéken a Hanna Hanna Fesztivál – oda is öt éven keresztül visszajártam. Vajdaságban a Malomfesztiválon. Művészetek Völgyében is voltunk.

Én inkább az ilyen helyeket szeretem. Ódzkodok a tömegrendezvényektől, amikor iparszerű minden. Inkább az autentikus vonz.

Van bevételed a zenélésből?

– Ez csak hétvégi hobbi. Hétköznap nem is igazán járok el zenélni, max. nyáron. Van egy családi vállalkozásunk: reklámokat készítünk benzinkutaknak, patikáknak – külső világítós reklámok, tudod. Arculattervezés, dekoráció, kocsifóliázás, minden. Én csinálom a látványterveket, de ugyanúgy kimegyek terepre, fúrok, faragok, flexelek. Mindegy, csak ne kelljen másnak dolgozni. Ne legyen az, hogy bemegyek egy céghez reggel nyolctól délután hatig, és másnak csinálom a pénzt.

– Marad utána inspirációd a zenével foglalkozni?

– Persze. Inkább az a baj, hogy most annyi zenét szereztem be, hogy tudom, a válogatás időszaka következik. Ilyenkor telefon kikapcs., senkinek nem reagálok semmire. Annyi új zene van! Jönnek a levelezőlisták, muszáj figyelni. Van mondjuk, hogy kijött egy szám fél éve SoundCloud-on, írok az artistnak, hogy szeretném játszani, ő elküldi nekem, és megvan, mielőtt kijönne lemezen. Ez így működik. Én szeretek friss zenéket játszani. Ez egy felgyorsult tempó. Ott a Spotify, a saját stílusodnak megfelelően kapod hetente az új lejátszási listákat. Ugyanez van SoundCloud-on, Bandcamp-en, YouTube-on.

– Két kiadód is van. Miben különböznek?

– Igen, a Turan Disco és a Sun Side Records. Jönnek a fiatal producerek, hogy heló, ezt nézd, ezt hallgasd meg! A Sun Side Records az hiphop közeli: breakbeat, b-boy break, a Turan Disco meg értelemszerűen turáni, iráni, kazah, tehát világzenei remixek gyűjtőhelye.

Az „országjárásod” során tapasztaltak alapján, milyennek látod a szegedi éjszakai életet és zenei kínálatot?

– Először is köszönjük Botka Lászlónak, hogy meghozta a csendrendeletet. A Várkertet is kitúrták a helyéről. Ezek után hova mennél? Nincs semmi lehetőség Szegeden.

Sehol nem szeretik a rétegzenét, mert az rizikós. Nem bíznak benne. Már csak a retro és a disco kell. Ezt a kettőt ismerik, ez a baj.

Pécsett teljesen másképpen van: ott van például a Szabadkikötő. Az önkormányzat kiadott egy üres épületet ezeknek a srácoknak, hogy: gyerekek, itt van, csak a rezsit kell fizetni, és azt csináltok, amit akartok. Három szintes partihelyszín. Fönt hostel, lent koncerttér, a belsőudvarban workshopok, van még két stúdió, a föld alatt meg tánctermek. Zseniális. És ezt a város támogatja. Szegeden egy csomó épület áll üresen. A break táncosoknak sincs helyük. Nem tudom, hogy itt miért nincs ilyen közösségi hely.

Közönség tekintetében egyre nehezebb eljutni az emberekhez, ezt mindenki tapasztalja, de minimális befektetési összeggel már sokakat el lehet érni. Van egy értő közeg, csak nem látom a másik fél nyitottságát, a klubtulajok, a vállalkozók részéről, akik a befektetést adják.

Beszéltél a zeneszerkesztés kapcsán a számok felépítéséről. Meghatározható, milyen berendezéssel kell rendelkeznie egy számnak ahhoz, hogy üssön? 

Ha meglátom egy szám hangképét, már látom, hogy kábé hol lesz a dallamrész, a vokál, a kiállás, milyen sűrűek a basszusok. Nem mondom, hogy ránézek, és látom, hogy jó szám, de olyankor nagyjából már tudom, nekem mi az, ami kellene. Legyen mondjuk egy másfél perc bevezetője, amit át bírok keverni. A legtöbb három perces szám sajnos, nem dj-knek lett kitalálva, mert nehéz átkeverni. Szeretem, ha két szám úgy összeilleszthető, hogy nem veszed észre, mikor következik a másik. Ha az elsőnek van egy szép lecsengése, kimegy a fődallam, a másik szám elejéből viszont még nincs benne csak a dob meg a cinek, aztán felépül, és össze lehet húzni a dolgokat. Ezt szeretem a legjobban.

Az is jó, hogy sok emberrel dolgoztam már együtt. Ha például tudom, hogy nekem kéne ez vagy az a basszustéma, megkérek valakit, játssza fel. Megcsinálhatom szintiben, de az nem fog úgy szólni, mint a basszgitár. Ha kell egy szaxofonsáv, ugyanígy. Mert mégse legyen műanyaghangzás. Szeretek ilyen fűszereket belerakni.

Szutorisz Szabolcs

Fotó: Ács Péter