Tiszatájonline | 2015. február 6.

„Nem értem, hogyan lett ennyire kretén a világ…”

BESZÉLGETÉS DRMÁRIÁSSAL
A Tudósok zenekar immár 30 éve az egyik legfontosabb avantgárd formáció, a kelet-európai poszt-punk leg­szívósabb túlélője, melyet drMáriás 1986-ban alapított Újvidéken, a volt Jugoszláviában. A szabad jazz, a morbid költészet, a zajzene és a New York-i ihletésű, hetvenes évek végi punk-funk-diszkó elemeivel zsonglőrködő együttesben az évek alatt tucatnyi kiváló magyar zenész megfordult, többször bejárták Európát […]

BESZÉLGETÉS DRMÁRIÁSSAL,
A TUDÓSOK FRONTEMBERÉVEL

A Tudósok zenekar immár 30 éve az egyik legfontosabb avantgárd formáció, a kelet-európai poszt-punk leg­szívósabb túlélője, melyet drMáriás 1986-ban alapított Újvidéken, a volt Jugoszláviában. A szabad jazz, a morbid költészet, a zajzene és a New York-i ihletésű, hetvenes évek végi punk-funk-diszkó elemeivel zsonglőrködő együttesben az évek alatt tucatnyi kiváló magyar zenész megfordult, többször bejárták Európát, de Moszkvában és a tengerentúlon is koncerteztek. Legutóbb a budapesti Trafóban, hamarosan pedig a szegedi Rongyban lépnek közönség elé.

– Azok az aktuális politikai, társadalmi, vagy akár a dadaista automatizmust követő, vagy az absztrakciót súroló témák, amelyek megjelennek festészetedben és írásaidban, mennyiben hatnak az épp születendő zenétekre, szövegeidre, vagy éppen fordítva?

Bár párhuzamosan festek, zenélek és írok, ezek a külön síkok egymástól teljesen különállóan működnek, mivel természetükből fakadóan annyira mások. A festészetben számomra az az izgalmas, hogy egy képnek sok jelentésrétege van, s miközben első pillantásra nagyon egyszerűen befogadhatónak tűnik, idővel elkezdi fúrni az ember oldalát, viszketni kezd a fejbőre, s összecsapnak a gondolatai, hogy vajon mit is látott, az miért volt olyan, amilyen, mit akart a festő mondani, s komolyan mondta-e, vagy csak provokált? A zene más, egy a közönséggel közös kísérlet a világ vidám felrobbantására, energiaátadás és mulatság, társadalomkritikus színház és lázadás, tánc és irodalmi est. A könyv pedig egy furcsa, mély, hosszú történet fülbesúgása egy olyan kis készülékről, amely zsebben tartható és lapozható.

Mennyire törekedsz arra, hogy aktuális legyél?

Semennyire. Ha akarnék, biztosan nem tudnék aktuális lenni. És azt sem tudom, hogy aktuális vagyok-e, s igazából nem is érdekel. Sokkal inkább az, hogy párbeszédet folytassak azokkal, akikkel egy társadalomban élek, akikkel ugyanazok a jó és rossz dolgok történnek. Egyfajta magánhíradóval hárítani a sok ballasztot, hazugságot, hülyeséget, amit a politika és a média ránk zúdít, azzal a céllal, hogy megőrizzük tisztánlátásunkat, humorérzékünket, erőnket, jókedvünket.

A festészet és az írás is egy „magányos” alkotói folyamat, míg egy zenekarban a figyelmed folyamatosan a többiekre is irányul. A Tudósok zenekarban alapítótag és frontember is vagy. El tudod magad alkotóként képzelni másodhegedűsként, akár a zenében, vagy bármi másban?

Attól tartok annyira individualista vagyok, hogy nem tudnék sehol úgy „másodtrombitás” lenni, ahogyan az egy klasszikus zenekarban szokott lenni…

Attól tartok annyira individualista vagyok, hogy nem tudnék sehol úgy „másodtrombitás” lenni, ahogyan az egy klasszikus zenekarban szokott lenni, de azt nem is kell, épp azért hoztam létre egy olyan nyitott zenekart, amelyben a legkülönbözőbb személyiségek teljesen szabadon és egyenrangúan vesznek részt a közös alkotásban, annyi köti őket össze, hogy szeretik, amit csinálnak, az őszinte közös tiszta őrületet, mint zenét, azon túl pedig mindegyikünk azt adja bele, amije van. Így áll össze vidám diverzánsosztaggá az ország egyik vezető elektronikus tánczenét játszó zenekarának a basszusgitárosa, Endrei Dávid, a punkban és a drum’n’bass-ben egyaránt otthonos dobos, Jeli Gergely, az ország egyik vezető zenei producere, kacatpop szimfonikusa és zeneszerzője, Tövisházi Ambrus, s jómagam, a jobbára komolyzenét hallgató ösztönanarchista free jazz zenész és szociálisan dadaista költő. A Tudósok mindig is nyitott, műhelyszerű formáció volt, s úgy érzem, hogy majd három évtizedes működése során most a legjobb, mert tagjai maximálisan együttműködők és őrültek ahhoz, hogy valami közös jót kifőzzenek.

Ha jól tudom legtöbb zeneszámotok jó hangulatú improvizációból születik. A próbák folyamán ugyanolyan szereped van, mint a többieknek?

Abszolút! Próbáinkat hétfő reggelente tartjuk, akkor, amikor a legtöbb ember komor arccal az íróasztala fölé hajol, hogy kilátástalanul sok problémáját párbajra hívja. Mi is ugyanígy álmos fejjel a semmivel kezdünk el bokszolni az erősítőkbe bekapcsolt hangszereinkkel, majd váratlanul megjelenik közöttünk egy közös hullámhossz, amelyen berezonál a pillanatnyi energia, s létrejön a csoda. Felébresztjük magunkban és egymásban a szunnyadó mérget, vágyat, őrületet, keserűséget, humort, örömet, s ahogy ezek zene és szöveg szintjén összefonódnak, abból valami olyasmi lesz, amit később már nem is lehet szétválasztani. Újra és újra megdöbbenünk, hogy vajon honnan is jönnek ezek a dalok, szövegek, kicsapódások, s miután felvesszük és visszahallgatjuk őket, jóízűeket röhögünk, majd eltesszük, aztán vagy megtartjuk, vagy elfelejtjük őket. A lényeg, hogy ez a zenealkotási folyamat során mindenki egyformán szabad, s pont ez benne a hihetetlenül felszabadító, hogy ott és akkor s együtt csípjük nyakon a pillanatnyi ihletet.

Miként reagál, ösztönöz a családod az összművészeti tevékenységeidre, törekvéseidre?

A családom is olyan, mint egy zenekar. Mindenkinek megvan a maga szabadsága és a közösben vállalt szerepe. Sokat adok a véleményükre, mert ők a műveim első kritikusai. Feleségem leginkább az írásaimmal kapcsolatban segít a véleményével, tapasztalatával, tudásával, de minden más téren is támogat. 21 éves lányom zenét tanul, így az ő véleménye nyilván a fellépéseinket és felvételeket illetően a legfontosabb, jó érzés látni, hogy társaságával örömmel járnak a koncertjeinkre. 19 éves fiam hallgatag, bölcs gyerek, ritkán szól, de ha valami tetszik neki, akkor azon nagyokat nevet, ha meg nem, akkor elmondja a véleményét, amely általában hasznos segítség a számomra.

Szövegeid világa, sok esetben provokatív témákat is érint, súlyos és mélydepresszív tartalmakat hordoz, ami a zenétekkel párosulva mégis extatikus táncra készteti a közönséged.

Nem értem hogyan lett ennyire kretén a világ, amelyben élünk, s miért játssza meg mindenki, hogy minden rendben van, amikor a napnál világosabb, hogy nincs. Ennek egyik ékes példája, ahogyan kis hazánk zenei színterén boldog-boldogtalan angolul énekel, miközben jobbára sem az, aki énekel, sem az, aki hallgatja, nem tud angolul, s teszik ezt a legnagyobb tehetségkutatóktól a legkisebb klubkoncertig a kvázi konzervatív csatornától a kvázi liberálisig egyaránt mind, egy a hülyeségben való hatalmas összeesküvés keretében. Ennyire nincs senkinek semmi mondanivalója? Ennyire nem érez senki semmit? Ez engem eléggé elborzaszt. Ennyi költő, szövegíró, énekes, producer, zeneszerző, és senkinek sem jut az eszébe semmi, csak vakon másolják azt, amit egy másik világ csatornáin látnak? Ez a számomra ugyanolyan, ha nem félelmetesebb, mint amikor a szovjet testvérek mintájára illett mifelénk fésülni a hajat.

Én egyszerű, közérthető szövegeket énekelek, amelyek ösztönösen, zsigerből jönnek…

Én egyszerű, közérthető szövegeket énekelek, amelyek ösztönösen, zsigerből jönnek, egyfajta lázadó, humoros, elkeseredett, de mindig felszabadító erővel és őszinte gyógyító szándékkal. Legyen az akár a figyelmeztető Ne vágd le a farkadat, vagy az ironikus Buta szeretnék lenni, az idős munkavállalók védelmében íródott Buszsofőr vagy a mozgássérültek bátorságának a méltatására írt Rohanok egy tolókocsiban érted című opuszok, vagy netán a gyerekeket megigéző Kiscica ugrál az ágyon.

Szegeden február közepén koncerteztek a Rongyban, itt is számíthat a közönség extrákra, mint a legutóbbi, pesti koncerteteken?

Szeged a Tudósok életében egy fehér folt. Többször léptünk fel Amszterdamban, Berlinben, New Yorkban, Belgrádban vagy Ljubljanában, mint Szegeden, ami számomra hatalmas rejtély. Most fennállásunk során harmadszor játszunk majd abban a városban, amelyet viszont nagyon szeretek, mert hangulatában és földrajzilag is félúton van a szülővárosom, Újvidék, és a lakhelyem, Budapest között. Éppen ezért egy kiadós és jó halászléként főzött átfogó merítést hozunk majd a tevékenységünkből, s remélem lesz rá érdeklődés. Egyszer már felléptünk a Rongyban, ami jókora vidám földindulásként maradt az emlékezetemben, ahogyan az első fellépésünk is évekkel ezelőtt a régi zsinagógában.

Van összefüggés marketing és underground között? Mit jelent számodra a kezdetekhez képest, ma, 2015-ben az underground?

Az underground számomra attitűd, hozzáállás, kívülállás és nem pénz vagy marketing kérdése. Amit a rádióban hallasz, azt háttérzenének hívják. Én nem szeretnék senkinek sem a háttere lenni, közvetlenül akarok szólni mindenkihez. Ha a festmény csak arra jó, hogy a falon passzoljon a könyvespolc és az ágytakaró színeivel, akkor az háttérfestészet, s akkor megint nem érdekel, sokkal inkább azok az arcok, események, élmények, amelyek az életeinket meghatározzák, s az, hogy miként tudunk felszabadító művészetet kovácsolni a minket körülvevő szomorúságból és hazugságból. S az írásban sem a szépelgés, a giccs, a százötven évvel ezelőtti uram-bátyám mesemondás, hanem a hús-vér való érdekel, ha beteg, ha őrült, ha szép, ha kibírhatatlan, mindegy, akkor is csakis az, ami van, őszintén és hitelesen, akkor is, ha ennek az ára, hogy egyesek megijednek és elfutnak előle.

Brestyánszki Bernadett

Tudu00F3sok az A38 Haju00F3n - Benke Hunor fotu00F3ja