Tiszatájonline | 2012. augusztus 7.

Kokas Katalin: 15 évnyi anyag van a fejemben

Egy hét múlva kezdődik a III. Kaposfest, a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, amelynek hét napja alatt 14 hangversenyt hallgathat meg a közönség. Kokas Katalin, a fesztivál alapítója és művészeti vezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy hosszú távra tervez a somogyi megyeszékhelyen, 15 évnyi anyag van a fejében.

Kokas Katalin kiemelte, hogy a város lakói közül még sosem vettek olyan sokan komolyzenei eseményre bérletet, mint az idei 14 koncertjükre. “Úgy gondolom tehát, hogy nincs semmi baj azzal, hogy minőségi, méghozzá magas minőségű fesztiválként határoztuk meg magunkat. Még csak a harmadik fesztiválra készülünk, de már túlzás nélkül mondhatom, világhírűek vagyunk, és ezt a kaposváriak kezdik a saját bőrükön is érezni. Ha még bírjuk öt-tíz évig anyagilag, a világ élvonalában leszünk” – vélekedett a hegedűművész.

Tervei hosszú távúak, legalább 15 évnyi anyag van a fejében – árulta el Kokas Katalin, aki már meghívta a csellóművész Yo-Yo Mát, Martha Argerich zongoraművészt, valamint Gidon Kremer, Janine Jansen és Thomas Zehetmair hegedűművészt. “A programot művészekre szabom, kitaláltam, milyen művek hangozzanak el a következő másfél évtizedben és kik játszhatnák ezeket. Nem vagyunk sztárcentrikusak, de az igazán legnagyobbakról van szó, akik azt várják, hogy ráérjenek ebben a periódusban. Megjegyzem, mindig hozok új, fiatal és feljövő művészeket is” – mutatott rá Kokas Katalin.

Kiemelte, hogy Kaposvár példaszerűen közelít a fesztiválhoz, hat évre szóló szerződést írtak alá 2010-ben, miközben Magyarországon még a tömegrendezvények is legfeljebb egy évre kapnak “hátteret”.

Az évfordulós szerzők munkássága, a ritkaságok keresése szinte egyáltalán nem jellemzi a programot. A kapcsolatrendszer viszont alapvető, a kamarazene-irodalom fundamentális műveit és az együttjátszás örömét kínálta például Joshua Bellnek az első fesztiválon, a szokásos gázsija töredékéért.

“Ha egy meghívott igent mond, a következő kérdés az: mit játszanál szívesen? Az én dolgom a sakkozás, összeilleszteni a kiválasztott műveket a formációkkal. Nem lehet például, hogy csak Kocsis Zoltán szonátázzon, kell dal és fúvós zene, kis parti után nagy következzen. Vigyázok, hogy a darabok karaktere is változzon, Brahms súlyát Debussyvel lazítsam, hogy színes legyen a műsor” – sorolta Kokas Katalin.

Néha a finisben rögtönöznie kell: most derült ki, hogy a gyermeket váró hegedűművész, Latica Honda-Rosenbergnek nem javasolta az orvos az utazást, Reto Bieri klarinétművész is családi problémák miatt lépett vissza. “Vengerovtól Kavakoszig mindenkit felhívtam, sajnos foglaltak. Jön azonban a norvég Vilde Frang, aki márciusban Budapesten aratott kirobbanó sikert. Ám ő csak a fesztivál három utolsó napjára ér ide, tehát át kell szerveznem a programot. Ezt nem tartom negatívumnak, rugalmas vagyok” – hangsúlyozta a hegedűművész.

Megjegyezte: örül, hogy elfogadta a meghívását a 90 éves hegedűs, Ivry Gitlis, aki olyan zenei világot képvisel, amit ma hírből sem ismernek. “Szívesen mesél fellépés közben, lehet, hogy egy órával hosszabb lesz a koncertje, de a történeteit garantáltan élvezni fogja a közönség. Teljes szabadságot adok neki, ha akar, bármikor pódiumra léphet a fesztiválon” – jegyezte meg Kokas Katalin.

Gitlis egy csodálatos Stradivarin játszik, Kokas Katalin szintén Stradivarival járja a világot, amelyet az Aranymúzeumtól, illetve az alapító-tulajdonos Zelnik Istvántól kapott meg használatra. Kelemen Barnabás, valamint Alina Ibragimova a legendás Guarneri-műhely mesterhangszerével lép fel.

Nemcsak a felnőtt bérletek kelendők, a 3500 forintos “fesztiválpárna” az ifjú publikumnak szól, ezzel a szabadon maradt helyekre lehet leülni mind a 14 koncerten. “Fontosnak tartom, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak a híres muzsikusokkal való találkozásra. Többségük igen nehéz körülmények között tanul, a szülőknek nincs pénzük, hogy a koncertjegyeiket támogassák, pedig nemzetközi viszonylatban igen olcsók vagyunk” – jegyezte meg Kokas Katalin.

A fesztivált férjével, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművésszel álmodták meg. A művészi részét közösen egyengetik, hogy valóban létezzen, ahhoz erős és állhatatos csapatmunka szükséges, amelyet Bolyki György fesztiváligazgató és kollégái képviselnek.
A Zeneakadémia növendékei segítőként lesznek jelen, a kollégiumi szállásukat, étkezésüket a fesztivál állja, a “profitjuk” az, hogy több évre szóló művészi útravalót kapnak – mondta Kokas Katalin.

A Szivárvány Kultúrpalota bevált, kényelmes és kitűnő az akusztika, ott lesz minden koncert. Kokas Katalin azonban szeretné, ha jövőre több helyszínt is bevonhatnának a programokba. “Pénzkérdés ez is” – jegyezte meg.

MTI 2012. augusztus 7., kedd 10:12

Fotó: prae.hu