Fanny levelei

Pest Sep. 7d. 1856.

Üdvöt!*

Búcsúnapunk szépen felvirradt neked. – Istenünk vezéreljen szerencsésen haza meg vissza mihozzánk, jó Lajos! – Ma reggel 10 órától fél kettőig próbán voltunk a Magyar Színházban – Liszt mindenkit elragadott. Életunt, milyen én vagyok – mégis mennyeileg örvendettem hallani szép költészetjeit. – Küldöm a holnapi koncertprogramját, mi nagy élvezet lesz mindezeket újra hallani. Gyönyörteljes látvány volt a mai: mint egy maga hatalmában bízó vezér, ragyogó tekintettel, de mégis óvatos csenddel, halkan lépett fel a diadaltérre, figyelme mindenütt ott volt: név szerint szólította és figyelmeztette műtársait, helyreigazította őket, sokszor újrakezdettette az őtet ki nem elégítő partieket; elénekelte, elfütyölte nékiek mindenféle hangszert utánozva dobolt, sípolt, trombitált, süvöltett – és mikor látta, hogy jól ment, akkor lelkesítette, dicsőítette őket – felkiáltott: „so ist gut, Dopler, göttlich! hertzig!” Szikráztak szemei, oly exaltált volt, mint egy inspirált fanatikus: leborult földig, hol csendesíteni kívánta a hangokat, azután emelkedni kezdett nagyobbra, nagyobbra, végtére mintha szárnyai lettek volna – csakhogy fel nem repült felemelt karjaival. Ellenben mikor hibáztak, akkor tépte haját irgalmatlan riadásokkal. –

A Prelude grandios poema – egy hősköltemény, mely tökéletes diadallal végződik: ebben érdekes volt látni kicsapongó örömit, átkúrálta, megrázta, tépte, szorongatta műtársait, és egen furcsa szókat mondott nékiek. – A Hungaria gyönyörű, kellemdús költemény, bájos csenddel kezdődik és zajosan a vége – borzognak, süvöltenek a felizzasztott elementumok és képezik az orkánt. Mikor vége lett, nevetve mondta: „Je suis topageur n’est pas?” Földszint ültünk, épen szembe vele a második padon, gyenge szemeimmel jol kinéztem magam. […]

Fannyd

Pest Sep. 9d. 1856

Üdvöt!

Szép jó reggelt neked, kedves Lajos, a bájos Maros partján!

Gyönyörűséges volt az estélyi koncert! – Akarom [!], hogy tegnap még éltem, másképp nagyon megkárasodtam volna. Liszt ragyogó szép – valóságos apostol! A dicső Mester nagysággal lépett fel az emelvényre bűvös nádjával – vagy pansípjával, mellyel vezérlette a zenekart: hirdette az evangeliomot a tanítványoknak és égi malaszttal eltöltötte őket. Sokan voltunk, nagy a tömeg és dicső a lelkesedés! Meghatók Lisztnek mennyei költészetjei, vallásos szellem magasztalja azokat: istenes imák rejlenek azokban. A Prelude szellemteljes poema – a bölcs Salamon Énekek éneke hangokban. A Hungaria egy elragadtató epopea. A magyarok története – a Vörösmarty Szózatja, Zalán, Árpád ébredése gyönyörű képekben. – Lelket elevenítő látványok tűnnek fel bűbájos változatokkal. – Hungáriát szemléljük, ki elszavalja – elsiratja dicső és balsorsát. – Nemzetünk történetei, eseményei nagyszerűleg ki vannak fejezve. Lelkes örömök, fényes diadal, vallásos, bús fohászok emelkednek fel – és következnek az irgalmatlan események lesújtó csapásai, egeket hasogató, mennydörgő végzetek, és közte a gyengéd, alig hallható nyögdellő sóhajok irgalomért! Ilyen bűbájos fátyolképeket leltem én fel a Hungáriában!

Hallám, hogy Lisztnek megvannak kommentárjai, melyek motiválják remek köl­tészetjeit. Szeretném azokat látni, és észrevenni, mennyire tudtam hozzá közelítni és felfogni. A Hungária programja nincs nála, ezt Berlinben hagyta – mert itten tilos lenne bizonyára.

Liszt tökéletesen kielégítve, igen jól találja magát magyar földön, egy év múlva visszajön egy misével, melyet a kalocsai templom felszentelésére készít. Magyar operát is fog teremteni hazánk dicső nemtője. Szeretném szövegnek Vörösmarty Árpád ébredését.

Már most idehágy a nagy Mester! de itt hagyja lelkesítő szellemét. Elhinti a műteremtések magját fogékony földünkbe, majd látunk szép csírákat, virágokat – és még gyümölcseit is, és Liszt mennyei jelenése meg lesz fogantatva! […]

Fannyd