Csíkszeredában megtalálták az egyensúlyt…

BESZÁMOLÓ A CSÍKSZEREDAI RÉGIZENE FESZTIVÁLRÓL 

„A Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2010-ben volt harminc éves, a kezdetek és az időszakos betiltás (1986-1989) óta már Csíkszereda egyfajta márkajelzésévé nőtte ki magát, legalábbis a nyár idejére.” – Székely Örs írása

Talán azért is vágtam neki nagy reményekkel a Csíkszeredai Régizene Fesztiválnak, mert idén először nem csak egy-két koncert meghallgatásában merült ki a fesztiválozásom, hanem mert be is iratkoztam a fesztivállal egy idő óta párhuzamosan megszervezett Régizene Nyári Egyetem csembaló kurzusára is.

A fesztivál tematikus programja sokat ígért: A barokk stílusgazdagsága, J.S. Bach és fiai, Dallamrokonság a gyulafehérvári latin himnuszok és a korabeli német világi dalok között csupa olyan címek voltak, melyektől ellenállhatatlan vágy képződött meg szinte minden résztvevőben a koncertek meghallgatására – még akkor is, ha előtte részt vett a saját kurzusán, és akkor is, ha utána szerencsésebb esetben kapott termet és hangszert, ahol és amin gyakorolhatott.

Maga a fesztivál 2010-ben volt harminc éves, a kezdetek és az időszakos betiltás (1986-1989) óta már Csíkszereda egyfajta márkajelzésévé nőtte ki magát, legalábbis a nyár idejére. A márkának az alapozása azonban nem zajlott zökkenőmentesen, meséli Paul Cristian brassói orgonista, aki korrepetitori minőségében visszatérő vendége a nyári egyetemnek. Kezdetben még többnyire modern hangszereken folyt az oktatás, azokon gyakoroltak a diákok. Ilyen szinten hatalmasat fejlődött a fesztivál – egész kis barokk kamarazenekart sikerült összeszedni autentikus hangszerekkel, melyeket nem volt könnyű beszerezni, jó részük külföldről érkezett, mint például a négy csembaló (az egész országban kb. egy tucatra tehető a számuk), vagy a fúvós- és ütőshangszerek, melyek a Musica Historica-együttes kurzust tartó tagjainak jóvoltából kerültek Csíkszeredába.

A barokk hangszerek jelenléte azért is nagyon fontos, mert a korabeli eszközök hangzásban és hangerősségben is különböztek a maiaktól, egy teljesen más világ, teljesen más szabályrendszerrel. Ezért is nehéz régi zenét játszani, hiszen nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a szabályok merev ismételgetése, a történelemlecke és a zene lényegéből adódó improvizáció, elbűvölés, gyönyörködtetés között – vallja Sam Chapman, szintén korrepetitor, aki viszont hozzám hasonlóan első alkalommal csöppent bele a nyári egyetem intenzitásába. Szerinte Csíkszeredában igenis megtalálták az egyensúlyt, hiszen (amint azt én is láttam) a koncerteken nagyon ritkán akad férőhely, s ezt pedig a népzene bevonásával tették. A Transylvania Barokk Együttes egy, az 1700-as évek végén lejegyzett verbunkost szólaltatott meg. Aki arra volt kíváncsi, hogy miben hasonlít például a mezőségi szökő Cesare Negri 1602-ben lejegyzett Alta mendozza című táncához, az a Codex Régizene Együttes koncertjén világosodhatott meg a témában. Annál is inkább lehet az ilyesfajta kapcsolatokat megmutatni, hogy van egy hangszerünk, amely szinte változatlan formában él mind a mai napig, ez a koboz. A koboz Chapman szerint a régizene Galápagos-szigetcsoportja – ezért jó, ha ezen a fesztiválon több nemzet régizenészei, németek, angolok, románok, magyarok gyűlnek össze tapasztalatcserére, mert a ma is élő hagyományaink integrálása a barokk muzsikába sokkal jobban megszólítja a hallgatóságot, mint a száraz történelmi megközelítés.

Kobzos Kiss Tamás és Miquéu Montanaro Me fai chantar – hozzád szól a dal című provanszál nyelvű trubadúr koprodukciója, vagy a Musica Historica magyar végvári, udvari zenét bemutató koncertje szintén lerombolja a bennünk élő sztereotípiákat a régizenével szemben – a törökös csengésű indulók valamint a trubadúrzene esetlenebbnek, darabosabbnak tűnő dallamai egy másfajta régizenét mutatnak meg, olyat, amely a meglepetés erejével hat, akárcsak a Trei parale együttes XIX. századi román maneákat rekonstruáló előadása.

A mesterkurzusok más, sokkal közvetlenebb módszerrel szüntették meg a régizene és mai befogadása közti szakadékot: a használat, a gyakorlás útján. A csembalóról azt hihetjük, hogy körülbelül hasonlít a zongorához, hogy azután két napig csak a technikát gyakorolhassuk be, amellyel úgy szólaltathatjuk meg a hangszerünket, hogy csillogjon.

Fülöp Mária csembalótanárnő a lipcsei egyetemről első ízben tartja mesterkurzusát. Noha a fesztivál és a nyári egyetem nem idegen számára, hiszen diákként megfordult már itt, a kurzus számára is újszerű tapasztalatokat hozott, meséli, mert egy szűk hét alatt kellett olyan diákokat fogékonnyá tennie a hangszerre, akik nagy részének nem volt még dolga csembalóval. A cél persze minden műhely esetében ugyanaz: hatékonyan bevonni minden korosztályt, hiszen már lassan nevelődik az a nemzedék, amely még diákként fordult meg errefele az első nyári egyetemek egyikén.

A tanulók befogadókészsége annak ellenére nem jelentett problémát a tanárnő szerint, hogy különböző életkorúak és felkészültségűek voltunk. Ami viszont gondot jelentett, főleg az első napokban, a szervezésbeli káosz, amely abban nyilvánult meg, hogy az emberek jelentős része rohangált a folyosókon szabad termet keresni a gyakorláshoz. A végére ez is megoldódott, teremórarendet függesztettünk ki az ajtókra. A négy csembalóra szinte mindenkinek szüksége volt minden időpontban, a tanárok és korrepetitorok amikor épp nem játszottak vagy órát tartottak rajta, akkor állandóan hangolták. Ami a szervezésben jó volt, az a fesztivál reklámja – minden koncerten lehetett kapni a magyarul, románul és angolul megjelenő műsorfüzetből, amely a programon kívül ismertette a nyári egyetem kurzusait, az előadók munkásságát, az együttesek történetét.

Összességében a körülöttem levők nagyon meg voltak elégedve a felhozatallal, színvonallal – ha nehezményeztek bármit is, az a szervezés volt, hiszen a koncertek esténként még a hőséget is tudták feledtetni, habár lehet, hogy fordított esetre is lenne példa. A mesterkurzusokon kapott lendület is reméljük, kitart jövő ilyenkorig, és az átnyálazni kapott kottacsomók is elfogynak, a kíváncsiság pedig nem – aki teheti, annak ajánlom szeretettel: http://www.musica-antiqua-hr.ro

Székely Örs 

A kép forrása: http://www.musica-antiqua-hr.ro/s/csikszeredai_regizene_fesztival_2012.html