Tabuk, nosztalgiák, kísérletek
SZÍNVONALAS SEREGSZEMLE A THEALTER FESZTIVÁLON
A nehézségek ellenére színvonalas, tartalmas és sokszínű volt az idei, immár 31. THEALTER Fesztivál, a közönséget nem tartotta távol a pandémia sem, az előadások többsége telt ház előtt zajlott. Az utolsó napokra is maradtak formai szempontból is újszerű, kísérletező, elgondolkodtató produkciók… – HOLLÓSI ZSOLT ÍRÁSA
SZÍNVONALAS SEREGSZEMLE A THEALTER FESZTIVÁLON
A nehézségek ellenére színvonalas, tartalmas és sokszínű volt az idei, immár 31. THEALTER Fesztivál, a közönséget nem tartotta távol a pandémia sem, az előadások többsége telt ház előtt zajlott. Az utolsó napokra is maradtak formai szempontból is újszerű, kísérletező, elgondolkodtató produkciók.
A fesztiválozók között ugyan gyakori téma volt már a fáradtság – naponta négy-hat órányi színház néhány nap elteltével erősen érezteti hatását –, egészen a szombat esti telt házas záró produkcióig kitartott a közönség érdeklődése és lelkesedése, mert az utolsó napokra is több izgalmas produkciót tartogatott a THEALTER.
Ördög Tamás három rendezését is meghívták Szegedre, Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámája után egy másik ikon, Rainer Weiner Fassbinder mára klasszikussá lett 1969-es moziját idézték meg a nagyszínház balett-termében. A Miért lett R. úr ámokfutó? az egyetemi filmklubok kötelező darabja volt, most a német filmrendező legenda születésének 75. évfordulója jelentette az apropót a KV Társulat számára, hogy a Goethe Intézet támogatásával Michael Fengler forgatókönyvét felhasználva azonos címmel bemutassa a maga színpadi változatát. A mellékszerepekben színészként is közreműködő Ördög Tamás sikeresen mentette át Fassbinder minimalista, önreflexív filmnyelvét a színházi közegbe. A látványért felelős Schnábel Zita a nézők által körbeült üres térben a jelmezekkel és néhány korabeli kellékkel ötletesen, hatásosan felidézte az NSZK-ban játszódó, hétköznapinak induló történet sajátos miliőjét. Nekem a ruhákról, cipőkről, a jellegzetes frizurákról és a régi kazettás magnóról a hetvenes évek elején szájtátva és sóvárogva rongyosra lapozgatott vastag Quelle katalógusok jutottak eszembe. Az R.-nét alakító Stork Natasa, és a villanásnyira szűkített jelenetekben az összes többi női szereplőt életre keltő Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa és Messaoudi Emina apró gesztusokkal, jelentéktelennek tűnő beszólásokkal, megjegyzésekkel remekül megteremtették annak a kimért, udvarias jóléti lélektelenségnek a légkörét, amit az előbbre jutása miatt stresszelő, vesztes kisember, vagyis a Dankó István által plasztikusan megformált R. úr annyira elviselhetetlennek érez, hogy radikális, tragikus megoldással kilép belőle. Schmied Zoltán is jól hozta a karakteres, parancsoló felsőbbrendűséget az Apa, a Főnök és az Orvos szerepében, Major Erik pedig parádésan játszotta az autisztikus vonásokat mutató fiú szerepét.
Az SZFE prózai színész szakán 2020-ban végzett Márfi Márk Telik – egy óra az életedből című produkciójának ősbemutatóját a Régi Zsinagógában tartották, ahol ugyancsak körbeülték a nézők a színpadot. A rokonszenves, tehetséges ifjú színész az élete első 26 évét összegző szakdolgozatából készített egyéni hangvételű monodrámát. A pódiumon hat szénabála és egy régi, vas mosdóállvány idézte meg a művészi pályára készülő fiatalember fővárosi egyetemi közegétől igencsak különböző vidéki családi farm elszigetelt világát, ahol „bezártság, magány, feszültség, egymáson levezetés van”, ahol „szomszéd nincs, a postás nem jár”. A családi legendáriumban máig ható régi tragédia emlékének felidézése indítja a történetet: 1965-ben egy vadászaton megsebzett szarvas mezőgazdasági munka közben „kiveszi a sorból” Márk még csecsemő édesapjának édesanyját. Mire egy traktorral eljutnak vele a távoli kórházba, már nem tudnak rajta segíteni az orvosok. A sokkolóan tragikus felütés megadja a komor alaphangot a lenyűgözően őszinte hangú előadáshoz. „Kevés válaszom van és sok fel nem tett kérdésem” – mondja Márfi Márk, és miközben az élet alapkérdéseire keresi a válaszokat, újra meg újra körbefutja a színpadot vagy gitárral a kezében énekli: „Hull a hó és hózik, Micimackó fázik…” Az önadaptációs színházi kísérlet sikerült, talán csak a dramaturg lehetett volna kicsit szőrösebb szívű a szöveg sűrítésekor, mert néhány közhelyesen hangzó mondat kigyomlálásával erősebb lehetne az előadás.
Magyarország a kilencvenes években – egy gyerek szemével. Ennyivel össze is lehet foglalni a Stereo Akt Ex Katedra című dokumentumszínházi előadását, amit Boross Martin rendezésében a Régi Zsinagógában játszottak. A szereplők, Ásmány Zoltán, Borsos Luca, Mayer Dániel, Messaoudi Emina, Raubinek Lili és Vass Imre személyes gyerekkori történeteiket osztották meg a közönséggel, talán az őszinte nosztalgiázó kedv és a sokszínű kifejezési mód miatt is hatott annyira ez az egyszerre szórakoztató és mélyen elgondolkodtató produkció.
Hibáival együtt is szerettem, O. Horváth Sári intézeti csicskáztatásról, kiszolgáltatottságról és hatalmi játszmákról szóló alig ötven perces Hűvös című darabját, amit Bereczki Csilla és Lovas Emília rendezésében a Karaván Színház hozott el a Régi Zsinagógába. A nehéz tabutémákat feszegető produkcióban fontos szerep jutott Szirtes Edina Mókus drámai hatású zenéjének is, ami a közreműködő Baranyi Zoltán hegedűművésznek és a dalokat kristálytisztán, bátran éneklő kisfiúnak, Patály Márkónak köszönhetően alapvetően meghatározta a minimalista produkció tragikus hangvételét.
Nemigen volt olyan előadás a fesztiválon, ahol teljesen elvesztettem volna a fonalat, de a FAQ Színház produkciója, Fekete Ádám darabja, a vágyakozó huszonévesekről szóló A rét a fülledt, levegőtlen, izzasztó kisszínházban számomra megugorhatatlan akadálynak bizonyult. Hiába olvastam a leírásban, hogy „hőseink egy különös, kosztümös regény szereplőivé alakulnak, egy századokkal ezelőtti szomorújáték végrehajtóivá, amely mind stilisztikailag, mind dramaturgiailag zavaros, anakronisztikus, egyszerre lázálom- és szappanoperaszerű” – képtelen voltam követni, hogy igazából miről is szól ez az előadás.
Ördög Tamás társulata, a Dollár Papa Gyermekei radikális előadása, a Kelet úgy tűnt, sok nézőnél kiverte a biztosítékot talán a meztelenség vagy az orális kényeztetés eredményeképp groteszk módon magasba lövellő – természetesen nem valódi – ondó miatt. Bíró Bence, Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás darabja bármilyen abszurd is, legalább működik a dramaturgiája, és követhető a történet: a nyolcvanas évekbeli tévés Ki mit tud? egyik győztese évtizedekkel később is ugyanabból a majomkodásból él a Távol-Keleten.
A Trafó és a székesfehérvári Vörösmarty Színház a záró napon hozta el a kisszínházba közös produkcióját, az Éhséget. A darabot az egyetemi hallgató rendező, Nagy Péter István és Sándor Júlia dramaturg a náci-kollaboráns, a 85 évesen a halott Hitlerről nekrológot író, Nobel-díjas, norvég Knut Hamsun önéletrajzi ihletésű regénye nyomán írta. A történet tulajdonképpen egyszerű: egy nincstelen, kilakoltatott, éhező fiatal író járja Kristiania utcáit, újságcikkek írásából igyekszik fenntartani magát. Domokos Zsolt parádésan alakítja a főszereplőt, a meg nem értett alkotót, akinek reménytelen küzdelmével nem nehéz mai párhuzamokat találni. A produkció izgalmasan, innovatív módon épít a videótechnika színpadi felhasználási lehetőségeire, így formai szempontból is sok újdonságot hozó, gondolatébresztő előadást láthatott a fesztivál közönsége.
Az utolsó előadást is telt ház előtt tartották a Régi Zsinagógában: a Nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Tóth Tünde rendezésében Gianina Cărbunariu bulvárhírből kiinduló darabját, A tigrist játszotta. A nagyszebeni állatkertből az etetője gondatlansága miatt tíz évvel ezelőtt elszabadult veszélyes nagymacska sztorija csak a kiindulópontja a zenés, groteszk játéknak, ami fekete-fehérben is képes megidézi a cirkuszok, kabarék, revük színes forgatagát. A Balogh Attila, Dimény Levente, Szotyori József, Tőtős Ádám alkotta nagyszerű szereplőgárdából is kiemelkedett a Szegedről indult Trabalka Cecília, aki lenyűgöző mozgáskultúrájával, könnyed humorával, különleges hangjával és természetességével meghódította a közönséget.
Hollósi Zsolt
Fotók: thealterphoto2021