Szegedi operistáknak bravózott a pesti közönség

RIGOLETTÓ AZ ERKEL SZÍNHÁZBAN

Zajos sikerrel mutatta be Rigolettót a budapesti Erkel Színházban március 25-én a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata. A vendégjáték része az Erkel Színház újranyitási programjának.

A II. János Pál pápa (korábban Köztársaság) téren álló épület 1911-ben nyílt meg, utána itt működött többek között a Népopera és a Városi Színház. 1951-től került a magyar Állai Operaházhoz, 1953-ban vette föl az Erkel Színház nevet. Csaknem 2000 fős nézőterével az ország egyik legnagyobb kőszínháza. 2007-ben bezárták, mert az épület felújításra szorult. Ókovács Szilveszter, az Operaház nemrégiben kinevezett főigazgatója tűzte zászlójára az újranyitást, amelyre egy kisebb fölújítás után idén március 1-jén került sor.

Azóta néhány darab az Operaházból átkerült ide, emellett azt tervezik, folyamatos vendégjátékokkal töltik meg a színházat. Ennek keretében a napokban Primavera13 (Tavasz13) fantázianéven minifesztivált rendeztek, amelynek keretében három magyar operajátszó műhely hozta el a produkcióját. Március 22-én a Győri Nemzeti Színház játszotta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát, 25-dikén a szegedi Rigoletto ment, 27-dikén pedig a Kolozsvári Magyra Opera társulata mutatja be Verdi Álarcosbálját Ascher Tamás színpadra állatásában.

A vendégjáték jelentőségét az adta, hogy a szegedi operatársulat még soha nem vendégszerepelt az Erkelben (sem az Operaházban). Budapesten már többször: a Tavaszi Fesztivál keretében a Thália Színházban többek között Liszt Ferenc egyetlen operáját a Don Sanche-ot és Rossinitől az Ory grófját játszották, az új Nemzeti Színházban pedig Verdi A végzet hatalma című művével lépett föl a társulat. A mostani újranyitáskor az Operaház vezetősége az Andrássy útinál lényegesen alacsonyabb árakat állapított meg. Részben ennek is köszönhető, hogy jó házakkal játszanak, ezen az estén is csaknem megtelt a terem. Megtudtuk, és tapasztalhattuk is, hogy az előadásokon viszonylag sok a fiatal, de külföldi érdeklődőkkel is találkoztunk.

A mostani vendégjátékon problémát jelentett, hogy a színpadi forgót még nem sikerült működőképessé felújítani, márpedig a rendező Juronics Tamás és Kentaur a Rigoletto díszletében használták a forgót. Ezért aztán az Operettszínháztól kellett bérelni a szerkezetet. Kentaur díszlete egyetlen hatalmas trónszék, ez fordul aztán el a második és a harmadik felvonásban, így lesz a Herceg palotájából Rigoletto kertes háza és Sparafucile külvárosi fogadója. A szimbolikus teret a pesti publikum jól fogadta, s azt is természetesnek vette, hogy a jelmezek nem a reneszánszt, hanem Verdi korát, a XIX. századot idézik.

Valószínűleg fontosabbnak találták a zenei megvalósítás egyenletesen magas színvonalát. Pál Tamás vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az összes énekes kitűnően teljesített. Jó drámai arányokkal, élénk színekkel szólalt meg Verdi egyik legsokszínűbb partitúrája. Derekasan teljesített a férfikar, a szöktetőkórus ismét lehengerlően szólt.

A szólistagárdából kiemelkedett a három főhős. Közülük László Boldizsár (Herceg) és Kelemen Zoltán vették észre leghamarabb a terem közmondásosan kitűnő akusztikáját ezért aztán egyre több pianót énekeltek, és gazdagabban, merészebben árnyalták szólamukat. László kitűnő formában énekelt, tenorja könnyedén, magabiztosan szólt, áriái remekül sikerültek. Kelemen megrázó jellemrajzot adott a kétlelkű férfiről, tartalmas hangja nem tévesztették hatásukat, méltán részesült meleg fogadtatásban. Szemere Zita legelső operai szerepében a szegedi után a pesti publikumot is elragadta könnyed virtuozitásával, feltűnő formálókészségével, átélt éneklésével. Mindhárman pompás magas hangokkal szédítették el a nézősereget. László a La donna e mobilében fényes há-val a Bosszúkettős végén Szemere egy átható esszel, Kelemen pedig hatalmas magas asszal ért el nagy hatást.

A többiek közül a szintén pályakezdő Kálnay Zsófia keltett még figyelmet leginkább ízléses színészi alakításával. De a többiek, Altorjai Tamás (Sparafucile), Kiss András (Monterone), Szonda Éva (Giovanna), Dobrotka Szilvia (Ceprano grófnő), Somogyvári Tímea Zita (Apród), Herczeg Ferenc (Borsa), Szélpál Szilveszter (Marullo), Andrejcsik István (Ceprano), Taletovics Milán (Porkoláb).

Az ismert áriákat a nézők hosszú tapssal, hangos bravózással fogadták, az előadás végén pedig a teljes társulatot hasonló éljenzésben részesítették. A tavaszi operafesztiválok hagyománya folytatódik az Erkel Színházban, ezért a szegedi társulat első föllépése valószínűleg egy vendégjáték-sorozat kezdete lesz.

 Márok Tamás

[nggallery id=130]

Fotó: MÁO (Nagy Attila)