Szeged az első nagyváros az életemben

BESZÉLGETÉS MOLNÁR PIROSKÁVAL

Az idei évadban közel tíz darabban láthatjuk a Nemzet Színészét a főváros több színházában, moziban is feltűnik majd, és folytatódik a Munkaügyek című televíziós sorozat, amelyben ő alakítja az osztályvezetőt, illetve egy friss hír: Tasnádi István írta és rendezi azt a tévéfilmet, amelyben Molnár Piroska is szerepet kapott. Mellette a Színház- és Filmművészeti Egyetemen harmadéveseknek tanít színpadi beszédet a Kossuth-díjas színésznő.

Szegeden szerettem volna kérdezni még a nyáron, de nem volt rá lehetőségem. Dolgozott. Sokat. Nem is vállalt interjút. Napközben a közszolgálati média Munkaügyek című sorozatában forgatott, majd Szegedre utazott a Tévedések vígjátékát próbálni, játszani. Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon, a Romance.com című vígjáték előtt ültünk le egy kávéra a színház büféjében. Hiába a távolság, Szeged azonnal szóba került…

– Aktív számítógép-felhasználó, az interjút e-mailen egyeztettük le, táblagépről válaszolt, igen hamar…

– Szerintem nélküle ma már nem nagyon lehet élni. A kommunikációt, a kapcsolattartást megkönnyíti, mindig nálam van a gépem. Nem kell betelefonálnom a színházba, nem kell este megvárni, hogy kifüggesszék a próbatáblára a másnapi időpontokat. Könnyen elérhető vagyok. Ha érkezik e-mailen egy rádiós anyag, egy szövegkönyv, gyorsan megkapom, nem beszélve arról, hogy ha egy újságnak interjút adok, egyszerűen és gyorsan tudunk egyeztetni. De akár a barátaimmal egy-egy levélváltás is könnyen megy.

– A VIDOR Fesztiválon ma látható darab is szorosan kapcsolódik az internet világához.

– Az idős hölgy ajándékba kap egy számítógépet az unokájától, először csak online keresztrejtvényeket fejteget, majd egy társkereső oldalra tévedve úgy gondolja, hogy barátot szerez a lánynak, mert nem tetszik neki a jelenlegi udvarlója, és huszonévesnek kiadva magát beszélgetni kezd Rómeóval, akiről nem is sejti, hogy nem fiatal, nem is Rómeó.

– Ez a téma nagyon aktuális ma. Sokszor hallani, hogy a fiatalok a számítógép előtt, a virtuális valóságban élnek, egészen másnak kiadva magukat, közben pedig hanyagolják a személyes kapcsolatokat. Van a darabnak ilyen üzenete, mondanivalója is?

– Nem volt cél, hogy legyen benne tanulság, fontos üzenet. Ez a darab olyasmi, mint az amerikai vígjátékok többsége, a színészek játéka arra ösztönzi az embert, hogy huszadjára is megnézze. Ha szigorú lennék, azt mondanám, egy kedves limonádé a nyárra. A színész ilyenkor kipróbálhatja magát, hogy a megírt szövegből mit tud kihozni a jó ízlés határain belül maradva, lesz-e a szerepből egy kerek személyiség, ki tud-e teljesedni.

– És mindegy, hogy ez egy nyári vígjáték Nyíregyházán vagy éppen Debrecenben, egy Tévedések vígjátéka Szegeden?

– Nem vagyok egy nagy visszautasító. Nem nagyon kellett eddig visszaadnom szerepet, úgy érzem, szerencsés vagyok. Mindig találok benne valamit, ami miatt igent mondok: vagy a szerző, a rendező, vagy éppen a kollégák miatt vállalom el. A Tévedések vígjátéka című komédiában Emilia szerepe a visszautasíthatatlan kategória volt, nem volt kérdés, hogy elvállalom ezt az apró, de csodálatos szerepet. Shakespeare legapróbb figurájában is megtalálja az ember a gyönyörűséget, azt, ami továbbviszi a pályáján. Kerényi Miklós Gáborral nem először dolgoztam együtt, de eddig csak zenés produkciókban találkoztunk, prózában ez volt az első. Izgalmas volt látni, hogyan áll hozzá egy másik műfajhoz.

A színművészeti után három évadot a Szegedi Nemzeti Színházban töltöttem el…

– A döntését befolyásolta az is, hogy a darabot Szegeden, a Dóm téren mutatják be?

– Hogyne! Szeged az első nagyváros az életemben. Falun nőttem fel, a Békés megyei Kunágotán. Az egyik osztálykirándulás alkalmával a csongrádi megyeszékhelyre mentünk, akkor láttam először színházat belülről. Elbűvölt a Faust című opera. Akkor döntöttem el, hogy színész leszek.

Szegeden tanultam, ott végeztem el a közgazdasági technikumot. Olyan jó híre volt ennek az iskolának a faluban, hogy nem is volt kérdés, hová menjek továbbtanulni. Nem volt felvételi, szerencsémre, mert akkor kiderültek volna a számtani hiányosságaim. A tanáraim igen hamar rájöttek, hogy soha nem lesz belőlem könyvelő. Az érettségi után elsőre felvettek a főiskolára. A színművészeti után három évadot a Szegedi Nemzeti Színházban töltöttem el, és legalább tíz darabban játszottam a Szabadtéri Játékokon.

– Az ember tragédiájában is szerepelt…

– 1965-ben másodéves voltam a főiskolán, én voltam a kisfiú az athéni színben, Ruttkai Éva játszotta Évát. Az hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a színművészeti első két évfolyamán elméletileg nem lehetett még színházban szerepelnünk, de tudták a tanáraim, hogy jól jönne egy kis pénzkereseti lehetőség a nyárra, és ráérek, mert bezárják a kollégiumot. Vámos tanár úr azt mondta, hogy nem áruljuk el senkinek…

– Úgy is fiúcskát játszik, nem ismerik majd fel…

– Már akkor is jó beszédkészséggel rendelkeztem. Annak idején még nem volt mikroport, ezért nagyon fontos volt, hogyan szólalnak meg a színpadon, hogy mindenhonnan jól hallja és értse a közönség a szöveget. 1966-ban, szintén főiskolásként a Háry Jánosban szerepeltem, egy udvarhölgyet alakítottam, majd 1971-ben, mint a szegedi teátrum fiatal színésze Illyés Gyula Dózsa György című darabjában a parasztvezér szerelmét játszottam Bessenyei Ferenc oldalán. A Bánk bánban Izidóra lettem volna, de Béres Ilona sérülése miatt Melinda szerepét osztották rám.

– Mi változott azóta a Dóm téren, leszámítva azt, hogy megfordult a nézőtér a színpaddal együtt?

– Éppen a két torony látványa teszi különlegessé a szabadtéri játékokat, ami most van, az nem tetszik. Úgy vélem, sok minden nem változott a hetvenes évek óta. Akkoriban mikrofonokat helyeztek ki a színpad elejére, de ha nem közvetlenül felette beszélt a színész, felesleges volt bármit is mondania, mert semmit nem hallott belőle a közönség. Most szabadságot ad a mikroport, nem kell azzal foglalkozni, hová álljunk, hogy jól halljanak bennünket.

– Szeged mellett Kaposvár a mai napig fontos állomás az életében?

– Szeged után céltudatosan Kaposvárra mentem. Több osztálytársam, így például Koltai Róbert is ott játszott már, Komor István lett az igazgató, aki a szegedi társulattól igazolt át, az évfolyamtársamat, Zsámbéki Gábort pedig főrendezővé választották. A kaposvári színházban valami újat, különlegeset, hozzánk közelállót kezdek el csinálni. Hívtak, én pedig boldogan mentem.

– Mi vár önre ősztől?

– Jelenleg tíz darabban játszom, a Tháliában öt, a Rózsavölgyi Szalonban kettő, az Orlai Produkciónál egy szerepem van, az Örkényben a Macskajátékban láthat a közönség, ezek mellett pedig ott van még a Bors néni a Kolibriben, már túl vagyunk az 500. előadáson. Új darabot csak november végén kezdek el próbálni.

– Október végén látható a mozikban a Veszettek, Goda Krisztina új filmje.

– Egy epizódszerepet kaptam benne, egy idős boltost alakítok, akihez bejárnak lopni a srácok. A néni megpróbálja megvédeni a tulajdonát, közben pedig a fiúk lelkiismeretére is hatással van.

– Láthatóan az új filmes generáció szívesen dolgozik önnel. Elég csak a díjesőket megélt Liza, a rókatündér rendezőjére, Ujj Mészáros Károlyra, vagy Pálfi Györgyre gondolni, aki a Szabadesést rendezte, az ebben nyújtott alakításáért a Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó díjat ítélték oda önnek. Mi a siker titka? Megfejthető?

– Egyszerűen jó filmesek. Jó a történet, jól meg van írva, kiváló a szereposztás, a legkisebb figurák is olyanok, amilyen a színész álmaiban szerepel. Amikor először láttam a Lizát, rögtön felhívtam a rendezőt és mondtam neki, hogy „Remélem, tudod, hogy mi van a kezedben?”. Hihetetlenül ütőképesek a fiatal filmesek, ebben szerepet játszik az is, hogy erős a filmes képzésünk az egyetemen.

Tóth András Tozzi 

Fotók: Csatáry-Nagy Krisztina / www.thalia.hu