tiszatáj | 2015. augusztus 15.

Royalisták Zamárdi-felsőn, avagy Cromwell a Balcsiba gázol

BELLINI: A PURITÁNOK
Vincenzo Bellini az olasz bel canto egyik legnagyobb alakja mindössze 34 évet élt. Legalább három remekművet alkotott, de – ellentétben Rossini és Donizetti legjobb operáival – ezek Magyarországon száműzetésben vannak. Miközben a világszínpadokon folyamatosan játsszák őket, mifelénk a XX. és a XXI. században csak a Norma került néhányszor színre […]

BELLINI: A PURITÁNOK

Vincenzo Bellini az olasz bel canto egyik legnagyobb alakja mindössze 34 évet élt. Legalább három remekművet alkotott, de – ellentétben Rossini és Donizetti legjobb operáival – ezek Magyarországon száműzetésben vannak. Miközben a világszínpadokon folyamatosan játsszák őket, mifelénk a XX. és a XXI. században csak a Norma került néhányszor színre, A puritánokból csak két koncertszerű előadásra futotta, Az alvajáróból még ennyire se. Vajon miért?

A dolgot részben magyarázza a főszerepek rendkívüli nehézsége és a történetek rendkívüli szamársága. Ezen az alapon azonban a fél operairodalmat ki lehetne zárni a színházakból. Valami más, rejtélyes ok húzódhat a háttérben. Egy biztos: nem a zenei invenció és a dallamok hiánya. Bellini ontja a csodálatosan zengő melódiákat.

Ám most nézzük az ügyet a másik oldaláról: nagyon is indokolt ma A puritánokat elővenni, alaposan megforgatni, megszemlélni és valamilyen formában a közönség elé tárni. Csákovics Lajos operarajongó műfordító vette a fejébe, hogy márpedig Puritánoknak lenni kell, ha ezügyben Cromwellnek a Balatonba is kell gázolnia! Merthogy a történet az ő korában játszódik, alapja a royalisták és az ellenpárt, a puritánok viaskodása. Először is újra lefordította a szöveget, majd kedvenc operaénekeseit meggyőzte, hogy vállalják föl a zongorás keresztmetszetet az ő szülőföldjén. Zamárdi faluházába alig 140-en férnek be, és Csákovics számítását igazolta, hogy a terem megtelt, de nem maradt kint senki. Ma Magyarországon kb. 140 elég megszállott operarajongó, környéken nyaraló zenebarát, és helyi kultúrember van, akik egy fülledt nyári estén meg akarják hallgatni a különlegességet. Az előadás báját az adta, hogy egyaránt voltak világszínvonalú és vidékies momentumai. Erős helyi szín volt a pianino hangminősége, a színpadi világítás hiánya és a zenei megformálás időnkénti esetlegességei. A nyitány rövid részlete alatt fölszisszentünk a kíséret szálkás hangzásán, és csak romlott a helyzet, amikor a valóban széphangú énekesek megszólaltak. Tóth Sámuel Csaba zongorázásában melléütéseinél jobban zavart, hogy nem tudta megadni a zene formáját.

Csákovics, maga komótosan mesélte el a cselekményt, hangütéséből érzett, hogy nem csak a szereplőket, de a közönséget is név szerint ismeri. Ironikus felütései jól illettek a történet képtelenségeihez, ügyesen mentegetőzött a kórus és zenekar hiánya miatt.

No de nem mellékesen összeimádkozott egy nemzetközileg is ütőképes szereposztást. Merthogy nem a magas gázsiért jöttek, az nagyon valószínű. Ha Kolonits Klára 180 évvel korábban születik, Bellini bizonyára írt volna a hangjára néhány főszerepet. Így a meglévőkben tündököl, mosolyogva szórja a nyaktörő koloratúrákat, dallamívet, futamot, tartott magas hangot megejtő természetességgel állít a zene és a figura szolgálatába.  Arcáról sugárzik, mennyire boldog, hogy ezt énekelheti. Hát, ha van ilyen Bellini-szopránunk, érdemes egy este kétszer is megőrülni! Neki és érte is. Vajon akad-e valaki, aki vállalkozást alapít páratlan tehetségére? Méltó partnere Horváth István, ez a biztos D-s tenor. A lélektelenül lassúra vett híres kvartettben vérbeli muzsikusként nehezen találta az érzelem megfelelő tempóját, később azonban hajlékonyan, virtuózan és fölényesen követte szerelmesét a bel canto életveszélyes sziklamagasába. Ő is bármelyik elénekelhetetlen klasszikus tenorszólamot jól elénekelné. Kelemen Zoltán Verdi-hősökön edzett baritonjának alaposan meg kell dolgoznia a koloratúrákért, ám az eredmény meggyőző. A tónus szépsége, a hangütés nemessége, az előadás artisztikuma jól illik ebbe a zenei világba. Kitűnően sikerült nagy kettősük Bretz Gáborral. Ritkán hallani együtt két ilyen szép férfihangot! A Suoni la tromba magyar változata olthatatlan vágyat ébresztett bennünk, hogy meghallgassuk őket Simon és Fiesco vagy Fülöp és Posa kettőseiben. A királyné rövid szerepében Farkasréti Mária ismét elbűvölt drámai pontosságával és szövegéneklésének kifejező erejével. Csákovics fordítását mindannyian könnyed énekelték, kitűnő prozódiája remekül érvénysült.

A puritánok nyáresti esztrádkoncertje teljesen meggyőzött a mű kivételes zenei értékeiről. Fölvillanyozó, hogy a nehéz és lehetetlen szerepekre jobbnál jobb magyar énekesek állnak rendelkezésünkre. Milyen izgalmas volna, ha rendező is akadna, akinek ötlete és tehetsége képes lenne áthidalni a darab dramaturgiai képtelenségeit. S ha ezt a zenei világot sikerülne beilleszteni a magyar operajátszásba. Mondhatni megőrülnék érte.

Márok Tamás