Tiszatájonline | 2022. október 12.

Szegedi Nemzeti Színház

Poirot és társai

MOLNÁR FERENC: JÁTÉK A KASTÉLYBAN

IBOS ÉVA KRITIKÁJA
A Szegedi Nemzeti Színház (és bármelyik teátrum) biztosra megy, ha Molnár Ferenc Játék a kastélyban című színművét műsorra tűzi, hiszen Molnár eleve kasszasiker, ez a darabja ráadásul könnyed, szórakoztató és humoros. Van benne szerelem és megcsalás, a végén kibékülés, a kettő között pedig sok-sok apró, elbújtatott bölcsesség.

Aki véletlenül nem ismerné a művet: egy sikeres operettszerző páros és általuk pátyolgatott fogadott fiuk – előzetes értesítés nélkül – megérkeznek egy előkelő nyaralóhelyre, hogy találkozzanak a fiú menyasszonyával, aki egyben az írók új darabjának a primadonnája. Hamarosan fültanúi lesznek egy félreérthetetlen szerelmi duettnek, melyben az egyik fél a leendő ara. Bekövetkezik a szükségszerű idegösszeomlás, amiben egyedül Turai marad józan, s egyetlen éjszaka alatt visszájára fordítja a visszavonhatatlant.

Hogy miképpen, az maradjon meglepetés azok számára, akik először találkoznak a darabbal, ugyanakkor a művelet hogyanja azok számára is unhatatlanul szórakoztató, akik már látták például a Youtube-on Márkus Lászlóval vagy Kern Andrással, netán ugyanebben a színházban 2006-ban Márton Andrással, Kovács Istvánnal, Csorba Katával és Járai Mátéval a főbb szerepekben. 

Hosszú lenne ez a bekezdés, ha minden érdemes előadást felsorolnánk, mivel se szeri, se száma e hálás, közönségkedvenc mű színpadra vitelének. Bukás kizárva, hiszen Molnár remek darabja biztonsági hálóként feszül a gyengébb előadások alatt is. Ugyanakkor, még a hibátlan irodalmi alapanyag sem tudja megoldani az olyan színpadi hiányosságokat, hogy például hibádzik a ritmus, vagy, hogy nem elég autentikusak a karakterek. És a szegedi színházban most ez történt. 

Pedig bizakodó voltam, hiszen Bezerédi Zoltán rendezőként egy remek Tótékat tett le az asztalra (vagyis a színpadra) négy évvel ezelőtt Szegeden, akkor azt írtam, már az első kép arról árulkodik, hogy Bezerédinek határozott víziója van a műről. Nos, ez a Játék a kastélyban színpadképéről nem mondható el, hiszen olyan konzervatív, ódivatú díszlet uralta a deszkákat, hogy egy pillanatra még abban is kételkedtem, hogy 2022-t írunk. Arról nem is beszélve, hogy Khell Csörsz tervező enyhén szólva nem gondolta át azt az alapvető színpadi funkciót, hogy a szereplőknek valahonnan a színpadra kell érkezniük, majd valamerre távozniuk, lehetőleg hihető módon. Talán nem csak nekem tűnt fel, hogy az inas, de még Almády is (aki a szöveg szerint, bár ugyanazon az emeleten, de nyilván saját szobában lakik) Turaiék hálójából lép színre. Ez a térhasználat nem csak ügyetlen, de szakmaiatlan is.

A jövés-menés logikátlanságát minden bizonnyal jelentéktelenebbé tenné a meggyőző színészválasztás, de ez a szereposztás olyan, mintha szembe menne a széllel, ami szerencsés csillagzat alatt lehetne akár erény is, de itt a játék ellaposodását okozza.

A Molnár által megírt, nagyvonalúan zsivány, de bölcs Turai Gömöri Krisztián alakjában és játékában inkább Poirot-ra hasonlít, a reménytelen helyzetet is happy enddé változtatni tudó nyomozóra, aki „szürke kis agysejtjeivel” és némi (a nemes cél érdekében megengedhető?) csalással addig rakosgatja a puzzle darabkákat, míg ki nem jön a legkedvezőbb, vagyis legártatlanabb állás.

Már amennyire ártatlan a hűtlen színésznő. Menczel Andrea alakításában nem egy sikerei csúcsán lévő, férfifaló primadonnát látunk, hanem egy szinte szeleburdi, önmagát megjátszó kóristalányt, aki nem nagyon akar ellenállni a kísértésnek, hiszen (mint ahogy egy rutinos mozdulat, a Turai felé hálás csókra nyújtott száj sejteti) a tekintélyes szerzővel való viszonya sem makulátlan. (Hogy egy ilyen könnyűvérű arával mennyire lesz sikeres a fiatal vőlegénnyel kötendő frigy, nos, ez Molnár egyik leggonoszabb találós kérdése.)

Turai szerzőtársa, Gál unterman szerep, most Kárász Zénó játssza. Nem csilloghat úgy, mint Turai, hiszen a jelenléte dramaturgiai szükségszerűség, kettőjük beszélgetéseiből bomlik ki az alaphelyzet. Egy-egy jó bemondás azért neki is jut, melyekből sajnos, alig ér el valami a páholyokig, talán a színész beszédtechnikája, vagy hangszálai állapota miatt. 

Molnár Ferenc általában is hálás szerepeket ír, de az a kegy, vagyis humordömping, amivel megajándékozza Almády figuráját, egészen kivételes. Ő a gaz csábító, aki büntetésből olyan szöveget kap a színműíró Turaitól, ami tele van megjegyezhetetlen, kilométerhosszú francia személy- és helységnevekkel. A darabban ez az a rész, amikor a nézőtéren szem nem marad szárazon a nevetéstől a kétségbe esett erőfeszítést látva. Almádyt, a befutott színészt Borovics Tamás játssza, akit vígjátékban keveset láthatunk, pedig jól áll neki. Utoljára a 39 lépcsőfokban brillírozott, most pedig lóvá tett lovagként éli át, ahogy fokozatosan lebontják alóla a talapzatot. (Egyébként se az ő talpig fehér frakkját nem értem, sem azt, hogy a szerzők fekete estélyi öltözékben játsszák végig a különböző napszakok történéseit – jelmez Cselényi Nóra –, egyedül a női szereplő öltözik át éjszakai köntösből ruhába az előadás folyamán.)    

S aki miatt a bonyodalom elsimításra vár: a szerelmetes, fiatal zeneszerző, aki naiv odaadással csügg hétpróbás szerelmén. Nem egy rétegzett szerep, Krausz Gergő nem tehet mást, pont úgy kelti életre, ahogy le van írva. 

Két mellékszereplője van még a műnek, Vicei Zsolt tökéletes, mindemellett érzelmes inasként teljesít, Poroszlay Kristóf pedig izgő-mozgó, lelkesedését fékezni nem bíró, művészetrajongó titkárként tesz hozzá nem keveset az előadás zárlatához. 

Ibos Éva 



MOLNÁR FERENC: JÁTÉK A KASTÉLYBAN
vígjáték 3 felvonásban
Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínháza
Bemutató: 2022. szeptember 30. 19:00

Fotók: Szabó Luca / Szegedi Nemzeti Színház