tiszatáj | 2021. november 17.

Pilinszky a színpadon

MACZÁK IBOLYA

Jelen írás Pilinszky János színpadra szánt műveinek korai bemutatóival, illetve adaptációival foglalkozik. A téma sokrétű és jelentős mértékben feltáratlan, ami nem véletlen: az esetek túlnyomó többségében nem áll rendelkezésünkre felvétel, a meglévő forrásanyag viszont igencsak heterogén (Pilinszky levelezésétől kezdve a fényképeken át a színészi próbanaplóig) […]

Jelen írás Pilinszky János színpadra szánt műveinek korai bemutatóival, illetve adaptációival foglalkozik. A téma sokrétű és jelentős mértékben feltáratlan, ami nem véletlen: az esetek túlnyomó többségében nem áll rendelkezésünkre felvétel, a meglévő forrásanyag viszont igencsak heterogén (Pilinszky levelezésétől kezdve a fényképeken át a színészi próbanaplóig). 

A következőkben az 1995-ig lezajlott bemutatókról igyekszünk számot adni: ekkorra mutatták be Pilinszky minden szöveges-dramatikus művét (a szövegtelen operákat nem) – ráadásul 1994-ben négy kőszínházi Pilinszky-bemutatót is tartottak. A színpadra szánt művekkel kapcsolatos korlát révén az áttekintésbe nem kerülnek a szerző meséin alapuló bábjátékok és a hangjátékok (így a Kováts Adél főszereplésével bemutatott Shutton-regény adaptációja) sem, hasonlóan a színpadi versösszeállításokhoz. Így tehát nem elemezzük részletesen Az ember fáj a földnek (Balassi Bálint Szavalókör, 1975) című előadást, vagy a Sík Ferenc rendezte, Eck Imre koreografálta Tilos csillagont – sőt, két legendás előadóművész, Márai Enikő (Vesztőhely télen, 1983) és Erdélyi György (1988) műsorát sem. A filmes adaptációk közül hasonló meggondolásokból került ki A kutya éji dala (Bódy Gábor) – és nem részletezendők itt Pilinszky (rádió)dramaturgiai munkái sem. Amint az a fentiekből is kiderül, a Pilinszky nevéhez köthető színpadi adaptációk olyan számúak, és annyifélék, hogy lehetetlen számontartani valamennyit. Holott az előadások regisztrálására tett kísérlet már csak azért is tanulságos, mert alapjaiban rengeti meg az „érthetetlen, bemutathatatlan és népszerűtlen” művekről kialakított képet. 

Jól példázza ezt a KZ-oratórium (Sötét mennyország) előadásának korai története is. Ősbemutatója a kecskeméti Katona József Gimnáziumban volt, s kezdeményezője, az intézmény magyartanára, Szekér Endre több ízben is kért segítséget Pilinszkytől bizonyos részek magyarázatára vonatkozóan. A bemutatón maga a szerző is részt vett, s az előadás nagy hatást tett rá: a későbbiekben is többször megemlítette Szekér Endrének írt leveleiben. 

A művet hamarosan „igazi” színészekkel és rendezővel is bemutatta a Magyar Rádió, Ádám Ottó rendezésében. Pilinszky ekkor is részt vett az előmunkálatokban, amint azt a Film Színház Muzsika egyik riportja is igazolta: „Gótikus arcél. Jobb kezén kötés. Pilinszky János költő miért ül a pagodában e reggeli órán? S miért éppen Ádám Ottó mellett? Izgalmas kettős. – »Sötét mennyország« című oratóriumom zenei felvétele van – feleli a költő –, Szervánszky Endre zenéje, Ádám Ottó rendezi.” A produkciót jelentős várakozás előzte meg, mégis, épp zenei téren keltett csalódást; Raics István például e tekintetben csupán konvencionális kíséretnek nevezte.

1965-ben Varsóban mutatták be a darabot, az ottani egyetem magyar tanszéke révén, diákok előadásában, lengyelül – megelőzve ezzel a varsói rádiót és a Dialóg című folyóiratot is. Választásukat nyilván befolyásolták a szövegben szereplő, városra vonatkozó utalások, s talán épp ez a direkt értelmezés lehetett az oka Pilinszky kezdeti tartózkodásának is: „Féltem tőlük, a szereplőktől, a diákoktól, s ők is féltek tőlem. […] Annál teljesebb volt megrendülésem: az előadásban nemhogy egyetlen hamis hang nem hangzott el, de minden szó, minden lélegzetvétel drámai pontossággal a helyén volt, ott, akkor és úgy, ahogy azt elképzeltem. […] Akkor úgy éreztem, hogy amit itt írtam, egyedül nekik írtam, s egyedül ők értették meg.” 

1967-ben Pierre Emmanuel fordításában Paradis obscur címmel mutatta be a művet a francia rádió egy nemzetközi költői est keretében. Pilinszky el volt ragadtatva: „Tökéletes volt. A legtisztább zeneként tudták megszólaltatni.” Ellentétben az 1967-es, Halász Péter által dramatizált, Ruszt József rendezte A pokol nyolcadik köre című produkcióval (melyet Jordán Tamás, Cserhalmi Anna és Sólyom Katalin főszereplésével mutattak be). Erről ugyanis Pilinszky feljegyzései között a következők olvashatók: „Egy H. P. nevű fiatalember keresett fel tegnap délután. »Kibontotta« 16 realisztikus képben az Egyetemi Színpad számára oratóriumomat. Mekkora félreértés! Kínos »rokonság«. Nagyon nehéz lesz vele tapintatosan közölnöm véleményemet.”

1970-ben Orleans-ban Jeanne d’Arc házában tartottak egy (Pilinszky szavai szerint) „Minden különösebb visszhang nélküli, nagyon intim kis előadást” – melynek ismétlését Rouenban, illetve Párizsban is tervezték. Különösen érdekesek a két vidéki helyszínnel kapcsolatos tervek: nem nehéz felismerni bennük a Szent Johanna-vonatkozásokat. A darab szövegéből konkrétan nem derül ki ez a filológiai kapcsolat, vélhetően Pilinszky segítette ennek megértésben is a társulatot. 

Újabb hazai bemutatóra került sor a következő évben: Szegedi Egyetemi Színpad által Paál István rendezésében bemutatott Stációk részeként. Nem tartották sikeres produkciónak, a Ki mit tud?-on is „csak” harmadik helyezettek lettek, de vélhetően épp ennek révén válhattak országosan ismertté Pilinszky drámaszövegei, hiszen a középdöntőt, amelyben a darabot is játszották, a televízió is közvetítette. (A szereplők között az akkor még magyar–francia szakos Dunai Tamással.) Sőt, a későbbiekben ez a produkció Lengyelországban is turnézott és Pilinszky is szívesen emlékezett vissza rá – noha ez az előadás (hasonlóan Ruszt rendezéséhez) már szakított az oratorikus előadásmóddal.

Pilinszky halála után 1984-ban rendezte meg a művet Maár Gyula a televízió számára, Törőcsik Mari, Gobbi Hilda és a korszak ismert (színpadi) gyermekszínésze, Csángó Róbert közreműködésével. A rendező számos Pilinszky-elgondolást és -metaforát valósított meg igen érzékenyen – így vált az előadás emblematikus jelenetévé Kútvölgyi Erzsébet sikoly-áriája. Ugyanakkor Parti Nagy Lajos értő elemzésében a következőket jegyezte meg: „Maár Gyula adaptációja jól átgondolt, a műtől nem idegen látványokkal dolgozik s a bevágott Pilinszky-interjú részletei, a híradófelvételek vagy a szövegben nem szereplő Ravensbrücki passió, Harbach 1944 és Harmadnapon c. versek erősítik a hatást, a döbbenetet. Csakhogy, amíg egy napló, a tények erejével ható emlékezés rászorul az ilyen kiegészítésre, Pilinszky szövege tűri, de nem igényli a folytonos túlbiztosítást.”

Az Urbi et orbi 1994-es előadása. A képen: Szakácsi Sándor és ifj. Kőmíves Sándor.
A kép forrása: https://mandadb.hu/dokumentum/416564/005_KZoratrium_Urbi_et_Orbi_Kmves_Sndor_Szakcsi_Sndor.jpg

1994 nyarán Gyulán kezdték el próbálni Iglódi István rendezésében azt a produkciót, amelynek keretében az Urbi et orbi című drámát, illetve a KZ-oratóriumot adták elő egy este folyamán. Utóbbi produkció változatlanul került ősszel a Várszínházba, előbbi szerepcserékkel. Erről a produkcióról méltatlanul kevés adat (néhány fénykép) és egy próbanapló maradt fenn. Bár Kozák András és Szakácsi Sándor kettőse, színpadi „vitája” fontos elemzés tárgya lehetett volna, a csupán a KZ-oratórium próbafolyamatáról kaphat képet az érdeklődő Csernus Mariann rendkívül izgalmas próbanaplója nyomán. Ebben egyebek mellett a művésznő azt is rögzítette, milyen „technikai” fogásokkal alakította az Öregasszony szerepét és miként látta partnerei (Gregor Bernadett és Kovács Máté) játékának alakulását. 

A KZ oratórium gyulai előadása. A képen (jobbról): Gregor Bernadett, Kovács Máté, Csernus Mariann.
A kép forrása: https://mandadb.hu/dokumentum/416571/012_KZoratrium_Gregor_Kovcs_Csernus.jpg

A jelzett produkciók mellett érdemes utalni a mű megszámlálhatatlan (regisztrálatlan) további bemutatóira: 1985-ben Török Gábor a következőképpen írt erről az irodalmi színpadok kapcsán: „Pilinszky János KZ-oratóriuma a műfaj magyar klasszikusává vált, és kevés olyan amatőr színpad létezik az országban, amelyik nem építi be repertoárjába.”

Szerzői tanácsain túl Pilinszky egy másik művének színpadi adaptációjában is tevékenyen részt vett: a Síremlék 1978-as budapesti bemutatójának eredetileg ő lett volna a társrendezője Iglódi István mellett, ám végül Maár Gyula vette át tőlük a munkát (noha levelezésük tanúsága szerint Pilinszky a főpróbáig „távinstruált”). „Az volt a baj, hogy e nyelvileg lecsupaszított és végső gesztusokra szorított színházban a költészetre további költészetet akartak rárakni” – nyilatkozta. A főszereplő, Törőcsik Mari a következőképpen emlékezett az előadásra: „Pályámon az egyik legnagyobb élmény volt ez az előadás. A költészet ugyanis olyan közegben jelent meg, amilyenben íródott, tehát a huszadik század mindennapjaiban, abban az infernóban, abban a cikiben, amiben létezünk. És ebből a közegből egyszer csak kinőtt a költészet. Olyan volt ez így együtt, mint mikor valaki áradó humorral beszél és rögtön a tragikumot is megérezni benne.” 

Ugyancsak Maár rendezte meg később, 1991-ben Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével tévéjátékként is a Síremléket. Tervei szerint az 1978-as szereplőgárdával hangsúlyozta volna a darab időtlenségét, végül csak Iglódi István vett részt benne. A megrendítő erejű produkció sajnálatos módon ismét a sajtó céltáblájává vált – azon egyszerű oknál fogva, hogy az abszurd elemeket tudatosan alkalmazó tévéjátékban (Pilinszky szövegkönyvének megfelelően) egy medve is szerepelt. (Történetesen Iglódi alakításában.)

Az Élőképek című Pilinszky-drámát 1994-ig csak Vándorfi László rendezte meg – ő viszont háromszor is: 1980-ban az Universitas Együttessel, 1988-ban a Veszprémi Petőfi Színház társulatával és az utóbbi produkcióhoz szorosan kötődve (és részben azonos szereplőkkel) készült el közreműködésével 1989-ben a tévéjáték-változat. A rendező nagy erényének tartotta a kritika, hogy nem ragaszkodott az író által megadott színpadi cselekményhez, sőt egész képsorokkal gazdagította azt (miközben a dialógusok, illetve a szereplők monológjai minden módosítás nélkül hangzottak el) – hűen követve a „laza irodalmi szöveg” strukturális logikáját. A látványos szcenikai megoldások és a színészi alakítások (így Mészáros Károlyé, Antal Olgáé) izgalmas elemzéseket inspiráltak.

A Gyerekek és katonák 1981-es pécsi bemutatójának plakátja.
A plakát forrása: https://mandadb.hu/dokumentum/742390/pnsz_mev_ptf_19811009bepl_gyerekek.jpg

1981-ben került sor a Gyerekek és katonák ősbemutatójára Pécsett: noha készült megtekintésére és élénk levelezést folytatott a darabról Vincze János rendezővel, bemutatóját már nem érte meg Pilinszky. Ez az előadás sajátosan egyesítette az alternatív és a kőszínházi gyakorlatot kétféle társulat alkalmi összevonásával. Maga a játék elsősorban dramaturgiai ötleteivel (álom-keretjáték és más Pilinszky-szövegek, elsősorban a hasonló tematikájú Így teltek napjaink bevonásával) keltett figyelmet.

Ugyanez a képekből kiinduló „dúsítástechnika” jellemezte Gaál Erzsébet-féle Gyerekek és katonák-előadást (1994) is a József Attila Színházban. A rendezőnő – a kritikák tanúsága szerint – külön ügyelt a Wilson szellemében fogant lassításokra (a darab első jelenete, az asztal leszedése nézőket próbáló negyedóráig tartott). A szereplők között főleg az idősebb, eredendően „hagyományosabb” darabokban szereplő („ős-józsefattilás”) művésznőket emelte ki a kritika: Bakó Márta és Örkényi Éva egy-egy jelenetét.

A Pilinszky-drámák adaptációinak felsorolása nem lenne teljes a Gyerekek és katonák egyik legismertebb része, a „hűség-monológ” sajátos, önállósult karrierjének említése nélkül. Szerepel ugyanis (mindkét esetben az eredeti szövegkörnyezetéből kiragadva) az 1974-es Déryné, hol van? című filmben és az Esterházy-féle Fuharosok című kisregény 1988-as monodráma-változatában is. Törőcsik Marinak és Koszta Gabriellának egyaránt elismerést hozott: Cannes-i alakításdíjat, illetve emblematikus győzelmet a hazai hivatásos színművészek országos monodráma fesztiválján. A kritika is e két művésznőt tartja Pilinszky legihletettebb színpadi tolmácsának. Törőcsik Mari esetében ezt nyilván indukálta személyes kapcsolatuk, valamint az az alapos gyanú, hogy néhány szerepet kifejezetten neki írt Pilinszky. Koszta Gabriella a pécsi Gyerekek és katonákban nyújtott alakításáról színházi szakcikk is született. Ugyanakkor nem egy „váratlan” Pilinszky-alakítás is emlékezetes maradt, így például a két Róbert, Rátonyi és Alföldi alakítása az 1991-es Maár-féle Síremlékben. 

Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy amatőr, alternatív és kőszínházi előadások egyaránt születtek Pilinszky drámáiból. Számos alkotó tért vissza újra és újra a színpadon Pilinszkyhez. Az utóbbi évek (jelen cikkben nem részletezett) előadásai tanúsítják: a drámai életmű újabb és újabb lehetőségeket rejt. Sőt, mintha egyre élőbb lenne.