tiszatáj | 2021. szeptember 10.

„Örülök, hogy még mindig számítanak rám”

PÁSZTOR ERZSI VARSÁNYI ANNA VÍGJÁTÉKÁVAL ÜNNEPLI 85. SZÜLETÉSNAPJÁT
Pásztor Erzsi szegedi barátnője, Varsányi Anna Fergeteges látogatás című új vígjátékának szeptember 11-i premierjére készül a Turay Ida Színházban, ahol szeptember 24-én ugyanennek a darabnak a díszelőadásával ünneplik 85. születésnapját. A Kossuth-díjas népszerű színésznő kacagva mondja, nem bánja, ha a Szomszédok Janka nénijeként őt tekintik az ország alkoholistájának – olyannyira, hogy nemrég még egy rendőrségi oktatófilmbe is felkérték… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

PÁSZTOR ERZSI VARSÁNYI ANNA VÍGJÁTÉKÁVAL ÜNNEPLI 85. SZÜLETÉSNAPJÁT

Pásztor Erzsi szegedi barátnője, Varsányi Anna Fergeteges látogatás című új vígjátékának szeptember 11-i premierjére készül a Turay Ida Színházban, ahol szeptember 24-én ugyanennek a darabnak a díszelőadásával ünneplik 85. születésnapját. A Kossuth-díjas népszerű színésznő kacagva mondja, nem bánja, ha a Szomszédok Janka nénijeként őt tekintik az ország alkoholistájának – olyannyira, hogy nemrég még egy rendőrségi oktatófilmbe is felkérték.

– Közelgő 85. születésnapja előtt a Turay Ida Színházban, amelynek örökös tagja, a Fergeteges látogatás című vígjáték ősbemutatójára készül. Mit kell tudni a darabról?

– Rozgonyi Ádám rendezésében a nyáron Egerváron tartottuk a produkció előbemutatóját, két előadást is játszottunk, nagyon jól fogadta a közönség. Remélem, a nagy sikert Budapesten is meg tudjuk ismételni, mert ez egy tüneményes vígjáték. A szerző, Varsányi Anna régóta kedves barátom, akkor ismertem meg, amikor a kétezres évek elején Székhelyi József igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat, és öt éven át minden szezonban meghívott vendégként egy-két szerepre. Anna díszletet és jelmezt is tervezett, dolgoztunk együtt, sokat beszélgettünk, barátok lettünk. Olyan sokoldalú, hogy nem is tudom, mit szeretek tőle legjobban. Imádom a festményeit, a grafikáit, a darabjait. Ő egy igazi polihisztor alkotó, aki ír, fordít, tervez, ráadásul még roppant szerény is. A Fergeteges látogatás három generáció mulatságos találkozásáról szól: Erzsi, a nagymama, akit én játszom, Teri, a lánya, akit Détár Enikő alakít és az unoka, Emma, akit Bodor Szabina kelt életre. Terinek van egy fiatal szeretője is, akit Babicsek Bernát játszik. A nagymama váratlanul látogatóba érkezik, és alaposan felkavarja az állóvizet. Rengeteg humorral és mulatságos helyzettel a mai életünkről szól ez a darab, arról, hogy hogyan is működünk a világban.

– A számok azt mutatják, a pandémia tíz évvel vette vissza a hazai színházakat.

– Szerintem nemcsak a pandémia, hanem a celebvilág is kicsit deformálta a színházainkat. A nívótlanságra teljesen ki vagyok akadva. A szórakoztatás nagyon fontos, pláne egy ilyen világégés után, ami szinte fölért egy világháborúval, de a színháznak mindig adnia is kell. Ráadásul színvonalon kell adnia, és nem mindegy az sem, mi árad a televíziókból. Sajnálom azokat a szerencsétleneket, akik belemennek olyan dolgokba, amikbe nem szabadna. Amíg a televíziók előképzettség nélkül keresnek szereplőket, a kívülállók számára úgy tűnik, a sorozatokban a járókelők játsszák a főszerepeket. Szokták kérdezni tőlem, hogy a Szomszédok miért olyan sikeres még a mai napig, holott már évtizedekkel ezelőtt véget ért. Szerintem azért, mert igazi színészek játszották a szerepeket, nem pedig járókelők. Senki nem tud meggyőzni engem arról, hogy valaki bemegy az utcáról, és másnaptól már művésznő. Szerencsére a Turay Ida Színházban és a Játékszínben is olyan darabokban játszhatok, amelyek a szórakoztatás mellett színészi szempontból is igényesek. A Fergeteges látogatást is merem ajánlani: mindenki meggyőződhet majd róla, komédiát is lehet úgy játszani, hogy igazi színészi feladat legyen.

– A Szomszédok legellenszenvesebb figuráját, Janka nénit a rendező, Horváth Ádám találta ki. Janka lopott, ivott, nagy pofája volt, mindenbe belekotnyeleskedett, mégis rengetegen szerették. Mi volt a titka a sikerének?

– Janka egy igazi karakterszerep volt. Imádtam, hogy olyan távol áll tőlem ez a figura, mint Makó Jeruzsálemtől. A privát életben semmi sem volt bennem a karakterből, de éppen ettől volt számomra érdekes színészi feladat.

– Miért szeretik még ma is annyira?

– Bocsánat a dicsekvésért, de szerintem az is számít, színészileg hogyan volt ez a figura megoldva. A nézők hitelesnek érezték, mert sok hasonló embert ismertek a környezetükben, még ha nem is egyben volt meg bennük Janka összes rossz tulajdonsága.

– Jellegzetes kádári kisembert keltett életre a Veri az ördög a feleségét című, mára klasszikussá lett filmben, amivel elnyerte a legjobb női alakítás díját. Milyen emlékei maradtak róla?

– A nagy zabálás, amit az a film bemutatott, a mai napig jellemző ránk, magyarokra, még akkor is, ha a nagy traktának ma már nem ugyanaz a célja, mint abban a rendszerben, ahol a történet szerint a fiúnak szerettek volna állást, lehetőségeket szerezni. Nálunk egy háromnapos ünnep előtt olyan tömött bevásárlókocsikkal nyomulnak az emberek a szupermarketekben, mintha negyven napig nem lenne nyitva az üzlet. Nemrégiben Mohorán ünnepeltük a 120 éves magyar filmet, ott emlegettük András Ferenc rendezővel, hogy amikor a Veri az ördög a feleségét stábjával a Karlovy Vary-i fesztiválon felértünk a vetítés utáni fogadásra, a büfében már egy falat ennivaló nem maradt, mert akik végignézték a filmet, a benne látott zabálás hatására farkasétvággyal rávetették magukat a Budapestről oda szállított rántott csirkére és rétesre. Nekünk már csak egy pohár szódavíz jutott. Az ünnepi búcsúk ma is ilyenek, csak a Szűz Mária mellett már nem Korda Gyuri énekel. Az augusztus 20-i tűzijátékok is megmaradtak. Ha meghallom a hangját, már kiver a víz. Kell a népnek a szórakozás, de annyi pénzért ki lehetne valami jobbat is találni. Vagy azt a pénzt adják oda azoknak a gyerekeknek, akiknek az iskolakezdés is gondot okoz. Nem kell egy életen át a tűzijátékot bámulni. Majd ha kicsit megszedi magát az ország, nem lesz ennyi szegény, akkor megint vissza lehet hozni. De egy ilyen járvány után, amiben harmincezren meghaltak, és rengeteg ember földönfutóvá vált? Miért nem azokat segítjük, akik valóban rászorulnak? Például akinek még villanyuk sincs? Az ilyen dolgokról sokat beszélgettünk Székhelyi Józsival, aki meghatározó barát volt a pályámon, nagy veszteség, hogy elveszítettük. Még a temetésére sem tudtam elmenni, mert én is épp kórházban voltam akkor. Örökké a szívemben él, hálás vagyok a sorsnak, hogy a barátja lehettem.

– Az azóta már a Nemzet Színészévé választott Király Leventével közösen játszott kétszemélyes előadásukat, a Kopogós römit még manapság is emlegetik Szegeden, akik látták.

– Azt is Székhelyi Józsi találta ki, hogy csináljuk meg ketten, mivel Leventével osztálytársak voltunk a főiskolán, de az 1959-es diplomaosztónk óta soha nem találkoztunk, nem játszottunk együtt se filmben, se színpadon. Nagy ajándék volt ez a produkció mindkettőnknek, mint ahogyan az is, hogy Szinetár Miklós volt az osztályfőnökünk, és ugyanazt a neveltetést kaptuk tőle négy éven át a főiskolán. Imádtam Szegedet. Bár budapesti vagyok, Debrecenben kezdtem a pályám, talán csak Békéscsabán és Veszprémben nem játszottam soha, különben felléptem, vendégszerepeltem az összes vidéki színházban. Szeged az egyik legkedvesebb városom lett. Korán kelő vagyok, reggelente már attól boldog voltam, hogy kiülhetek a Széchenyi térre, és ott memorizálhatom a szövegemet. A nagyszínház épülete is maga a csoda, kevés ilyen gyönyörű, hagyományos teátrum létezik már.

– Több mint hatvan éves tapasztalattal mit tanácsol mai pályakezdő kollégáinak, mi a legfontosabb a sikeres színészi pályához?

– A szakma iránti alázat. Nagyon jó dolog az önbizalom, de azért a mi szakmánkban is vannak dolgok, amiket meg kell tanulni, bármennyire tehetséges is valaki. Meg kell tanulni a közösségi létet és az alkalmazkodást. Ha ez megvan, akkor is boldogok lehetünk a pályán, ha eleinte csak pici szerepeket játszunk. A türelmetlenség nem segít. Szendrő Józsefnek, az első igazgatómnak Debrecenben az volt az elve, hogy a színészeket lekettőzte. A főszerepet játszó színésznek a következő előadáson csak kétmondatos feladata volt ugyanabban a darabban – és fordítva. Így a kezdő színészek is megtanulták, milyen statisztálni a másik sikeréhez. Ilyen ma már nincs, mindenki rögtön csak főszerepet szeretne. Az egyik legalapvetőbb probléma, hogy a fiatalok többsége nem tud beszélni, artikulálni. Nem lehet érteni a beszédüket, miközben ez egy színésznél létfontosságú. El kell menni beszédtanárhoz vagy énektanárhoz, aki megtanítja a helyes légzéstechnikát.

– Amikor főiskolás volt, kikre nézett fel leginkább?

– A Nemzeti Színházban, ahol statisztáltunk, ott voltam minden próbán, és tátott szájjal néztem a nagyokat. Lukács Margit öltözőjének a levegőjébe csak beleszippantani számomra maga volt a csoda. Az ember tragédiájában és a Bánk bánban is statisztáltunk, figyeltük a nagyok minden mozdulatát. Úgy néztem Máthé Erzsire, mint egy istennőre. Csodáltam, imádtam, amilyen vehemenciával próbált. Ugyanakkor teli volt kétséggel, hogy meg tudja-e csinálni. Hatalmas küzdelmet folytatott önmagával. Kedves barátnőmmel, Zsurzs Katival pár évvel ezelőtt az egyik produkcióban próbáltuk rávezetni a fiatalokat, hogy miről is szól az egyik jelenet, de nem lehetett. Olyan fölényesen utasítottak vissza bennünket, hogy jobbnak láttuk elhallgatni. Mondhatják nekem, hogy avítt színjátszás, de amit Sulyok Mária, Apáthy Imre, Várkonyi Zoltán, Páger Antal, Tolnay Klári, Dajka Margit, Gábor Miklós, Vass Éva és Pécsi Sándor tudott a színházról, azt szerintem tanítani kellene. 

– Egyszer azt mondta, sajnálja, hogy nem játszott egyetlen Shakespeare-szerepet sem. Melyikre vágyott?

– Soha életemben nem vágytam egyetlen szerepre sem. Mindig úgy gondoltam, amit nem játszom el, abban nem bukhatok meg. De azt tényleg nagyon sajnálom, hogy Shakespeare teljesen kimaradt az életemből. Valahogy mindig megtaláltam az örömömet abban, amit éppen játszottam. Azt azért nem állítom, hogy amikor huszonévesen állandóan púpos, nyomorék szerepeket osztottak rám, az nagyon jólesett. Sokszor tiltakoztam, de ezeken a szerepeken keresztül tanultam meg a szakmát. Már a főiskolán én játszottam Peacocknét Bodrogi Gyuláék Koldusopera-vizsgaelőadásában. Az olyan sikeres produkció volt, hogy még a Nemzeti Színház kamaraszínházában is játszottuk egy hónapon át minden szombat és vasárnap délután. A szakmából mindenki látta, aki számított, rengetegen gratuláltak. Sokat jelentett ez az indulásnál.

– Milyen új filmekben láthatja mostanában a közönség?

– Szamócával (Eperjes Károly – a szerk.) forgattuk a nyáron a Krisztus inge című filmet, aminek valószínűleg októberben lesz a bemutatója. Ez egy férfi darab, az ötvenes években játszódik, amikor a szerzetesrendeket felszámolták és a papokat üldözték. Egy házvezetőnőt játszom benne, ami ugyan kicsi, mégis jelentős szerep. Nagyon szerettem. Egy tévéfilmsorozatban is forgattam egy keveset, és a rendőrségtől is hívtak, hogy szeretnének csinálni Janka néni figurájával egy oktatófilmet az alkohol hatásáról. Én vagyok ennek az országnak az alkoholistája, ami biztosan rosszul esne, ha tényleg innék, de mivel egyáltalán nem iszom, még a pezsgőt is szódával hígítom, csak jót nevetek rajta. Ez is egy szerep. Ha ennyire hihető a figura, az azt bizonyítja, hogy jól csinálom. Örülök, hogy még mindig számítanak rám.

Hollósi Zsolt

Képek: Pillanatképek a Fergeteges látogatás című Varsányi Anna-vígjátékból (Fotók: Boda Gábor)