tiszatáj | 2018. augusztus 20.

Nők és férfiak

RÓZSAVÖLGYI ZSUZSA ÉS
AZ M STUDIO
Két „táncelőadást” is láttunk a Thealteren, s bár látszólag semmi közük egymáshoz, eszembe jutott a kérdés, vajon mit tenne az a három, liftbe szorult férfi, ha beszabadulnának Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadásának a színpadára? – IBOS ÉVA KRITIKÁJA

RÓZSAVÖLGYI ZSUZSA ÉS
AZ M STUDIO

Két „táncelőadást” is láttunk a Thealteren, s bár látszólag semmi közük egymáshoz, eszembe jutott a kérdés, vajon mit tenne az a három, liftbe szorult férfi, ha beszabadulnának Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 című előadásának a színpadára?

A kérdés költői, de előbb tegyük rendbe a dolgot, hogy azok is értsék, akik nem látták a Thealter Fesztiválon  Fehér Ferenc Lift című koreográfiáját, és a Rózsavölgyi Zsuzsa által előadott… oktatást (ez félrevezetően hangzik, pedig van benne igazság), de táncdarabot se írhatok, hiszen több volt benne a beszéd, mint a mozgás, inkább maradok a performansznál, hiszen az szó szerint eljátszást, előadást jelent.

Kezdjük ezzel. Ugye maguk elé tudják képzelni a Willendorfi Vénuszt, azt a tenyérben elférő, apró őskori szobrocskát, amely egy arc nélküli nőalakot ábrázol túlhangsúlyozott nemi jegyekkel? Azért olyan, amilyen, mert a nő személyéről ennek a kornak (és még utána jónéhánynak) nincs más mondanivalója, mint a termékenység hangsúlyozása. Rózsavölgyi Zsuzsa ennyire nem megy vissza az időben, de lényegében abból indul ki az előadása, hogy hajdan, a nőtől elvárt összes pozitív cselekedet az utódok nemzésében maximalizálódott. Ellenben ma: „vagyunk szűzmáriák, anyák, amazonok, jó nők, rossz nők, kurvák, szeretők, feleségek, kislányok, istennők, celebek, cselédek, úrnők, évák, pandórák… de mikor leszünk emberek? Mikor leszünk többek egy születési rátánál? Mikor dönthetünk a testünk felett?”

Az előadás varázslatosan kezdődik, a színpad közepén, egy fényes lepelbe burkolt alak (mint egy Hold istennő) lassan, mantrázva forog körbe-körbe, majd elkezd kibújni a palástból, s anyaszült meztelenül áll előttünk. Nem csak áll, elkezd beszélni hozzánk, jön-megy, kezeli a laptopot, miközben úgy viseli saját ruhátlanságát, mint más a kabátot. Nem csak megmutatja, de olyan természetességgel elemzi saját testének paramétereit, mint mi a sajátunkét a fürdőszobánkban. Témába vágó ábrákat és videókat mutat a kivetítőn, tudományos kutatások szövegrészleteit olvassa hangosan, majd fel- és többször átöltözik. No, nem valami szokásos táncos, vagy szolid utcai ruhába, hanem a fent idézőjelben sorolt szerepek valamelyikébe, fitnesz csodának, amazonnak, teszi mindezt a szemünk előtt, nem kevés humorral, pl. egy fürdőruhát lufikkal töm ki, hogy bombanővé formázza magát. Az előhívott figurákat a táncos-koreográfus természetesen mozgás-kompozíciókkal is jellemzi, ám emellett folyamatosan szóval tart bennünket, a női szerepről vallott sztereotípiáinkat, nőgyógyászati műtéti titkainkat, társadalmilag mutatós (mert kirakatszerű), de valójában hátrányos helyzetünket folyamatosan célba véve.

Szokatlan előadás, még a Thealter újdonságokhoz szokott maroknyi közönségének is kell idő, mire veszi a lapot (vagy nem). Pedig nem teljesen ismeretlen ez az őszinte és önreflexív, akut társadalmi kérdésekre (is) reagáló, a műfajokat határtalan szabadsággal keverő színpadi forma, hiszen Szabó Réka és a Tünet Együttes hasonló utat járnak. Rózsavölgyi Zsuzsa (aki Belgiumban tanult, Ausztriában tanít, s előadásaival a világot járja) azonban egyedül van a színpadon, szó szerint és kertelés nélkül a saját bőrét viszi vásárra, olyan fokú spontaneitással, ami talán váratlanul éri a nézőket.

Képzeletemben ide sétált volna be az a három, öltönyös macsó, akik egy liftben ragadva randalíroznak férfias versenyszellemben. Froclizzák egymást, az izmok megfeszülnek a menedzser-egyenruhák alatt, a jól szabott zakóknak meg se kottyan egy kis földön hempergés. A teremtés koronái szórakoznak komoly tét nélkül, csak úgy, passzióból. Vajon hogy néz ki a feleségük, vagy barátnőjük, esetleg ők is nemük kitermelt, trendi díszpéldányai, vagy épp ellenkezőleg?

Ezeket a kérdéseket nem az ő előadásuk generálta, hanem a Rózsavölgyi Zsuzsáé. Mert bár Fehér Ferenc is jellemez, nem ás túl mélyre, azt mutatja meg, hogy az üzletember-jelmez, és a hozzá viselt, kötelező lárva arc infantilis férfiakat (vagy, ha tetszik, túlérett kamaszokat) takar, s csak alkalom kérdése, hogy ez előtörjön belőlük. A koreográfus nem is akart többet kihozni ebből a képletből, megmaradt a zárt ajtók mögött lebonyolított, egész testes szkandernél, ily módon a közönséget sem késztette túl sok fejtörésre. Nagyobb feladatot adott a szereplőknek – a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosainak, Deák Zoltánnak, Szekrényes Lászlónak, Veres Nagy Attilának – akiknek egy 2×2 méteres, behatárolt területen kellett igen koncentráltan, a kohéziót tartva megvívniuk egymással.

Az előadásuk teljes címe így hangzik: Lift – boys will be boys. És ennyi. A másik címe sokkal talányosabb: 1.7. Pedig ez is egyszerű, ha már ismerjük a megfejtést, átlagban ennyi gyereket vállalnak ma az európai nők.

Ibos Éva

Fotók: thealterfoto2018