Ne dobálj kővel, sokkal inkább kenyérrel

Két nő ül egy fekete dobozon. Két nő tele kétellyel, kérdésekkel, keserűséggel és gyűlölettel. Utálják egymást, szeretik egymást. Veszekednek, kibékülnek. Ellenkeznek, megegyeznek. Háttal vannak egymásnak. Két nő ül a színpad közepén, kenyér a zsebükben, kő a szívükön. Körülöttük emberek ülnek. Figyelemmel kísérik a két nő töprengését, tépelődését. Mi a kút szélén, ők a kút mélyén. Vişniec drámája az elszakadni nem tudást, a földhöz ragadottságot és a választás lehetetlenségét tárja fel előttünk. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye olyan céllal alakult meg, hogy az egyetemen tanító színházi szakemberek bemutatkozási lehetőséget kapjanak, kísérletezzenek és formabontó színházi alkotásokat hozzanak létre. Ezen a helyen mutatták be 2011-ben, Patkó Éva rendezésében Matei Vişniec Kenyérrel a zsebben című drámáját. Ezzel az előadással vendégeskedett B. Fülöp Erzsébet és Tompa Klára a Thealter Fesztivál zárónapján a szegedi Kisszínház színpadán.

Matei Vişniec darabja szabad tér és időkezelésben íródott, tehát a látottak bárhol és bármikor megtörténhettek.

A marosvásárhelyiek előadása a jelenkorban játszódik. A két nő tipikus figurák, tipikus problémákkal. Szemben állnak a társadalommal, elítélik az emberek viselkedését, valamint folyton azon vannak, hogy változtassanak a néha siralmasnak tűnő helyzetükön. A probléma csak az, hogy nem találják a változtatás módját, nem tudnak elmozdulni a helyükről. A röghöz kötöttség pozícióját nem könnyű elhagyni, de nem is tűnik lehetetlen vállalkozásnak. A színpadon jelenlévő nőknek viszont nagyon is az. Mikor az egyik mozdulna, a másik meggátolja őt.

B. Fülöp Erzsébet egy középkorú, nervózus nőt alakít, aki csak lebeg az életben és a teljes bizonytalanság mezsgyéjén jár. Nincs saját döntése, a visszaigazolást mindig a hátának támaszkodó másik nőtől, a Tompa Zsófia által játszott fiatalabb nőtől várja. Tompa egy túlfűtött, féktelen nőt mutat, akinek egy perc nyugta sincs, magas hőfokon ég. A két figura egymást egészíti ki, folyamatos visszacsatolásban vannak egymással. Az előadás kezdő párbeszédét két felállásban is hallhatjuk tőlük, először Tompa kezdi el, ő teszi fel a kérdéseket B. Fülöpnek, majd fordítva. Az ismétlés aktusa az előadás végén is fellelhető, ott is tanúi lehetünk egy ehhez hasonló fordított párbeszédnek. Ezáltal a színpad két figurája összeolvad egymással. Az idősebb nő lehet a valós figura, a fiatalabb pedig csak egy belső hang, a lelkiismeret, aki ösztönzi vagy olykor gátolja a másikat. Ezt a komplementer viszonyt a színésznők jelmeze is tükrözi, ugyanis mindketten színes nadrágot, rajta szoknyát és egyéb tarka ruhadarabokat viselnek.

A nők kiinduló problémája, hogy segítsenek-e a kútba esett kutyán. Ezzel kapcsolatban számos kérdés merül fel bennük. Mióta van a kútban a kutya, hogy került oda, hogy menthetnék ki, illetve tényleg van-e valami a kút mélyén. A fiatalabb nőnek támad egy ötlete, hogy dobjanak le hozzá egy követ, és akkor megbizonyosodhatnak afelől, hogy ott van-e és él-e még az állat. A másik nő viszont inkább egy darab kenyeret akar lejuttatni a kút mélyére, hogy legalább ne éhezzen a kutya, ám ez sem valósul meg. Hiába talál ki valamit az idősebb nő, a fiatal mindig rákontráz valamivel és lebeszéli róla a társát, és fordítva.

Lehet, tényleg semmiféle kutya nincs a mélyben. Ezt mindketten tudhatják, ugyanis a kút fenekén ők foglalnak helyet és annál mélyebbre senki sem kerülhet. A kutat az egyébként a színpadon ülő nézők gyűrűje alkotja meg, akik egy zárt körben foglalnak helyet. Nincs tudomásunk arról, hogy a két nő hogy került a színpadra, ugyanis a nézőtér elfoglalásakor ők már a helyükön ültek. A színészek az előadás végeztével sem hagyják el a színpadot, hanem a kiinduló pozícióhoz hasonlóan, ám ezúttal nem a dobozon, hanem a földön ülve, de még mindig háttal egymásnak helyezkednek el.

Az előadás szűkölködik a rendezői bravúrokban. Az első húsz perc eseménytelenül, Vişniec szövegének egyszerű felmondásával telik el. A kezdő dialógus alatt a két színésznő háttal ül egymásnak, arcukon nincs nyoma érzelmeknek, nyersen, már-már egymástól függetlenülve mondják el a szövegüket, ami által meglehetősen hosszadalmasnak tűnő perceket szereztek számomra. Ezen felül B. Fülöp szövegmondása olykor zavaróan érthetetlen, sokszor csak mormolja a szavakat. Meglehet, hogy a szándéka az általa megformált nő kétségeinek tükrözése volt, de célszerűbb lett volna ennek egy más formáját választani. Tompa játéka sokszor eszköztelen, nyers. Mindkettőjükre jellemző a túlzott feszesség, ami kicsit távol áll a megmutatni kívánt hippi stílusú, laza, életrevaló nőktől. Katarktikus élményt biztosít viszont a zárójelenet. A fadoboz tetején állva a két nő kenyérdarabokat dobál a földre, a nézőtér elsötétedik és csak egyre sűrűsödő kopogást hallunk. Ez hirtelen véget ér, kivilágosodik a színpad, amely ekkor már terítve van kenyérrel. Mindnyájan a kút aljára kerülünk, ahonnan nem igazán található kiút.

Klatka Eszter

A kép forrása: szinhaz.ro