Tiszatájonline | 2013. augusztus 7.

Mikor Ilja próféta elénk állt

A TANYASZÍNHÁZ ELŐADÁSA TÖRÖKKANIZSÁN
Mikor áthajtunk a Tiszán, akkor jutunk el pontosan Magyarkanizsáról Törökkanizsára, a folyó bánáti oldalára, ahol ugyan már csak egészen csekély magyar lakosság él, a Tanyaszínházra látogató szemlélődőnek az iskolaudvar félhomályában mégis az az érzése, hogy az a maroknyi ember betölti a nézőteret, és a közösség apraja-nagyja ott kuporog, zsizseg, pattogatott kukoricát majszol és fülel […]

A TANYASZÍNHÁZ ELŐADÁSA TÖRÖKKANIZSÁN

Forróság, határ, lassú és ütemes vánszorgás. Nagy korsó hideg sörök ködképei. Mikor áthajtunk a Tiszán, akkor jutunk el pontosan Magyarkanizsáról Törökkanizsára, a folyó bánáti oldalára, ahol ugyan már csak egészen csekély magyar lakosság él, a Tanyaszínházra látogató szemlélődőnek az iskolaudvar félhomályában mégis az az érzése, hogy az a maroknyi ember betölti a nézőteret, és a közösség apraja-nagyja ott kuporog, zsizseg, pattogatott kukoricát majszol és fülel a tornapadokon vagy a leterített polifómokon. Drubina Orsolya beszámolója

Az udvaron bensőséges világításban rafináltan hosszúkássá alakított, két végén színházi teret képző traktort és szekereket találunk, középen félig kötény, félig körszínpadi megoldás fogadja a befogadót. A látvány eleve izgalmas, a színészek civil emberekként kínálgatják a helyet, jóleső bizalmassággal kérdezősködnek, ültetik az érkezőket, egycsapásra családias légkört teremtenek. Az összekacsintás megtörténik, vidáman fészkelődünk. Mindeközben az a B-terv együttes egyik száma szól, amely összeforrt az előadások előtti várakozások hagyományával. A darab során Bakos Árpád zeneszerző megoldásait hallgathatjuk, melyekért igen dicsértünk már több vajdasági előadás során (legutóbb a Szegedi Thealter Fesztiválon látott Az ember tragédiája című Sziveri-játékban). Kellemesen friss dallamok, pattogó ritmus, amelyek jó ízléssel támasztják alá és hangsúlyozzák a Tadeusz Slobodzianek Ilja prófétájának jelenetsorait is. A Tanyaszínház évtizedes múltjának elengedhetetlen kelléke (mára a 36. évadot éltük meg) a jól megválasztott darab. A faluról falura, kisebb városból nagyobb városba vándorló, szekerekkel utazó színészek ha belépőjegyet nem is szednek, ám a vaskos humorért, fizikai színházi bravúrokért és a minden estén pompás hangulatért bizony kalapozást tartanak, aminek csak akkor lészen valami tartalmacskája, ha a darab mindenki számára bebizonyította, hogy jóféle. Idén egészen július 22-től augusztus 22-ig láthatja az előadást a nagyérdemű, és bizonyosan állíthatjuk, hogy a választás sikeresnek minősül, Nagypál Gábor invenciózus rendezésében.

Megkezdődik a játék. Hangosan és érthetően beszélő színészekkel van dolgunk, a gyorsan váltakozó képek és a nyelvi humor rögtön beszippantja nézőjét. A sátort, szentélyt, Ilja próféta nyughelyét, stb. szimbolizáló tér megtelik fénnyel, jól kivehetővé téve az enyhe iróniával megfestett ikonokat, melyekért Sinkovics Edét dicsérjük. A falu népe (Rutonity Róbert, Hajdú Tamás, Berta Csongor, Dévai Zoltán, Pongó Gábor, Crnkovity Gabriella, László Judit, Gombos Dániel, Kucsov Boris és Szalai Bence), amely Ilja fennhatósága alatt áll, parádés játékkal és alázattal dolgozik, szabadon teret engedve az előadás sajátos élceinek. Így mikor a kezdő lendület után az egyik ikonos tábla egyszerűen csak kiszakad a helyéről, a nép fia ugyanolyan természetességgel szólalhat meg: Na, ez is biztosan kínai volt! (nagy dicsérő nevetés fogadja és fojtott taps a közönség részéről.) Feltűnő jelenség a színpadon Nagyabonyi Emese, aki Olgát a bűnös majd szent asszonyt játssza, ihletett és intenzív játékkal. Boszorkányos megjelenése nagy érdeklődést vált ki, ám a sok kiáltozásból ha kevesebbre kerülne sor, talán még árnyaltabbá válhatna az alakítása. A címszerepben megjelenő Nésity Máté sajnos kevésbé izgalmas Iljaként, megszólalásai elenyésznek a térben, üvegesen maga elé meredő szemekkel várja saját megfeszíttetését. Ha a darab szövege szerint nem is ő jelenti a humor igazi forrását, jelenlétében erősebb katalizátorként is működhetne. A szent asszonyok kara (Molnár G. Nóra, Blaskó Lea, Lőrincz Tímea, Czumbil Orsolya) összességében figyelemreméltó jelenség, nem akarnak többet játszani, mint amennyit kell, nem akarnak feltűnőek lenni, de arcaik fel-feltűnnek amikor szükséges, és így kitűnő koszorút alkotnak. Rothschildként Ritz Ármin virgonc figura, akinek jól áll a zsidó, ördög, kereskedő szerepkör, motorjával mindig jó tempóban, jó helyen jelenik meg. Az előadás igazi mozgatórugója ez a percre pontosan kijátszott és kipróbált idő- és térhasználat, amely elfeledteti a nézővel, hogy már másfél órája polifómon ül, és folyton vezetve érzi a szemét, körkörösen, át meg átjárva a színpadok közti teret. Nagypál Gábor olyan egységet rendezett a folyton változtatható térbe, amely hajszálpontosan működik. Janovics Erika jelmezei szépek, remekül mutatnak a színpadon. Gyarmati Kata, az előadás dramaturgja viszont a rengeteg káromkodás humorát veszti el, mégpedig éppen azzal, hogy kétszer annyit hagy benne, mint amennyi még a tréfálkozást segíti elő. A sajátos szóhasználattá alakuló trágár szavak helyes időben való megszólaltatásai nagyobb hatást érnének el, mint a folytonos ismétlések során, így egy idő után a befogadó a nyelv iránt érdeklődését veszti, és unatkozni kezd.

De nyár van, forróság, és a vágyott sörök mellett vagy után, még úgy járnánk hasonlóan jó színházat nézni tanyáról tanyára, Vajdaságról Magyarországra, ha lehetne, ha lenne még. Legyen.

Drubina Orsolya