Meglepetés!

SOLTIS LAJOS SZÍNHÁZ

A celldömölki társulat olyan üdén robbant be a Thealter Fesztiválba, mint pár éve a K2 Színház. Biztos nem véletlen, hogy egymásra találtak, közös produkciójukat látva a napnál világosabb, hogy értik egymást.

A sokunk által eddig nem ismert celldömölki Soltis Lajos Színház két előadást hozott Szegedre, szerdán délután egy mesejátékot, ugyanaznap este a Szentivánéji álmot láttuk tőlük. A Hantocska egy olyan mese, amely a halál szükségszerű eljöveteléről beszél, arról, hogy az élet elmúlik egyszer (lehetőleg jó soká és természetes módon), de ettől nem kell megijedni, mert ez az élet rendje. Fontos megértetni az elmúlást a gyerekekkel, nem véletlen, hogy a népmesékben ez a tény gyakran, és magától értetődően szerepel.

Kellő humorral, jó tempóban, és a megfelelő nyelven a legkomolyabb kérdésekről is lehet a kicsikkel értekezni, főleg színpadon. Persze csak akkor, ha a lényeg körbe van kerítve olyan fordulatos meseelemekkel, amelyek a való életre rímelnek. Vagyis van feladat és (ebben az esetben nagyon is életszerű) rivalizálás, aminek a szerencsés végkifejletét lehet latolgatni, a döntéseket mérlegelni, belátni és elfogadni, s közben különböző érzelmi stációkat átélni. Mindezeken túl a K2-s Fábián Péter dramaturgi beavatkozásával létrejött „modern, zenés mű-népmese” epizódjai meg vannak tűzdelve közkeletű mai jegyekkel, a figurák és a szituációk telve vannak (papírforma szerint) gyerekeknek szóló jóféle, friss humorral, amin mellesleg a felnőtt nézők is nagyokat nevetnek.

A darabkezdet már rögtön megnyerő, hiszen igen szokatlan, hogy egy 10 évestől ajánlott színjáték a halál-osztályban induljon, aminek három vizsgára váró diákja van, egy stréber, egy sokszorosan bukott, és egy gyámoltalan-szelíd teremtés. Ő Hantocska, aki elnyeri a vizsgázás jogát, ami nyilvánvalóan abból áll, hogy valakit át kell kísérnie a másvilágra. A kiválasztott személy egy vénséges vén király, aki hiába van túl a kétszázon, a lánynak megesik rajta a szíve.

És innentől minden összezavarodik, mert a háttér komplikált, ugyanis a királynak van egy lánya, aki elveszett (épp az örök élet füvét keresvén), megjelenik egy dali vitéz, akibe mindkét lány beleszeret, és így tovább, a megnyugtató és kiegyensúlyozott végkifejletig. A rendezőpáros Fábián Péter és Benkó Bence már sokszor bizonyított, gyerekdarabot azonban még nem láttunk tőlük, még sok ilyet remélünk!

A délután sodró élvezettel játszó színészeknek nem sok pihenőidejük maradt az újabb jóleső meglepetést okozó, két és fél órás Shakespeare előadásig, amit megint csak egy fiatal erő, a celldömölki származású, a társulatból indult Nagy Péter István, az SZFE fizikai színházi rendező szakos hallgatója állított színpadra. Százféle változatát láthattuk már a Szentivánéji álomnak, a társulatnak mégis sikerült újat hoznia, nem csak a játék dinamikájában, a személyes viszonyok hangsúlyainak élőbb és hihetőbb áttolásában, hanem a szöveg megfiatalításával is (dramaturg: Sándor Júlia), melyek főleg a mesteremberek jeleneteit tették ironikusan időszerűvé és lokalizálttá.

A mesejátékban megismert, és az ebbe a darabba belépő újabb társulati tagok újfent megszerezték a szimpátiánkat. Iszonyú energiákat mozgatva, élő zenével dúsítva (a remek Gregorich testvéreknek köszönhetően), valamint különösen szép, sőt virtuóz (máskor meg humoros) vizuális megoldásokkal tették élvezetessé az előadást, miközben a zsinagóga kínálta térbeli adottságokat is kihasználták.

A mű alkotóinak értelmezése olykor az angol humor abszurditását, máskor meg a honi hétköznapi attitűdöt idézte. Ez utóbbival indít az előadás, a mesteremberek széttartóan serény, zilált igyekezetével. Változó mértékű kedvvel, külön-külön mindenki csinál valamit, míg nem beugrik a nagy ötlet, egy közös projekt lehetősége. Ez nem más, mint egy kezükbe került pályázati kiírás, miszerint „pozitív üzenetet hordozó darab” létrehozását várják. A szereplők némi huzavona után szövetkeznek, és a maradék játékidőben – az ismert, darabbéli hajtűkanyarokkal és soltisos szellemességgel – a „pozitív üzenet” bravúros megvalósulását követjük.

Mindkét előadásban Boznánszky Anna vitte a prímet (akit mellesleg a társulat otthon az évad legjobb színésznőjének választott), délután a címszerepet, este Robint (azaz Puck-ot) alakította, ártatlan kópésággal, megértő szeretettel dirigálva az előadást. Tetszett Oberon, vagyis Pesti Arnold a kettős szerepében (plusz mesterember), Piller Ádám és Tóth Ákos (akik szintén kettőztek), továbbá Nagy Zsuzsi, aki délután halál-osztályfőnököt, este pedig Titániát alakított, s mi tagadás, a többi szereplő is, mind.

A Thealter nézőiben semmiféle hiányérzet nem támadt, ám a társulat előadásiról szóló cikkek megjegyzéseiből tudható, mekkora önerő fekszik a létrehozott előadásokban. „A Soltis Lajos Színház Nagy Gábor vezetésével valami egészen különleges, a mai Magyarországon már-már elképzelhetetlen képződmény” – írta róluk például a prae.hu. A Szentivánéji álom rendezője pedig, a darab kapcsán egy interjúban így fogalmazott: „Az egész egy nagy alkotói önvallomás nem csak a magam, de a társulat részéről is. Hogyan lehet szerelemből, a semmiből színházat teremteni.”

Hát így!

Ibos Éva

Fotók: thealterfoto2018