Tiszatájonline | 2014. augusztus 13.

Máshogy és másképp

INTERJÚ JÁSZAY TAMÁS KRITIKUSSAL A THEALTER FESZTIVÁLRÓL
Már fél évtizede zajlik a függetlenek szándékos kivéreztetése. A kormányzat azt mondja, ha ennyire sikeresek ezek a csapatok, keressenek szponzorokat és támogatókat. Elvileg ez akár működhetne is, de egy olyan országban, ahol a törvények a stadionépítést támogatják és nem a színházépítést – és itt persze nem a konkrét épületre kell gondolni –, ez a hozzáállás nonszensz és cinikus […]

INTERJÚ JÁSZAY TAMÁS KRITIKUSSAL
A THEALTER FESZTIVÁLRÓL

– Mit jelent egy vidéki város életében egy bármilyen színházi fesztivál?

– Elsősorban lehetőséget: például arra, hogy legalább egy picit kiszakadjunk a „vízfejűségből”, a Budapest-központúságból. Egy vidéki helyszínnek pedig esélyt arra, hogy felpezsdítse saját városa kulturális életét. Amihez persze az is kellene, hogy a város kulturális szereplői aktívan részt vegyenek egy ilyen fesztiválon.

– Ez Szegeden így van?

– A THEALTER feltétlenül képes egy kulturális ellensúlyt létrehozni, mert bár helyből nézve nem látszik, de ezeknek a társulatoknak a többsége nem megy el máshova játszani vidékre, csak ide. Tény, vannak elszórt vendégjátékok, de a mobilitást semmilyen módon nem segíti a támogatási rendszer.

Az pedig nagy szerencse, sőt kiváltság, hogy a szegediek helyben megnézhetnek például egy Pintér Béla- vagy egy Horváth Csaba-előadást, amelyekre Pesten alig lehet jegyet kapni.

Ami a kérdés másik részét illeti, a Szegedi Nemzeti Színházból például én csak azokat a művészeket láttam egy-két előadáson, akik maguk is rendelkeznek független színházi gyökerekkel.

– A „független” valamiféle minőségjelzőt, vízválasztót jelenthet azok számára, akik nem állnak közel ehhez a színházhoz?

– Ez megválaszolhatatlan, mert van, aki szerint a független színház csak finanszírozási kérdést jelent, mások szerint esztétikait. Én inkább úgy mondanám, hogy ezek olyan előadások, amelyek máshogyan, másképp születnek, mint az a kőszínházban megszokott. Vannak olyan előadások, amelyek fél évig készülnek, megtörténhet, hogy mások két hét alatt, van úgy, hogy egy produkció színészek helyett civilekkel dolgozik, esetleg szöveg nélkül működik. De önmagában a munkamódszer sem jelent ellentétet a függetlenek és a kőszínháziak között, és a különbségtétel nem azonos az amatőr és profi szembeállítással sem.

Ezt a felosztást külföldön nem is értik. A THEALTER-en fellépő társulatok professzionális, független csapatok, ez minden.

544475_648551618489592_1432856613_n

– Befolyásolhatják a függetlenek körül gerjesztett, sajtóban taglalt indulatok a közönség érdeklődését? Lehetséges, hogy a keltett hisztéria nézőket von el egy alternatív fesztiváltól?

– Szegeden tele voltak a helyszínek, viszont tény, hogy lehetett volna több néző a THEALTER „saját”, megszokott közönségén kívül. Gyorsan hozzáteszem, hogy az idén keletkezett egy új nézőréteg, egyrészt a blog jr. szerzői, másrészt a workshopok résztvevői által. Az előbbiek fiatal színháztudósok, akik nem csak előadásokat néztek, de folyamatosan dolgoztak, napi rendszerességgel reagáltak a látottakra a fesztivál honlapján. Ezek nem kritikák, hanem impressziók, mégis fontosak: szerkesztőként gyakran azt éreztem, hogy őket nem kötik azok a beszédmódok, amelyek az évek-évtizedek óta praktizáló kritikusokat olykor igen.

A másik csapatot azok a tizennyolc és harmincegy év közöttiek alkotják, akik részt vettek a THEALTER négy tréningjén – ez megint csak egyedülálló kezdeményezés a magyar színházi fesztiválok történetében –, s azután ők is végignézték a fesztivál egész programját. Kiderült, hogy az ifjúság teljesen másként nézi az előadásokat, mint a törzsközönség, hogy van véleményük, amit el is mernek mondani, ami nagy dolog egy olyan korszakban, ami éppen a másik irányba halad. Ezek a fiatalok azt üzenték, hogy kötekedni kell, vitatkozni és érvelni!

– Azokon az előadásokon, amelyek társadalmi kérdésekre reflektáltak, volt olyan érzésem, hogy jó, jó, mi értjük, de nem az őszbe csavarodó közönséget kell megnyerni, hanem a huszonéveseket…

– Akik szintén értik, talán még jobban is, mint a középgeneráció, csak elfelejtjük megkérdezni a véleményüket. Fontos lenne, hogy szülessenek lehetőségek a generációk közötti beszélgetésekre. Mert még az olyan tapasztalt alkotók számára is, mint a tréningeket vezető Urbán András vagy Horváth Csaba, tanulságokkal járnak ezek az eszmecserék, hiszen az új kérdésekre új válaszokat kell adni.

– A te válaszaid meg azt tükrözik, hogy értelmes munka folyik a fesztiválon, ehhez képest nem nagyon lehetett látni kritikus kollégákat a fővárosból.

– Nyomokban azért tartalmazott a fesztivál fővárosi kritikust, már amennyiben ez minőségi kritériumot jelent. Sok oka lehet ennek, az egyik talán az, hogy mivel a fesztiválnak hagyományosan július harmadik hete az időpontja, akkorra már minden kolléga elfárad kissé: túl vagyunk a POSZT-on, a kisvárdai és a gyulai fesztiválokon, és mindenki szeretne egy kicsit pihenni. De talán sokan nem is tudnak vagy akarnak kimozdulni Budapestről, inkább megvárják, amíg elhozzák a fővárosba is az előadást, pedig azt gondolom, hogy a jelenléttel, illetve a sajtómegjelenéssel támogatni kellene minden hasonló megmozdulást.

P2000766-1600

– Nyakig benne voltál a fesztiválban, jelen mindenütt: vezetted a kritikus szekció beszélgetéseit, szervezted a blogot, összefoglalókat írtál a lapodnak, szóval minden oldalról beleláttál. Milyennek találtad az idei évadot?

– Meglehetősen sokat járok fesztiválokra nem csak itthon, de külföldön is, ezért nyugodtan mondhatom, az idei THEALTER erős találkozó volt. Mint minden általánosítás, ez is igaztalan lesz, mégis: ha bármelyik fesztiválon az egészen kiváló előadások aránya megközelíti a tíz százalékot, én már elégedetten dőlök hátra. Az, hogy idén Szegeden látható volt az elmúlt évad két, általam legfontosabbnak tartott előadása, a Titkaink Pintér Bélától és az Irtás Horváth Csabától, önmagáért beszél. A fesztivál díszvendégének, Urbán Andrásnak mindkét itt szereplő előadását, a szabadkai Rózsákat és az újvidéki Neoplantát is minél több embernek kellene látnia Magyarországon. Megint voltak olyan külföldi produkciók – mint például a szlovén Via Negativa darabja vagy az izraeli Niv Sheinfeld és Oren Laor táncprodukciója –, amelyeket kézről kézre adnak a fesztiválok világszerte. Ezek mind olyan színvonalú előadások, amelyek megkerülhetetlenné teszik a THEALTER-t, ahol az ilyen produkciók aránya jóval meghaladja a tíz százalékot a teljes programot tekintve…

Izgalmas kérdés, amikor egy előadás a saját helyén jól működik, fesztiválra utazva azonban hagy kérdőjeleket nézőiben. Többekkel beszélgetve ilyennek tűnt a kolozsvári Váróterem Projekt Advertegója, aminek a megértéséhez muszáj tudni, hogy Kolozsváron és tág környezetében rajtuk kívül nincs más független színházi csoportosulás. Ha olyan közegben léteznének, ahol mellettük dolgozik Pintér Béla, Gergye Krisztián vagy Mundruczó Kornél, akkor nyilvánvalóan az ő előadásuk is más kérdések körül forogna, másképp fogalmazna.

És persze mindig vannak csalódást okozó előadások, ez elkerülhetetlen. Ennél talán fontosabb, hogy a fesztivál során az előadások kontextusba kerülnek, elkezdenek egymással vitatkozni, és a néző, aki helyszínről helyszínre vándorolva végigköveti az egészet – mert vannak ilyenek szép számmal -, öntudatlanul elkezdi hasonlítgatni, méricskélni, összevetni őket.

– Hátránnyá válhat-e a széles és mély szakmai tájékozottság a befogadás felől nézve? Kevésbé körmönfontan: tud-e meglepetés érni?

– Olyan előadásokat keresek, vagy inkább olyan előadásokra vágyom, amelyek annyira meg tudnak lepni, hogy nem találok szavakat a leírásukra. Ez különösen hangozhat egy kritikus szájából, de mégis így érzem. A jó előadásoknak saját nyelve és világa van, amire megtanítanak bennünket, nézőket. Az idei THEALTER-en a Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadása volt a legnagyobb új felfedezésem. Az első pillanatban ámulatba ejtett a vizualitásával, az építkezésével, a költőiségével, ami egészen kivételes, és nem csak ebben a mezőnyben.

P2050148-1600

– Telnek az évek, és úgy akarjuk hinni, hogy a THEALTER nem fárad el, mert nem fáradhat el. Szerinted különbözött-e az évad műsorpolitikája vagy a szervezés az eddigiekhez mérten?

– Magyarországon már fél évtizede zajlik a függetlenek szándékos kivéreztetése. A kormányzat azt mondja, ha ennyire sikeresek ezek a csapatok, keressenek szponzorokat és támogatókat. Elvileg ez akár működhetne is, de egy olyan országban, ahol a törvények a stadionépítést támogatják és nem a színházépítést – és itt persze nem a konkrét épületre kell gondolni –, ez a hozzáállás nonszensz és cinikus.

Ennek megfelelően a finanszírozásban komoly különbség van az elmúlt évekhez képest, mert a Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma fontosabbnak tartja a harci parádék és más haknirendezvények megszervezését, mint egy huszonnégy éve bizonyító, a legjobb hazai és jó néhány nagyon izgalmas külföldi előadást felsorakoztató fesztivált.

Jogos a kérdés: a komoly pénzelvonásra mi a jó válasz? Le kellene mondani a fesztivált? Kilenc nap helyett hat naposra tervezni? Pintér Béláék helyett egy olcsó és kevésbé színvonalas produkciót hozni? Külföldön ezekre mind láttam már példát, a THEALTER viszont előremenekült: itt minden napra jutott legalább egy olyan előadás, amelyik járja a világot, sorra nyeri a díjakat, és általános elismertségnek örvend nézők és kritikusok körében egyaránt.

– Nagyon közel kerültél hozzá, mondhatni, hogy a gyereked lett a THEALTER?

– Inkább én az övé. Lám, ez is egy újítás: egy fesztivál egy kritikust az évekig tartó barátkozási és elfogadási folyamat során magához köt. Ami nem azt jelenti, hogy csak szépet és jót írok a fesztiválról, mindenesetre nagy megtiszteltetés tanácsokkal és önkéntes munkával segíteni, ahol és ahogyan csak tudok. Amikor az izraeli táncosok előadását fél éve New Yorkban megnéztem, már akkor azt gondoltam, hogy nekik a szegedi Régi Zsinagógában van a helyük. Aztán amikor Szegeden megláttam a Zsina színpadát körbeülő nézőket, akik emiatt a két kiváló és rokonszenves táncos miatt jöttek el, akkor tényleg úgy izgultam, mintha a saját gyerekem állt volna a színpadon.

Ibos Éva

 Fotók: Révész Róbert és Szabó Zsuzsanna