Tiszatájonline | 2022. augusztus 5.

Thealter 2022

Ma sincs pénz fagyira

SZUBJEKTÍV BESZÁMOLÓ A THEALTERRŐL

Sok nagyon jó, érdekes vagy legalábbis tanulságos előadást láttam a 32. THEALTER Fesztiválon, de keddig nem találkoztam egyetlen elsöprő erejűvel sem. Rosszul válogattam, gondoltam, de akkor jött a marosvásárhelyi Yorick Stúdió. Az egyes produkciókat részletesen elemző kritikák helyett egy szubjektív összefoglaló az eddigiekről… – HOLLÓSI ZSOLT ÍRÁSA

Nettó 450 perc. Azaz 7 és fél óra. Vasárnap például legalább ennyi időt kellett volna rászánni, ha valaki szerette volna megnézni a 32. THEALTER Fesztivál aznapi összes előadását Szegeden. Erre csak a legelszántabbak képesek. Mintha a korral az ember befogadóképessége is csökkenne, ezért mindenképp szelektálni kell. Erős felhozatallal találkoztam már a fesztivál első napjaiban is, de igazán kiemelkedő, elsöprő erejű produkcióval egészen kedd estig nem.

A bogyósgyümölcskertész fia – rokendroll + csajok + fájás

Szombaton elmaradt a MU Színház Sziget című előadása, így aznap kivételesen mindent meg tudtam nézni. Háy János 2003-as kötetének novelláiból készült az Átrium és a Mentőcsónak Egység közös produkciójaként Kocsis Gergely rendezésében A bogyósgyümölcskertész fia – rokendroll + csajok + fájás című másfél órás monodráma, amit a nagyszínház balett-termében játszott Kovács Máté. A darab hossza önmagában is jelzi, mekkora kihívással nézett szembe az ifjú színész. Öreg rókák több évtizedes tapasztalattal szoktak ekkora anyagnak nekiveselkedni. Kovács Mátét ez nem rettentette el, elbűvölő érzékenységgel keltette életre a hetvenes évek vidéki kilátástalanságából kitörni vágyó gitáros fiatalembert és mutatta meg a szorongásait. Szinte újra éreztem azokból az évekből a füstös presszók nikotinnal feldúsult citromtortáinak jellegzetes ízét. A fesztivál más előadásaiból is ordító tanulság talán itt bukkant fel először: eltelt harminc-negyven év, és mintha ma is ugyanott toporognánk, ugyanazokkal a problémákkal, elviselhetetlen áporodottsággal, kilátástalansággal néznénk szembe.

Demerung

A színészi játék, a látvány és a rendezői koncepció szempontjából is kiemelkedő színvonalú a Narratíva Kollektíva Csehov Meggyeskertjéből Morcsányi Géza fordítása nyomán készült Demerungja. A filmes szakzsargonban kevéssé járatosként nekem a címről nem a produkció leírásában olvasható szakkifejezés – a szürkületkor drámaian változó fényviszonyok forgatáskor kincset érő percei – jutott először eszembe, hanem a Götterdämmerung, Az istenek alkonya. Vicces, hogy akár a monumentális Wagner-opera felől is lehetne értelmezni Hegymegi Máté és Kovács D. Dániel napjainkra rezonáló nagyszerű közös rendezését. Fekete Anna meghökkentő színpadképe, a szigetként kiemelkedő dobogót körülölelő, hulladéknak ható „könyvtenger”, amin a szereplők óvatoskodás nélkül szinte élvezettel taposnak, önmagában is képes jelezni egy korszak lezárulását, egy kultúra pusztulását. A Párizsból öt év múltán hazatérő Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja mintha fel sem fogná, hogy vidéki birtokát és a sok emléket felidéző ősi családi otthonukat hamarosan elárverezik. Kurta Niké inkább hanyagul és számolatlanul önti magába kis csészéből a kapszulás kávét. Ennyi koffeintől máshoz már mentőt kellene hívni. A jobbágysorból felemelkedett Lopahin szerepében Kárpáti Pál mintha a ma újgazdag NER-lovagjait is megidézné. Nulla szellem, végtelen ambíciók és mohó szereznivágyás. Helyben vagyunk.

Az utolsó velencei kalmár

Már csak azért is örültem a Gólem Színház produkciójának, Az utolsó velencei kalmárnak szombat éjszaka a Régi Zsinagógában, mert jó volt újra látni a régóta szeretett Zsurzs Katit, Nagy Marit, Kaszás Gergőt. Németh Virág darabjában öt zsidó fiatal próbálja 1944-ben, a pesti gettó egyik pincéjében a nevezetes Shakespeare-drámát. 1989-ben is ugyanezt teszik közülük négyen, az itthon és együtt maradtak a kefegyárban, ahol 45 éve minden évben szinte rögeszmésen előadják az uzsorás Shylock történetét a kölcsönadott háromezer dukátról és az Antonio testéből kivágható egy font húsról. A váltakozó idősíkoknak köszönhetően a mozaikokból csak fokozatosan áll össze a történet, Borgula András rendező jól vezeti a színészeket, világosan követhető a sztori, még azt is érti a közönség, amit csak finoman jeleznek, nem akarnak szájba rágni.

Csend – etűdök

Erősen indított, a külföldön élő lányával és unokájával már csak Skype-on beszélő nagymamáétól a karrierjét épp beindítani igyekvő vloggeréig többféle magányt mutatott meg a Kisszínházban Szokol Judit és Fabacsovics Lili darabja, a Csend – etűdök. Jeli Sára Luca nagyszerű színpadképe és a remek szereplőgárda – Nyakó Júlia, Jeney Luca Viktória, Milovits Hanna, Dékány Barnabás, Hajduk Károly és Lelkes Botond – azonnal megragadja a figyelmünket, de amint a valóságízű kortárs mikrosztorik elfogynak, és belép pótlékként szamurájkardokkal a japán harcművészet, a néző könnyen elveszíti a fonalat. Kár érte, az ESZME, a Szentendrei Teátrum és a Szkéné közös produkciója ugyanezekkel a figurákkal akár érvényes mai látlelet is lehetne.

Csönd

Nagyon vártam a Csöndet a Régi Zsinagógában, mert a Topolyáról indult, ma már Budapesten iskolapszichológusként dolgozó Terék Anna költészetébe első olvasásra beleszerettem. A produkciót rendezőként is jegyző, ugyancsak vajdasági születésű Molnár G. Nórával közösen írt darabban azok a legerősebb pillanatok, amikor Anna versei megszólalnak. Tito Jugoszláviája, majd az elnök 1980-as temetése is felbukkan a háttérben vetített híradófelvételeken, a népszerű partizánfilmek és a hatásukra háborúsdit játszó gyerekek után végül a valódi háború is megérkezik. A rettenetes korszak emlékezetes, gyűlöletes figuráit is megidézik. Az előadásnak volt némi színjátszókörös hangulata, de különösen jelentős létszámban jelen lévő vajdasági származású nézőkre elementáris erővel hatott, többen meg is könnyezték.

Nálatok is esik?

Nem feltétlenül ugyanebben a felállásban, de szerintem a valóságban is gyakori az a történet, amit a KB35 Színházi Nevelési Társulat és a Trainingspot Társulat a Nálatok is esik? című előadásában tárt a közönség elé hétfőn a nagyszínház balett-termében: Luca megkéri az őt régóta szerető színész kollégáját, Petyát – akivel épp a Macbethet próbálják – adjon nekik egy kis spermát, hogy leszbikus párjával a macerás hivatalos utat megkerülve gyermeket vállalhassanak. Barna Lilla és Boda Tibor két tételben hitelesen keltette életre a két karaktert, hatásosan elővezette az ezernyi kérdést felvető történetet, majd Kovács Zoltán moderátorként ügyesen generált beszélgetést, sőt még némi vitát is a nézők között. Több hasonló produkcióra lenne szükség akár a felsőoktatásban is a megosztó témák hatékonyabb kibeszélése érdekében.

Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn

Tózsa Mikolt írta, rendezte és egyedül játszotta a Régi Zsinagógában a Freeszfe Egyesület az Isten, haza, konyha, avagy ma már keresztbe álltam a Bajcsyn című performanszát, amelyben Novák Katalin és Orbán Viktor sokak számára bicskanyitogató kinyilatkoztatásai is terítékre kerültek. A politika által közvetített nemi szerepelvárások bátor és szellemes kifigurázását a vízforraló és a turmixgép bevetésével együtt nagy derültséggel fogadta a közönség.

Lázadni veletek akartam

Egészen keddig, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Kisszínházban játszott Lázadni veletek akartam című produkciójáig kellett várnom, hogy ezen a nyáron is szíven üssön egy előadás. A Ceausescu-rezsim utolsó hónapjait középiskolás diákként átélő, majd arra a harmincéves osztálytalálkozó kapcsán visszaemlékező két barát történetét Bódi Attila regényéből Barabás Olga és a produkciót rendező, valamint az egyik fiút játszó Sebestyén Aba adaptálta színpadra. Kegyetlenül erős szöveg, pontosan felidézi a lassan feledésbe merülő hihetetlen korszakot. 1988-89-ben többször jártam Erdélyben, babatápszert, fogamzásgátló tablettát, óvszert és könyveket is csempésztük át a határon. Lefotóztam egy osztálytermet is a román címerrel és az előadásban emlegetett Ceausescu-portréval. Sohasem fogom elfelejteni a jeges rémületet marosvásárhelyi vendéglátónk arcán, amikor egy szinte üres élelmiszerboltból kifordulva a körülményekről megfeledkezve arról kezdtem hangosan poénkodni az utcán, mit kellene megetetni a korszerű népélelmezésről értekező Elena Ceausescu mérnök-akadémikus elvtársnővel. László Csaba bravúrosan kelti életre nemcsak a konformista Zolit, aki KISZ-titkárként próbál egyensúlyozni, hanem a tanárukat és a magyart törve beszélő szekus tisztet is. Mindehhez – miként az Áront ugyancsak nagyszerűen játszó Sebestyén Abának – egyetlen mikrofon áll rendelkezésére, csak a háttérben gitározó Szász Csaba ad még hozzá némi zenei segítséget. Két órányi tömény szembesülés és önvizsgálat, mese lázadásról, barátságról, megalkuvásról. Csak a végóráit élő rendszer hibája a határnál lelőtt Péter értelmetlen korai halála? Volt értelme lázadni? Harminc év múltán is ugyanaz a mondat érvényes: „Nincsen pénz fagyira!”

A FAQ Színház freak showja, a Meseország nem mindenkié egy erdőben élő közösség, a normálisok által kiűzetett, kihalásra ítélt utolsó „mások” történetét mutatta meg. Az improvizációkból született előadásból nem volt nehéz kihallani az elvadult mai közéleti vitákra reflektáló gondolatokat.

Kék-sárga

Szerdán betegség miatt elmaradt a Stúdió K Hegymegi Máté rendezte Heilbronni Katicája, amit sokan vártak. A KuglerArt Szalon Kék-sárga címmel a balett-teremben rendezett jótékonysági felolvasóestet szegedi színésznőkkel az ukrán háború áldozataiért. Az elhangzott brutális szövegek egy része újságcikkekből már ismerős lehetett, de ilyen töményen hallva újra sokkolóan hatott.

Szántusz Noémi Noya lakodalmas performansz-előadása, A nagy kacsashow sokakat meghökkentett a Régi Zsinagógában. Különösen, amikor az előadó bugyiját letolva ráhuppant gyerekkori kacsabilijére, majd arra kérte a nézőket, fordítsanak hátat a színpadnak, mert ha figyelik, nem tud üríteni. Pisilős után esküvőset is játszott: a közönséget a színpadi lakodalmas asztalokhoz szólítva még menyasszonytánc is volt, mielőtt kitört az össznépi buli.

H. Zs.

Fotók: thealterphoto2022