tiszatáj | 2019. szeptember 10.

Lépcsőfokok

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉVADTERVÉRŐL
A Szegedi Nemzeti Színház megkezdi az új vezetés kinevezése óta a második évadját: a Barnák László vezette intézmény első éve még az útkeresés jegyében zajlott, született több közönségsiker-előadás, ugyanakkor a művészi kísérletezés csírái is látszani kezdtek… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ PRÓZAI TAGOZATÁNAK ÉVADTERVÉRŐL

A Szegedi Nemzeti Színház megkezdi az új vezetés kinevezése óta a második évadját: a Barnák László vezette intézmény első éve még az útkeresés jegyében zajlott, született több közönségsiker-előadás, ugyanakkor a művészi kísérletezés csírái is látszani kezdtek.

A 2019/2020-as évad terve a korábbi évekhez képest egy bátor vállalás, látszik, hogy Barnák koherens, modern színházzá szeretné tenni a szegedit: olyanná, ami az országos színházi folyamatok részévé szeretne válni, s ahol nemcsak magyarországi, de végre határon túli rendezők is meghívást kapnak.

A színház láthatóan jól rezonál a szegedi kulturális élet piaci réseire, így a vidéki színházak esetében idehaza kézenfekvő népszínházi koncepció mellett inkább a fiatalabb korosztályt, azon belül is az egyetemistákat szeretné bevonzani a teátrum. Az ifjúság számára a népszerű Időfutár című előadást a direktor rendezi ősszel, míg a nagyszínpadon Alföldi Róbert előadásával indul az évad: Bulgakov Molière, avagy az álszentek összeesküvése című drámája a hatalom, a művészet és az egyén viszonyát boncolgatja.

Az idei bátor vállalások sorát erősíti két rendező Szegedre csábítása, igaz, az évadon belül mindkét előadás premierjére a következő naptári évben kerül majd sor. Nevesítve őket: a Mohácsi testvérek egy saját, Mohácsi István által jegyzett darabot fognak színre vinni Johanna címmel, míg Keresztes Attila (a marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulatának aligazgatója) Pintér Béla Parasztoperáját készíti el a szegedi társulattal.

Mohácsiék lehívása nemcsak az előadás, hanem a társulatépítés miatt is gyümölcsöző befektetés, az általuk kimunkált formanyelv a teljes társulat együttműködésén alapul: ez az összejátszás az esztétikain túl a társulati koherencia erősítését is előlendítheti, amire a szegedi színházban (ahol hosszú éveken keresztül nem volt tudatos és koncepciózus társulatépítés) komoly szükség van. Ami Keresztes Attilát illeti: korábban dolgozott már Szegeden, ám rendezései mégsem arattak akkora sikert, mint az erdélyi munkái. Néhány évvel ezelőtt Szegeden is megrendezte Ibsen Hedda Gablerét, azt a drámát, amit később Marosvásárhelyen is színpadra tett az ottani társulattal. A szegedinek nem lett különösebb visszhangja, a vásárhelyi viszont bejutott a POSZT-ra és számos fesztiválon vendégszerepelt. A Keresztes által használt formanyelv, így a kitartott képek, a vizualitásban rendkívül koherens és expresszív színpadi vízió, a klasszikus szöveg szoros értelmezése, valamint a színészektől megkövetelt szigorú karakterépítés az erdélyi színházi hagyományban igen, itthon kevésbé nevezhető beágyazottnak. A hazai színházi világ zártságán éppen ezért jelentősen oldanak az ilyen típusú kísérletek, s különösen fontos, hogy megmaradt Keresztes és a szegedi teátrum közti szakmai kapcsolat.

Gyerekelőadás is lesz az évadban: a k2 színház alapító rendezői, Fábián Péter és Benkó Bence rendezi a Lúdas Matyit, a szórakoztatás jegyében a Mágnás Miskát mutatják be decemberben a nagyszínpadon, a Kisszínházban pedig László Miklós Illatszertár című vígjátékát viszi színre Sztarenki Pál. A k2-sök meghívása szintén komfortzóna-tágításként értékelhető, a rendezőpáros Szeged kivételével a fontosabb vidéki színházakban dolgozott már, az Illatszertár megrendezése azonban papírformát követ. A vidéki színházak egyik bevett eljárása ugyanis a pesti repertoárok másolása, a László-darab egyébként kitűnő, alig lehet vele félrenyúlni, s minden jel szerint hosszan lehet teltház közeli nézőtérrel játszani. A bátorság helyett tehát biztonsági játékról beszélhetünk, ráadásul az Illatszertárt (amellett, hogy a Centrálban is műsoron van) két éve mutatták be Nyíregyházán (Mohácsi testvérek rendezésében), míg a mostani szegedi bemutatóval párhuzamosan Kecskeméten is színpadra tűzik. A szórakoztatás legitim szempont, s a műsorkoncepció kapcsán megjegyzendő, hogy reálisabb az óvatosabb lépcsőfokvétel a nagyobb ugrásnál. Ha már piaci rés: miért ne lehetne egy, akár külföldi és Pesten még le nem tesztelt vígjáték bemutatásával kísérletezni? Akár egy vidéki színházban.

Ettől függetlenül a szegedi színház izgalmasnak tűnő évad elé néz.

Fritz Gergely