Tennessee Williams nagyon ért ahhoz, hogyan kell a giccsig fokozni egy mesét, a mitológiai selyem kendőcskébe bújtatott, végtelenül leegyszerűsített történetet, hogy az közben még emelkedettnek is hasson. És persze ott csordogál egy evőkanálnyi az amerikai sziruprétegből is a sablonos mondatok, a sematikus szituációk között. A drámaíró rafinériája, mesterségbeli tudás, csak tessék, tessék, kedves Nagyérdemű! Szabad a vásár.
Egy amerikai kisváros jellegzetes közegében járunk, azon belül is egy szatócsboltban. Antal Csaba díszlete e fölé emel egy hatalmas fémlépcsőt, mely egészen a zsinórpadlásig visz, a felsőbb régiókba. Ilyen szempontból megvan tehát a fent és lent szembenállása. Elbeszélve, annyi a lényeg, hogy a még éppen fiatal, de már a kiégés veszélyével szembenéző énekes (Szabó Kimmel Tamás) az ormótlan lépcsőn leereszkedve, gitárjával a vállán, hatásos körülmények között megérkezik a kisvárosba, az új élet reményét hozva a beteg, öreg férjével kényszerházasságban élő, már éppen nem fiatal boltos asszonyság (Udvaros Dorottya) számára. Elmarad azonban a nagy, végső összeborulás, Orfeusznak nem sikerül felhoznia őt a kénköves alvilágból, mert a környezet akadályokat gördít a szerelemesek útjába. Többeknek párás a szeme már pusztán a történettől. Vannak, akik úgy gondolják egyáltalán nem polgárpukkasztó a téma, hogy a fiatal férfi és az érett nő egymás karjaiban keres vigaszt. Miért lenne kizárólag a férfiak kiváltsága, hogy öregecskedő feleségüket lecseréljék? Bár, ha jól belegondolunk, a miérteket Williams se nagyon indokolja. A dialógusok csak úgy belesodorják a szerelmeseket a történetbe, minden különösebb színezés nélkül. És a tetejében, időközben megdermed az amerikai cukormáz réteg is: naná, hogy a fiú nem a „Ringó vállú csengeri violám”-mal udvarol, hanem Elvis Presley-vel. Többeknek párás a szeme a látottaktól is. A tinédzser lányok szemmel láthatólag odáig vannak a „zsenge” színészért, néhányan pedig – szintén a gyengébbik nem képviselői közül – úgy tűnik, elmúló életüket könnyezik rá a sósperecre. Csak a kritikus ül néma csendben, várva a mélyről feltörő katarzisra. Ha a szerzőn múlik majdnem az utolsó felvonásig kell várni. A színészgárda összteljesítménye ennél jóval élvezetesebb, még annak ellenére is, hogy Sopsits Árpád rendezése lehetőleg fölösleges sallangok nélkül, jó diák módjára abszolválja a leírtakat. Problémaérzékenysége a képi világ intenzív alkalmazásáig terjed (több kivetítőn láthatjuk a főszereplők közelijét) ami ki tudja, épp egy telibe találó rendezői ötlet, de az is lehet, hogy egy korábbi ötlet felülírása, lévén az osztott nézőtéren egyszer szemből, másszor hátulról látjuk a középen játszókat. Amennyi bajunk lehet a szerzővel, annál kevesebb a színészekkel. Udvaros Dorottya figurája kellően hozzáaszott a korlátolt kisváros ostoba közhelyekkel teli környezetéhez. Fonnyadását, múltbéli személyes tragédiáit sorsába süppedten, bizonyos távolságtartó éllel kezeli, talán, mert azokból a jelenre is kijutott neki. Energikus kifakadásaiban lesz teljesen természetes és önmaga, például, amikor meg nem született gyermekének apja (Terhes Sándor villanásnyi, de maradandó szerepben) előtt felfedi titkát, vagy amikor neki kell megtudnia, apjára, a mára már ápolásra szoruló férje (Bodrogi Gyula) gyújtotta rá a szőlőskertjét. Felengedésének pillanatai csábítója karjában (titokzatos vágyakozás) a jutalomjáték kategóriájába emelik Lady szerepét. Nekem Szabó Kimmel Tamás kissé finomkodónak hat a kisfiús angyaliság mellett őserőt képviselő alfahím alakjához képest. Néha, mintha várna a megoldandó feladatra egy-egy jelenet előtt. Péterfy Bori magányosságában vergődő, drogos Caroljának hiperérzékeny magánszámai valóságos patológiai eseteket közvetítenek lélektanból. Nagy Mari Veeként hozzá hasonlóan éppoly tévelygő lélek, csak őt már beszippantotta a spiritualizmus. Bodrogi Gyula rövid, de annál markánsabb jelenléteiben (végső tetőpontként lelövi a fiútól várandós feleségét és ezzel az ő bukásában is közreműködik) a szándékos kegyetlenség jegyeit ötvözi egy haldokló, szinte mozgásképtelen nyomorékéval. Molnár Piroska ápolónője kisszerű gonosz s ebben nagyszerű, csak úgy, mint az epizódokra felbukkanó kisvárosi hátteret biztosító Szarvas József, Söptei Andrea, Murányi Tünde.
A végére is úgy gondolom, ez a darab nem állna meg a lábán ilyen kitűnő színészek nélkül. Csak egy akciós menü lenne valamelyik amerikai gyorsétteremben, ajándék koka kólával és juharszirupos palacsintával. Placcs! Itt tetszik fogyasztani, vagy becsomagoljam?
Nemzeti Színház, Budapest
Hanti Krisztina
