Kutyaportéka, avagy miért büdös a kút?

GÁBOR SÁRA ETNODRÁMÁJÁNAK ŐSBEMUTATÓJÁVAL INDUL A THEALTER

Egy kelet-magyarországi kisvárosban végzett szociológiai kutatáson alapul Gábor Sára Kutyaportéka című etnodrámája, melynek ősbemutatóját augusztus 2-án, a szegedi THEALTER Fesztivál megnyitója után tartják a Régi Zsinagógában. Az Örkény Színház dramaturgja annyit árult el, egy képzelet szülte településen, Büdöskúton játszódik a darabja, ahol több legenda is terjed arról, miért lett büdös a kút.

– A THEALTER visszajáró alkotója, törzsnézője vagy a saját ősbemutatóval csak most ismerkedik a szegedi fesztivállal?

– Teljesen szüzen érkezem, pedig milyen jó lenne élménygazdagabban megjelenni. Többször előfordult, hogy az a produkció, amiben dolgoztam, benne volt a fesztivál programjában, de nekem ez a nyári időszak eddig mindig az országból való elmeneküléssel telt.

– Meghökkentő a darab címe: Kutyaportéka. Bevallom, nem is tudom, mit jelent.

– Azt jelenti: semmirekellő, mihaszna ember. Annak a kisvárosnak polgármesterétől hallottam először ezt a kifejezést, ahol kutattunk. Olyan politikusokra használta, akik mindent megpályáznak, kihajtanak maguknak szégyentelenül. Megtetszett a szó, leginkább a hangzása, ráadásul fontos kifejezés, a darab világába, történetébe is illik.

– Izgalmas a drámaírói módszere: szociológiai kutatást transzformált drámává.

– A szociológus, Bazsalya Balázs, akivel együtt dolgoztunk, mondta mindig, milyen fantasztikus történetekkel és szövegekkel lehet találkozni az ország legkülönbözőbb részein, és mennyire hiányzik ez a színházból, az előadásokból. Részben ebből indult a gondolat, hogy használjuk azt a nyelvi és történeti gazdagságot, ami körülvesz bennünket. Az már módszertani kérdés: mi van akkor, ha egy ilyen típusú interjúanyagot, úgy kezelünk, mint egy regényt, és azt adaptáljuk drámai formába. Amúgy ennek van műfaja Amerikában: etnodráma és etnoszínház. Az etnográfia, azaz a néprajz és a dráma, színház kifejezések mozaikszava. Ez fejezi ki leginkább azt, amit mi most csinálunk, mert miközben használjuk, alapozunk a kutatási anyagra, közben fikcionalizáljuk. Amit a nézők látni fognak, nem egy verbatim, szó szerinti anyag, hanem valamilyen százalékú keveréke annak, amit mi ezen a településen láttunk, hallottunk, és annak, ahogyan én ezt utána átírtam drámai formába.

– Mennyire volt nehéz drámai formába önteni azt a beszélt nyelvet, ami sokszor inkább öncélú humorforrásként szolgál egyes darabokban?

– Amikor engedték, felvettük a beszélgetéseinket, és utána én ezeket sokat hallgattam, azaz valamennyire beépültek, és fennragadtak az emlékezetem amúgy nem túl sűrű szövetű hálóján. Egy évem volt a szöveg létrehozására – a kutatás és a próbafolyamat kezdete között. Dramaturgként sokat foglalkozom szituációkkal, dialógusokkal, például a korábban a THEALTER programjában is játszott Kohlhaast is együtt jegyezzük szerzőként Hegymegi Mátéval. A nyelv azoknak a szereplőknek a nyelve, akik felbukkannak a darabban, és az adott jelenetet, szituációt szolgálja. Sajnos csodálatos mondatokat kellett kihagyni azért, mert nem illettek bele azokba a jelenetekbe, nem passzoltak azokhoz a szereplőkhöz, amelyek és akik végül bekerültek a darabba.

– Mit lehet tudni a cselekményről?

– Egy képzelet szülte településen, Büdöskúton játszódik a darab, ahol több legenda is terjed arról, miért lett büdös a kút. Az egyik legenda szerint azért, mert egyszer régen beledobtak egy lótetemet, és az elbüdösítette. Egy másik szerint zsidók ugráltak bele a háború alatt. Azt is mondják, hogy a cigány férfiak oda szöktették a lányokat. Ebben a kútban igazából már rég nem járt senki, és azt, hogy mitől is büdös, milyen titkos kazamatarendszer rejlik a kisváros alatt, amely bebüdösíti az egészet, csak az tudja meg, aki beleugrik velünk együtt ebbe a kútba, azaz eljön az előadásunkra a Régi Zsinagógába.

– Három szervezet közös ősbemutatójaként láthatják a nézők a produkciót, hogyan jött létre az együttműködés?

– A Füge Egyesület által indított ötödik TITÁNium mentor program nem pénzt kínált a pályázat hat nyertesének, hanem azt, hogy féléven keresztül tartanak olyan órákat, alkalmakat, amelyek segítenek abban, hogy a projektjeinket főleg praktikus oldalról hogyan lehet megvalósítani. A program végén volt egy pitch fórum, amin különböző mecénás szervezeteknek prezentáltuk ezeket a projekteket. Ezután keresett meg a Trafótól Barda Beáta és Martinkovics Katalin a MASZK Egyesülettől, hogy érdekli őket a projekt. Fontos volt az is, hogy olyan színészeket kérjünk fel Barcsai Bálint rendezővel, akik a próbatermen kívül a kutatásban való részvételt is vállalták, érdekelte őket. Az egész stáb ott volt egy hétig ezen a településen, több mint harminc emberrel beszéltünk, aztán esténként elemeztük a tapasztalatokat. Az egyetem előtt a PanoDrámánál voltam gyakornok, ott vettem részt ilyen a közös kutatásban. A módszer egyik lényege, hogy a színészeknek legyen élményük azokról a figurákról, akiket majd eljátszanak.

– Milyen kulisszatitkot árul el a próbákról?

– Az egyik színésznő kiugrott, helyette Hartai Petra szállt be, aki bár nem rendelkezik elsődleges tereptapasztalatokkal, rögtön nagyon érzékenyen állt a szöveghez, és közösen avattuk be az összes titokba, felgyűlt történetbe.

– Pályakezdő dramaturgként hogyan látja a lehetőségeit idehaza?

– Szerencsés vagyok, mert az egyetem után rögtön felvettek dramaturgként az Örkény Színházba. Azon túl, hogy én most annak a kevés élhető buboréknak az egyikében dolgozom, ami ebben az országban megmaradt, nyomasztónak látom a helyzetet. Nem lehet tudni, mi történik az állami fenntartású kulturális, tudományos intézményekkel, támogatásokkal – a színház pedig nálunk hagyományosan nem önfenntartó. Nem tűnik kiszámíthatónak, biztatónak itthon a jövő.

Hollósi Zsolt