„Mindennek fundamentuma a gyermek! – kiált fel Dr. Roboz a Jógyerekek képeskönyve című rémvarietében. Rémisztő, hiszen az alappillérnek kikiáltott gyermekek halálozási aránya ijesztően nagy a darabban- mondhatni százszázalékos- ugyanakkor a tánc és dalbetétek megtörik a kriptahangulatot. A hullaszagot konfetti eső kíséri és a kettő egyvelege egy olyan ironikus, groteszk világot hoz létre, mely az első perctől az utolsóig a székébe szegezi a közönséget.
2009 februárjában tűzte először műsorra az Örkény István Színház a darabot, azóta osztja két táborra a nézőközönséget. A „zseniális”, „fergeteges” jelzők mellett ugyanolyan gyakori a „borzasztó” és a „nézhetetlen” is. Semlegesen nem is lehetne nyilatkozni róla, provokatív, merész, meghökkentő, érzelmet vált ki a nézőből. Összességében azonban sikeresnek mondható, a közönség és a szakma is inkább a pozitív ítélet felé hajlik.
Milyen összetevők alkotják e siker receptjét?
Már a darab háttértörténete is figyelemreméltó, akár önálló meseként is megállná a helyét. Heinrich Hoffmann frankfurti elmeorvos hiába járta karácsony előtt a boltokat, nem talált megfelelő ajándékot kisfia számára, úgy döntött végül, hogy ír egy képeskönyvet a fiúnak. Ez a könyvecske, melyet saját rajzaival díszített, sok kis történetet tartalmaz rossz gyerekekről, akik csínytevéseik, engedetlenségük miatt mind pórul járnak valahogy. 1845-ben ki is adta ezt Hoffmann, Struwwelpeter, azaz Kócos Peti címmel, melynek okító, helyesre nevelő jellege a mai napig vita tárgya a pszichológusok és pedagógusok körében. A történeteket először Julian Crouch és Phelim McDermott vitte színre Angliában, melyhez a Tiger Lillies zenekar gyártott egészen különleges hangulatú muzsikákat. Az Örkényben Asher Tamás rendezésében látható a darab, az eredeti szöveget pedig Parti Nagy Lajos fordította, írta át a maga sajátos nyelvére. A zenei betétek több stílus jegyeit is magukon viselik, a francia sanzonoktól elkezdve a tiroli kocsmadalokon át a spanyolos ritmusokig. Nem a dalok a darab erősségei, helyenként erőltetettek, furcsa a rímelésük, ugyanakkor nagyon szórakoztató mindegyik, a tragikus eseményeket könnyedén fonják egymásba.
Mivel képeskönyvről van szó, a darab szerkezete is ahhoz hasonlít. A cselekmény fejezetekre bontott, így néhol kicsit összefüggéstelenül következnek egymás után a történések, melyeket egy narrátor, Dr. Roboz köt össze. Dr. Roboz egyszerre mesélő, orvos, porondmester és az ördög jobb keze, aki bármikor túlsegíti az engedetlen gyerekeket a túlvilágra, ha azok nem iparkodnak eléggé maguktól átjutni oda. Tanulságokat von le a történetekből, jóízűen falatozik a holttestek felett, a közönségre vágja a körmét „trónszékéből”. Kilép a történetből, ugyanakkor szerves része annak, mintha hatalmas vásznon peregne előtte a film, melybe szabadon beléphet, leállíthat, visszaforgathat. Gálffi László remekel a szerepben, az ő alakítása az egyik legnagyobb „attrakció a porondon”, játékában kitűnően ötvözi a közönyt és a gonoszságot, a fekete humort és a megvető szánalmat. Addig kevergeti a kártyákat, míg a közönség is elítéli a „rosszgyerekeket”, nagyokat nevet megérdemelt halálukon, elégtételt érez egy-egy fejezet után.
Anyus (Gyabronka József) és Apus (Csuja Imre) hatalmas kanapén ülnek, egy rózsaszín tapétás szalonban, és a hiányzó láncszemet keresik a boldogsághoz.
„Nincs a home-nál szvítebb home!”- kántálják, gyerek nélkül azonban üres ez a „home”. Ez egy visszatérő jelenet a darabban, a gyerekek halála után bevezeti a következő érkezését. A szülők kitörő lelkesedéssel várják az új jövevényt, függetlenül attól, hogy az első vagy az ötödik a sorban. Nem tehetnek róla, hogy a gyermek „természetétől fogva rossz”, csak kemény munka árán lehet kinevelni belőlük ezt a „jellemhibát”. Hennike felgyújtja magát a sokszor tiltott gyufaszállal, Auguszta nem hajlandó megenni a levest, így öt nap múlva éhen hal. Konrádka ujja folyamatosan a szájában van, Dr. Roboz a „Szabó” képében kénytelen levágni az engedetlen testrészeket. Frici kegyetlen kisfiú, egy kutya öli meg, megunva az addigi kínzást, Robikát pedig felkapja a viharos szél, és nem kerül elő többé. A véres történetek gördülékenyen folynak egymásba, egy pillanatra nem hagyják pihenni a nézőt. A darab legnagyobb erénye a technikai megoldás. Angol elődjében a gyerekeket bábokkal játszották, így könnyebb dolguk volt a véres jeleneteknél. Asher darabjában ezek a képek egyszerre valóságosak és már-már blőd módon humorosak. Jannika belefullad a folyóba, amit egy hatalmas kék lepel jelképez, három halnak öltözött ember táncolja körbe, majd megjelenik szülei előtt hínárral a szájában, akik elzavarják, nehogy összevizezze a szőnyeget. Konrádka ujjai helyett vérvörös szalag lóg, Hennike testére piros fénysugarakat irányítanak, belülről ég el, csak a fogszabályzója marad utána. A gyerekeket játszó színészek nagyszerű alakítást nyújtottak. A hullafehérre púderezett arcok és mélyfekete árkokkal kiemelt szemek egyformaságában nehéz felismerni őket, így talán még élvezhetőbb az élmény. Egyedül Pogány Judit volt rettenetesen esetlen, főleg a táncjelenetekben, bár lehetséges, hogy a nagyranőtt csecsemő szerepe ezt követelte tőle.
Az említett technikai megoldások, a férfi-női szerepek felcserélése, a halálian vidám dallamok, a rajzolt vigyorba torzuló arcok, Dr. Roboz monológjai a gyermeklélek gyarlóságairól, mind-mind a groteszk hatást erősítik. Nincs olyan közönség, akikre ne hatnának a marionettbábu-szerűen vonagló, félhalott gyerekek. Gyomor és ízlés kérdése a megítélése, a konzervatívabbaknak egy hatalmas pofon, ám, ha elrugaszkodunk a berögzült normáktól egy egészen újfajta élményben lesz részünk.
Gulyás Ágnes
