Tiszatájonline | 2014. május 23.

Keresés a Mai mesék konferencián

A konferencia mottóját az előadóként is megjelenő Edward Bond adta: „A dráma a menekülés ellentéte, maga a keresés, haladás valami felé.” A mese tehát nemcsak a tágan, bármely történetre érthető, hanem keresést és a valami felé haladást is jelenti […]

A Mai mesék konferencia mottóját az előadóként is megjelenő Edward Bond adta: „A dráma a menekülés ellentéte, maga a keresés, haladás valami felé.” A mese tehát a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ szervezte találkozón (2014. április 30-május 2.)[1] nemcsak a tágan, bármely történetre érthető, hanem keresést és a valami felé haladást is jelenti.

A fentiek értelmében a Chris Cooper rendezte A széttört tál című előadás nyílt próbáján a szerzővel, Edward Bonddal a dráma középpontjának és a történet mélyszerkezetének körvonalazása volt a cél. A darab a Kerekasztal Társulás tolmácsolásában először került Magyarországon színpadra, így a bemutató és a próba jelentősége ezáltal is felértékelődik. A bondi drámaelmélet alapjait érthették meg az érdeklődők, mikor a színész-drámatanárok (Bagaméry Orsolya, Lipták Ildikó, Nyári Arnold) egy jelenet legfontosabb mondatát jelölték ki, majd Bond segítségével a dráma más szöveghelyeivel való kapcsolatát keresték. A drámaíró szerint az így kirajzolódó szerkezet színpadi megjelenítését kell a mise-en-scène alapjának tekinteni.

A rendezés mikéntje Cziboly Ádám előadásában is hangsúlyos szerepet játszott. Cziboly ismét a 2013 novemberében megjelent Színházi nevelési programok kézikönyvében felvetett kérdések konstruktív vitáját alapozta meg, s a kutatás eredményeit látva arra a kérdésre kereste a választ, hogy „Mitől lesz egy színházi nevelési program mai mese?”. A hazai színházi nevelési programok történet/alapanyag választási módjainak bemutatása után a beszélgetés egy – már-már emblematikussá váló – eset elemzésére összpontosult. A résztvevők arra kerestek magyarázatot, hogy vajon miért nem kötik a diákok Mario és a varázsló[2] című előadást és feldolgozó foglalkozását a mai társadalmi jelenségekhez, holott színházi jeleik egyértelműek és jól olvashatóak. Konkrét válaszokat természetesen nem hozott a beszélgetés, feltevéseknek és ötleteknek azonban nem maradtunk híján.

Saját meséhez hasonlította az életutat, az egyént pedig mesehősként értelmezte Kádár Annamária mesepszichológus. A közönség nemcsak a lenyűgöző előadásmód, hanem az életközeli példák miatt is érezhette megszólítva magát. A saját mese pozitív megéléséhez szükséges az indulásnál életbátorság, a szülőktől kapott hamuba sült pogácsák (útravaló tanácsok), megfelelő időszemlélet (Philip Zimbardo időperspektívái nyomán: a múlt pozitív, a jelen mérsékelt hedonisztikus és a jövő mérsékelt célorientált megélése), alkalmazkodóképesség, maximális kockázatvállalás (a sárkányok legyőzése), valamint a rejtett erőforrások meglátása és alkalmazása (a gebe táltossá változtatása).

Pedagógiai szempontból tekintett a mesére előadásában Nahalka István neveléstudós. Ahogy a konstruktív pedagógia a megismerendő világhoz közelít, úgy a mesét sem egyszerű „tudásbeültetésként” fogja fel, hanem eleve meglévő világértelmezésekként tekint rá. A színházi nevelési foglalkozások – a mesékhez hasonlóan átfogó képet adnak a világról. A konstruktív pedagógia és a színházi nevelés sem üres, megtöltendő fejként tekint a gyermekre, hanem olyan egyént tételez fel, aki az egész világot látja és az évek során ezt a képet árnyalja.

A Negyedik kapu[3]című előadás munkabemutatójának középpontjában szintén a keresés és a mesélés aktusa által teremtett egységes világkép állt. A nézők Írele útját és mesterré válásának történetét mint éppen elmondott mesét ismerhették meg.

A konferenciát két komplex színházi nevelési előadás (TIE – Theatre in Education) és a hozzájuk kapcsolódó szakmai beszélgetés zárta. A Káva Kulturális Műhely Az emlékezés drámája projekt[4] egyik darabját, a Szobor[5] címűt mutatta be. Ahogy a sorozat egészének, úgy ennek az előadásnak is legfőbb célja a társadalmi emlékezet újraalkotása és személyessé tétele, ez esetben a tatárszentgyörgyi romagyilkosságok áldozatainak emléket állító szobor felállításának kérdése. Míg a Szobor a múltban történtekkel foglalkozik, addig a Varjak[6] egy emlékek nélküli (azaz múlt nélküli) fiú jövőjét állítja középpontba. A program célközönsége a nevelőotthonokban élő fiatalok, fő témája pedig a szökés. Általánosságban mindkét előadás – ahogyan maga TIE műfaj is – a színház társadalmi kérdéseket felvető szerepét hangsúlyozza.

A Mai mesék konferencia kérdezett és keresett, ám örökérvényű megoldásokat nem talált. Az úton levés, a valami felé haladás azonban a konkrét válaszoknál mindig több tapasztalattal jár.

Takács Ágnes


[1] Jelen beszámoló a második két nap eseményeire koncentrál, így az első nap eseményeit nem tárgyalja.

[2] Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, rendezte: Bagossy László.

[3] Kárpáti Péter: Negyedik kapu. FÜGE-Gólem Színház-Titkos Társulat. Rendezi: Kárpáti Péter és a társulat. A dráma megjelent: Színház drámamelléklet, 2002. november: http://www.szinhaz.net/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=826&Itemid=14

[5] Rendezte: Perényi Balázs.

[6] Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, rendezte: Kaposi László.