„Íze van, szaga van, amit csinálnak”

’MINI KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ’ SZABADKÁN

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház koprodukciójaként létrejött Vörös című előadás kapcsán látogattak Szabadkára november 13-án a szegedi Kelemen László Alapítványi Szakközépiskola – Színi-tanoda növendékei.

A szabadkai társulat közönségszervezője, Engi Georgina kereste fel együttműködési javaslatával a szegedi iskolát. A tanodát fenntartó IMPRO Művészeti és Oktatási Egyesület elnöke, Szabó Szilvia elmondta, hogy ez a látogatás reményeik szerint egy hosszabb együttműködés kezdete, amely során csoportokat szerveznek a Népszínház előadásaira. Ennek segítségével megismertetheti a diákokkal, tágabb értelemben a szegediekkel a határon túli színjátszást, amely teljesen más típusú színjátszóhagyomány, mint a magyarországi. „Egészen sajátos módon látják a színházat, a világot, olyan tudást hordoznak magukban, amely nem szerezhető meg mesterséges úton, ahhoz velük kell lenni, velük kell élni. Nagyon őszinte, igaz ez a fajta színjátszás. Tudok velük azonosulni. Íze van, szaga van, amit csinálnak, nincs tabu, nagyon hiteles.”

A darab után egy rögtönzött’ mini közönségtalálkozóra’ került sor, ahol a szabadkai társulat tagjai, valamint a társulat vezetője, Mezei Zoltán és a színház dramaturgja, aki egyben a Vörös című dráma írónője, Brestyánszki Boros Rozália vettek részt.

Nagyon különleges darabról van szó, nem csak azért, mert – ahogyan azt Brestyánszki Boros Rozália elmondta – külön az előadásra készült a szöveg, hanem témáját tekintve is egyedi. Az 1942-es újvidéki razziára válaszoló 1944-es vajdasági eseményeket dolgozza fel. A témát a darab rendezője vette fel Mezei Zoltánnak, aki, bevallása szerint először kicsit félve fogadta az ötletet, ám ahogy körvonalazódott az előadás, egyre biztosabb lett benne, hogy jól választottak. „A darab nem ítélkezik” – emelte ki Mezei Zoltán –, hanem megmutat, ami az egyik legfőbb erénye a Vörösnek. A szöveget Brestyánszki Boros Rozália hatalmas dokumentumhalmazból állította össze, amelynek központi elemét alkották a szemtanúk, leszármazottak vallomásai, visszaemlékezései. Az írónő kifejtette, hogy a Máté Gáborral való együttműködésük során már az elején kikristályosodott, hogy milyen vonalat fog követni az előadás, és így a szöveg. Az alapkoncepció az volt, hogy semmiképpen sem szeretnének egy sorsot bemutatni, inkább felvillantani sok apró képet, és jelenetek füzéreként felépíteni az előadást. A Pesten zajlott – az írónő és a rendező közötti – első beszélgetések alkalmával felmerült a darabban használt tárgyközpontú dramaturgia is, igaz akkor egy véletlen folytán, amikor Brestyánszki Boros Rozália a keze ügyében lévő ásványvizesüveget segítségül hívva szemléltette a színváltások lehetséges módját. E szerint az egyik jelenet úgy megy át a másikba, hogy egy aktuálisan használt tárgyat – a fenti esetben az üveget – az egyik szereplő átadja a következő jelenet szereplőjének, ezzel fenntartva és egyben megtörve a linearitást.

A szöveg és a téma egyediségén túl a közönségtalálkozón előkerült a két különböző játszóhelyből (Szabadka; Budapest) adódó eltérő befogadói viszonyulás is. Apró különbségek érezhetőek a nézők hozzáállásán, ami egyrészt abból adódik, hogy amíg a szabadkai közönségre ránehezedik a téma súlya, hiszen egy kibeszéletlen társadalmi traumáról van szó, addig a pesti közönség sokkal szabadabban veszi a poénokat, és mosolyodik el az előadást nézve. Ugyanezen okból mondta Máté Gábor a pesti előadás előtt, hogy ott dől el igazán, hogy milyen a darab, mint színházi előadás, hiszen ott nincs meg ez a mély kötődés a ’44-es eseményekhez.

A két társulat a szabadkai Csipkegyárbeli próbák során teljesen összecsiszolódott – vallottak a tagok –, a munkához való hozzáállásukban nem volt különbség, mindenki teljes koncentrációval fordult az előadás felé, ötleteltek, segítették egymást. A szabadkai társulat számára új helyzetet jelentett a Máté Gáborral közös munka, akivel nagyon jól megértették magukat. Szilágyi Nándor, a társulat egyik tagja kiemelte, hogy a rendezővel azért is volt könnyű együtt dolgozni, mert rendkívül színészbarát, teret ad a játszóknak. Az előadást pedig nem tekinti lezártnak azzal, hogy október 4-én (Szabadka), majd november 8-án (Budapest) megvolt a Vörös mindkét premierje, hanem folyamatosan fejlődik a darab, új mozzanatokkal bővül, mint például a jelenetváltások közben elhangzó civil sorokkal.

Arra a kérdésre, hogy a közeljövőben tervben van-e további koprodukció a két színház között, vagy esetlegesen más magyarországi színházzal, Mezei Zoltán azt a választ adta, hogy szeretnék folytatni ezt az együttműködést, igaz a következő évad már telve van, de a későbbiekben, ha lehetőségük lesz rá, születhetnek még hasonló alkotások.

Ugyanígy hasonló közönségtalálkozókra is van kilátás. Az IMPRO Egyesület célul tűzte ki magának, hogy minél több határon túli, illetve külföldi társulattal felvegye a kapcsolatot a már meglévőek mellett (Deszka Színház, Tanyaszínház, Újvidéki Színház, a szabadkai Népszínház, egy párizsi improvizáció profilú társulat), és termékeny kommunikáció alakuljon ki a különböző színjátszóhagyományok, kultúrák, valamint a színház és a nézők között.

Vagdalt Krisztina

[nggallery id=262]

További képek: www.kelemeniskola.hu