„Tanulom az apaszerepet”

– Gratulálok az új szerepkörödhöz: apa lettél!

– Köszönöm! Október végén született meg a kisfiunk, Bercel. Hála istennek minden rendben ment, az anyukája is jól van. Szandrával egyelőre mindketten tanuljuk az új szerepünket. Be kell valljam, apának lenni az eddigi kedvenc szerepem. Mélyen megérintett a gyorsan kialakult kötődés a fiamhoz, és az a boldogságáradat is, ami ebből az új helyzetből fakad.

– Egy-két évnek biztosan el kell telnie, mire a fiad is járhat majd színházba, mindenesetre akár már az ötéveseket is várjátok december elején a kisszínházi Diótörő-előadásokra. 2012-ben mutattátok be a Csajkovszkij népszerű zenéjére készült mesebalett, azóta advent idején többször is műsorra tűztétek. Mennyit változott a produkció?

– A bemutató óta már többször is volt frissítés a társulatban, alig maradtak már azok közül, akik az eredeti premieren is táncoltak. Én vagyok az egyik a Diótörő herceg szerepében, ami szerencsére nincs korhoz kötve. A többiek szinte kivétel nélkül újak, ami különösen azokban a szerepekben szerencsés változás, amelyekben a táncosoknak gyerekké kell válniuk a színpadon. Reményeink szerint akár a felnőtt nézőink is gyerekké válhatnak az előadás idejére. Nagyon közel áll hozzám a karácsonyi meghittség és béke, az a misztikummal és szeretettel átitatott bensőséges világ, ami ilyenkor körbelengi az ünnepet. Nemcsak a darabban elmesélt történet, hanem Csajkovszkij fantasztikus zenéje is ugyanezt sugallja. Ez a csoda az előadásokon a gyerekek, de sokszor még a felnőttek arcáról is visszatükröződik. Van egy kedves ismerősöm, aki más felnőttekhez hasonlóan sokszor megnézte már a Diótörőt. Amikor az egyik jelenetben hógolyózunk a közönséggel, ők is ugyanolyan infantilis módon vesznek részt ebben a játékban, mint az öt-tíz éves gyerekek, akikre gondolva készítettük a produkciót. Jó látni, hogy bárkiből előcsalogathat egy másfajta, felszabadultabb viselkedést ez a darab. 

– Hármas bemutatóra készül a társulat a héten a Szegedi Nemzeti Színházban. Milyen kihívást jelent, hogy nemcsak táncművészként, hanem Juronics Tamás koreográfus munkatársaként is részt veszel a produkciók létrehozásában? 

– Év közben is folyamatosan feladatom a társulat tréningeztetése, a próbák vezetése és bizonyos darabokban a koreografálás is koprodukcióban Tamással. A mostani hármas premier előkészítésében társkoreográfusként két darabban, a Concertóban és a Vadakban vettem rész, A szent című harmadikban a címszerepet táncoló Heim Boglárka Tamás koreográfus munkatársa. A három darab nem azt jelenti, hogy hosszú órákig tartó táncestre kell számítaniuk a nézőknek, hiszen a leghosszabb Concerto is alig több mint harminc perces. Bartók egyik legismertebb zenekari művére álmodott Juronics Tamás egy történetet, amit már nagy sikerrel bemutattunk a Művészetek Palotájában és itthon is játszottuk egyszer, a Szegedért Alapítvány tavaszi gálaestjén. A másodikként látható Vadak egy huszonegy perces etűd, a zárásként színpadra kerülő A szent pedig mindössze nyolc és fél perc. Így egy kompakt, izgalmas élményt jelentő, egyáltalán nem megterhelő táncestet láthat a közönség. A legnehezebb számomra a mostani próbaidőszakban az, hogy közben tanulom otthon az apaságot, ami szinte minden gondolatom leköti, és teljesen kitölti az életem a babánkkal való foglalkozás. Ebből a feladatkörből Szandra azért oroszlánrészt vállal, csodálatos, hogy milyen határtalan türelemmel, energiával és gondoskodással vetette bele magát az anyaszerepbe. Így aztán mégiscsak marad időm és energiám a társulati feladataim ellátására. Szerencsére az évek során megszoktam, hogy koreográfusi, próbavezetői munkát is végzek a tánc mellett, így ez a terhelés már nem jelent újdonságot. A társulatunk minden Bartók-művet bemutatott már, ami táncegyüttesre íródott, sőt már olyanokat is, amelyeket a komponista eredetileg nem is táncszínpadra álmodott. Juronics Tamás közel érzi önmagához Bartók zenei világát és gondolatiságát, és az összes színpadi művéből készített már sikeres interpretációt.

– A Kékszakállú herceg szerepét táncolod a Concerto-koreográfiában, milyen ez az operából már jól ismert figura a tánc eszközeivel életre keltve?

– Öt képből áll a Concerto-koreográfia, az elsőben jelennek meg Bartók színpadi figurái, a Csodálatos mandarin, a Kékszakállú herceg és a Fából faragott királyfi. Mindegyik másfajta viszonyt ápol a vele együtt színpadra lépő nőalakkal. Én egy rövid jelenetben épp csak a karakter fő vonásait felvillantva azt mutatom meg, hogy Judittal milyen elzárkózó, magát sziklafal mögé rejtő, talányos férfialak Kékszakállú.

– Egy különleges szerep erejéig Csetényi Vencel is visszatér a társulatba. Hogyan fedeztétek fel egészen megdöbbentő hasonlóságát Bartók Bélával?

– Vencel hosszú éveken át a társulatunk tagja volt, és azután is kapcsolatban maradtunk, hogy hivatást váltott. Rendszeresen visszajárt egyes régebbi szerepeit eltáncolni. Amikor például a Carmina Buranát vagy a Sztravinszkij-darabokat táncoltuk, turnéra is jött velünk, kisegítette az együttest. Juronics Tamás fedezte fel a hasonlóságot Vencel és Bartók fizimiskája között. Maszkmesterek, némi smink és paróka segítségével könnyen átalakítható jól felismerhető Bartókká. Amikor a müpás premieren a zenekar először meglátta őt Bartók Bélaként a színpadon, hanggal kísért döbbent meglepődés futott végig a muzsikusokon. Olyannyira, hogy meg is tapsolták. A három új darab érdekessége az is, hogy nem hangfelvételről hallhatja a közönség a zenét, hanem élőben, ugyanis Gyüdi Sándor vezényletével a Szegedi Szimfonikus Zenekar is a színpadon kap helyet. Két fiatal zeneszerző komponálta a Bartók-mű után elhangzó két másik darabot, már csak ezért is abszolút kortárs irányvonalat képviselünk ezzel a premierrel. Lázár Dániel Együtt és egyedül, valamint Molnár Viktor Mars Mission című művét a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottjai közül választottuk ki. Akár ősbemutatónak is mondhatnánk a pénteki nagyszínházi premiert, hiszen színpadi interpretáció még nem készült belőlük.

– Mennyire tart a társulat a pandémiától?

– Talán nem kerülünk olyan rossz helyzetbe, mint tavaly, amikor épp csak elkezdtük az évadot, és már novemberben be is kellett zárnunk. Az összes előadástervünk és a megszervezett turnénk füstbe ment, pontosabban eltolódott. Azt reméljük, ez a veszély most nem fenyeget bennünket. Igyekszünk felkészültek lenni, a színpadon kívül maszkot hordunk, minden egészségügyi óvintézkedést betartunk. Hetente többször is tesztelnek bennünket, hogy minden kockázati tényezőt ki tudjunk zárni. Szerencsére eddig mindig mindenki negatív volt. Bízunk benne, ha némi megszorítással is, de sikerül végigvinnünk az évadot úgy, ahogyan megterveztük.

Fotó: Lakatos Lakijani János, Graziano Bongiovanni, Tarnavölgyi Zoltán, Törköly József