tiszatáj | 2021. november 17.

Hűha!

IBOS ÉVA

PETER SHAFFER: BLACK COMEDY
Az abszurd az angol humor alapköve, a Függöny fel! után most itt a Black Comedy, ami szintén a látszat mögötti világot állítja reflektorfénybe. A cím nem a műfajra, a fekete komédiára utal, hanem a helyzetre, ugyanis a cselekmény a darab valóságában vaksötétben játszódik, de persze mi, nézők full fényben követjük. A mű lényege az áramkimaradás okozta káosz egy olyan lakásban, ahol se gyertya, se gyufa…

PETER SHAFFER: BLACK COMEDY

Az abszurd az angol humor alapköve, a Függöny fel! után most itt a Black Comedy, ami szintén a látszat mögötti világot állítja reflektorfénybe.  

A cím nem a műfajra, a fekete komédiára utal, hanem a helyzetre, ugyanis a cselekmény a darab valóságában vaksötétben játszódik, de persze mi, nézők full fényben követjük. A mű lényege az áramkimaradás okozta káosz egy olyan lakásban, ahol se gyertya, se gyufa. Peter Shaffer (az Equus és az Amadeus írója) nagy találmánya, hogy mindezt fordítva láttatja, a színpadon akkor lesz világos, amikor a szereplők számára kialszik a fény.

S ekkor elkezdődik egy bravúros mutatvány, hiszen „sötétben” a színészek nem nézhetnek egymás szemébe, legfeljebb a hang irányába fordíthatják a fejüket, gesztusaik sem lehetnek célzottak, hiszen a másik térbeli pozícióját legfeljebb csak sejtik. Színésztechnikailag talán egy akrobatacsoport munkájához hasonlítható az ensemble játék, amit itt ugyanúgy, mint a porondon, kőkemény edzés előzhetett meg. 

A kiindulópont szerint egy lepukkant műteremlakásban vagyunk (Szakács Ferenc kissé harsány díszletében), amit éppen feltuningol egy fiatal pár, mivel két tekintélyes vendéget várnak, a lány apját, hogy megtörténhessen a lánykérés, és egy műgyűjtőt, aki talán megvásárolja a szobrász vőlegény egyik művét. A cél, minél jobb benyomást kelteni.

Ez válik köddé az áramszünettel, s a tervezett udvarias-beszélgetős este szinte pillanatok alatt vált át őrületbe. Egymást érik a váratlan helyzetek és félreértések, melyek a sötétség leple alatt megsokszorozódnak. A verbális humort lekörözi a láthatatlanságból adódó helyzetkomikum, a börleszkszerű akciók, a csetlés-botlás, a bútorokon való átesés, a másik (hol eltalált, hol mellényúlós) kitapogatása, s az egyéb kiszámíthatatlan balesetek. 

Hűha! – kiált fel párszor Carol, azaz Menczel Andrea, a női főszereplő a számára legválságosabb pillanatokban, s az ő karakterétől ez már-már szofisztikált megnyilvánulásnak számít, mivel pisztácia és málna fagylalt színű öltözékében (jelmeztervező Horváth Jenny) ő testesíti meg a butácska szőkét – az előadás egyik legerősebb láncszemeként. Menczel Andrea remekül hozza a figuráját, a szerény kombinációs képességekkel rendelkező naiv, szerelmes menyasszonyjelöltet, de a szegedi előadásban egyébként is a nők viszik a prímet.

Valószínű, az egyik legnehezebb színészi feladat némán, mégis jelentősen színpadon lenni. Ez már nem Carol, hisz ő csacsog, hanem a volt szerető, Clea, azaz Csorba Kata, aki – mint ahogy a bohózatokban szokás – váratlanul toppan be az akkor már eléggé a feje tetejére állt világba. Nem akarja felhívni magára a figyelmet – hiszen senki sem látja -, először csak felméri a terepet. Hosszú idő telik el a színésznő számára szavak nélkül, de úgy tűnik, nem csak a közönség, ő maga is élvezi a pantomim elemekkel teletűzdelt jutalomjátékot. 

Várt és váratlan látogatókból nincs hiány, az eredetileg négyesben tervezett este szép lassan nyolc főssé dagad. Például a főbérlővel. Legjátékosabb hangú színésznőnk, Borsos Beáta most egy kortalan aggszüzet játszik, akiből az egyre kontrollálhatatlanabb este bűvöletében kiszakad minden, a típusra jellemző frusztráció. 

Félig-meddig ide, vagyis a feminákhoz tartozik a meleg szomszéd, Harold. Ő állítólag elutazott, ám mondanom sem kell, idő előtt hazatér, s megjelenésével újabb bonyodalmakat okoz. Rétfalvi Tamás épp csak egy leheletnyi iróniát csempész a figurába, az olcsó paródiát alapvetően kikerülve jeleníti meg a meglehetősen pikáns kalandokba keveredő szívtiprót. 

A férfi főszereplő egy csóró, de nagyreményű szobrász, jószerivel erkölcsi skrupulusok nélkül, ilyen Ágoston Péter is Brindsley alakjában. Nem könnyű az alakításáról képet alkotni a premier alapján, nem valószínű, hogy egy ilyen kis svindlerért odalenne az eszes, bombanő Clea, mindazonáltal a centire kiszámított, gegekben gazdag mozgásokban neki van a legtöbb dolga. Az ügyesség és a sármosság egyensúlya a szaporodó előadások során minden bizonnyal helyre áll. 

A várva várt apósjelölt nyugdíjas ezredes. Meglehet, szerencsésebb lett volna, ha a figura erősebben viseli a tipikus, akár sablonos jegyeket, mert egy szálkás, kemény katona civilek közt átélt viszontagságai elütőbb színnel gazdagítaná a hisztikórust. Szegezdi Róbertnek végig tortahabbal az arcán kell játszania, ez nyilván rendezői döntés, csakhogy a klasszikus börleszknek is vannak mára megfáradt elemei.

Kis szerep jutott Gömöri Krisztiánnak és Vicei Zsoltnak, ám pont e két alak hordozza magában az aktualizálás (egyik) lehetőségét. Felfogás dolga, hogy a mai közgondolkodást torzító társadalmi jelenségek kritikáját egy színműbe beágyazva, ki, hogyan veszi. Tény, hogy kettejük darabbéli, egzisztenciális helycseréje (intézményigazgató vs. villanyszerelő) a mai Magyarországon sem számít unikumnak, de talán ezt akkor is felfedeztük volna, ha nem sulykolják.  

Használhat egy több mint 50 éves komédiának, ha az alkotók felfrissítik és maivá teszik a szövegét (megtették ugyanezzel a darabbal a Mohácsi testvérek is), a szegedi előadást Benkó Bence és Fábián Péter rendezők gondolták újra. Nem mindegy azonban, hogyan szervesülnek a beleírások, ezek (vagyis a tézisek) most, mint egy-egy kiáltvány, kissé lógnak a darab szövetén. Ami viszont az elejétől a végéig átszövi az előadást, az a trágár indulat- és kötőszavak (életszagúnak szánt?) sokasága. Egyébként sodró lendületű, dinamikus előadást rendeztek számos szellemes fizikai ötlettel megtűzdelve (pl. a székekkel való mutatványok bámulatosak), s a szünet nélküli száz perc szinte repül. 

Ibos Éva    

 

  

Fotó: SZNSZ/Szabó Luca