Fecseg a felszín, hallgat a mély
ÚJ SZÍNHÁZ: FÖLDINDULÁS
Elsősorban a hatalmas siker, no és Páger Antal elsőrangú játéka miatt maradt emlékezetes Kodolányi János számára a Földindulás című drámájának bemutatója 1939-ben, az akkori Belvárosi Színházban […]
ÚJ SZÍNHÁZ: FÖLDINDULÁS
Elsősorban a hatalmas siker, no és Páger Antal elsőrangú játéka miatt maradt emlékezetes Kodolányi János számára a Földindulás című drámájának bemutatója 1939-ben, az akkori Belvárosi Színházban. Az anyagi megbecsülés sem maradt el, az író lányának visszaemlékezése szerint a darabért kapott honoráriumért vásárolt házat a család Balatonakarattyán.
A premier után azonban egy fogorvos, nevét fedje a feledés jótékony homálya, azzal vádolta meg a szerzőt, hogy tőle lopta drámája ötletét. Több évig tartó pereskedés után a bíróság végül Kodolányinak adott igazat. Azonban hiába volt a kezdeti lelkesedés, a későbbiekben nem vált állandó repertoárdarabbá a Földindulás. Ebben legfőképpen az ormánsági tájnyelv lehetett a ludas, amelyben az író beszélteti a figurákat. A magyar színház és a tájnyelv kapcsolata sohasem volt problémamentes, Móricz Zsigmond vagy Tamási Áron művei, sok minden más mellett, ezért sem vertek gyökeret színpadjainkon.
A dráma témája, az 1930-as években készült szociográfiák nyomán az érdeklődés középpontjába került magyar vidék és a parasztság sorsa. Az általános elszegényedésnek, a modernizáció következtében a megváltozott paraszti életforma ábrázolásának igénye sokszor csúszott át a közélet és politika síkjára, amely nem könnyítette meg a Földindulás befogadását sem. Azonban ebben az esetben az író tehetsége győzött a politizáló kedven, a fődolgokban a művészet síkjára emelte fel az aktualitást, írta a premier után a Nyugat hasábjain Schöpflin Aladár. A dráma fő konfliktusa, hogy szabad-e, lehet-e egynél több gyermeket vállalni a romló gazdasági feltételek közepette, ma is sokakat foglalkoztat.
A jelenkori olvasó számára különösen az első felvonás tűnik nehezen érthetőnek. Valósággal akklimatizálódni kell a nyelvhez, nehezen elképzelhető, hogy az eredeti párbeszédeket használó előadás hatásos lehet manapság. Az Új Színház bemutatkozó előadása úgy oldotta meg a problémát, hogy szinte teljesen elhagyta a tájnyelvi szavakat és kifejezéseket, és napjaink köznyelvéből táplálkozó dialógusokkal helyettesítette.
Pozsgai Zsolt, a mostani előadás rendezője túl sok újjal nem rukkol elő, inkább a szöveg tolmácsolását segíti, leginkább egyszerű eszközökkel próbál történetet mesélni. Nem érdekli sem a szövegben rejlő ballada, sem a népszínmű lehetősége, inkább békésen csordogáló életképeket helyez egymás mellé. Ez a minimál rendezői koncepció, a szöveget a fókuszba helyező előadásmód a színpadra állítás érvényes módja lehet(ne), csakhogy az egyenetlen alakítások és a színészvezetés bizonytalanságai határozottan csökkentik az előadás esztétikai értékét.
Felütésként egy falusi temetést látunk, a sötétszürke háttér előtt nehezen kivehető figurák állnak. A karakterek később sem válnak plasztikussá, a legtöbbek alakítása inkább a felszínt kapargatja.
Feltűnő, hogy a drámai izzású összecsapások mennyire elnagyoltak, mennyire nincsenek kidolgozva. Példának azt a jelenetet lehet hozni, amelyben Kántor János elhagyja apósáék házát. Itt az elhangzó szöveg és a színpadi eseménysor intenzitása nem áll egyenes arányban egymással, hiába is hajítja végül Böbék veje után a botját. Hasonlóan hiányzik a feszültség abból a szituációból, amikor Piókás Szüle felméri Juli állapotát.
Koncz Gábor az öreg Böbék megformálásakor sok-sok évtizedes rutinjára támaszkodik, nem mindenáron törekszik a parasztgazda személyiségének megmutatására, inkább néhány poénnal pótolja a színészi erőt.
Koncz Andreát alkata, riadt őzike tekintete predesztinálja Juli szerepére, ám az ifjú színésznő koncentrációja néhány jelenetben hiányos, ha nincs éppen szövege, előfordul, hogy kiesik a szerepéből, és a háttérből érdeklődve figyeli az éppen beszélőt.
Kántor János szerepében Szakács Tibor színtelen és erőtlen alakítást nyújt.
Üdítő kivételként Földes Eszter és Lux Ádám említendő, előbbi nyílt tekintetű, szeretetre éhes leányt formál Fekete Zsuzsiból, a falu bolondjából, az utóbbi pedig Amerikánus Dzsoniként nyújt olyat, amely felfelé lóg ki az átlagból.
Egy valami egészen bizonyos: ez a premier messze nem fog akkora vihart kavarni, mint az 1939-es ősbemutató. Dicséretes, hogy az Új Színház új vezetősége egy méltánytalanul elfeledett darabbal ismerteti meg a közönséget. Esztétikai szempontokat figyelembe véve túl békésre sikeredett a Földindulás, hiszen nem zaklat fel, és nem gondolkodtat el. Mindenképpen összefogottabb színészi játékot megvalósító előadás szükségeltetett volna ahhoz, hogy a bemutatkozás sikeres legyen.
Szekeres Szabolcs
