tiszatáj | 2016. október 10.

Enervált fiatalok

MASZK ŐSZI KOLLEKCIÓ 1.
Idén is van őszi program a Régi Zsinagógában, hatodszor szerveződött meg a „nagy” Thealter kistestvére, a U21 plusz kisfesztivál, azaz a fiatal és/vagy pályakezdő alkotók őszi ráadása. Későn kapcsolódtam be, a szemtanúk szerint lemaradtam két jó előadásról, így nekem a 42. Színház produkciója lett az első élményem… IBOS ÉVA ÍRÁSA

MASZK ŐSZI KOLLEKCIÓ 1.

Idén is van őszi program a Régi Zsinagógában, hatodszor szerveződött meg a „nagy” Thealter kistestvére, a U21 plusz kisfesztivál, azaz a fiatal és/vagy pályakezdő alkotók őszi ráadása. Későn kapcsolódtam be, a szemtanúk szerint lemaradtam két jó előadásról, így nekem a 42. Színház produkciója lett az első élményem.

Az Összkomfort című előadás Osborne Dühöngő ifjúság című drámája nyomán született. Osborn 1956-ban írta a darabot, amikor az akkori magyar fiatalok egészen mással voltak elfoglalva, ám mára teljes mélységében „beértük” a darabban felvetett problémát: sok mai pályakezdőnek nincs kedve részt venni napjaink konformista versenyeiben. Lázadásuk nem látványos és nem forradalmi (Nyugat-Európában anno azzá vált, hiszen ebből az életérzésből fejlődtek ki a diákmozgalmak az 1960-as években), inkább passzív rezisztencia, amivel az a legnagyobb baj, hogy rámegy az élet, elvesztegetődik a tehetség, s a feszültségek miatt felőrlődik a támasztékot adó magánszféra is.

Nagyon jók a 42. Színház nagyon fiatal színészei, elképesztő természetességgel játszanak, a nézőktől karnyújtásnyira, ugyanis Fogarasi Gergely rendezésében abszolút kamara-előadásként folyik a játék, a nézők is a színpadon ülnek, mintha köztük lennének. A szereplőknek magyar neve van, hiszen az átiratban itthon vagyunk, de még mennyire! Kristóf, a művészféle szabadúszó és párja, a diploma előtt kiugrott zeneakadémista Eszter abból élnek, hogy egy turkálót üzemeltetnek. Talán ennyi is eléggé érzékelteti a szereplők kényszerpályáját és félrecsúszottságát, ami eleve magában rejti a konfliktushelyzeteket. Mert hiába forrasztja össze őket az olykor egymást felevő, de mégis feltétel nélküli szeretet és szerelem, e létbizonytalan helyzetben elkerülhetetlen a kapcsolatuk, és önmaguk sérülése. A darabban végig fortyog a kitörni készülő dráma, amit a két főszereplő, Fábián Szabolcs és Móga Piroska példásan épít fel. Sorsuk beteljesedéséhez játszótársaik tartják a gúlát: a hasonlóan struktúrán kívül élő hűséges barát, akit Boros Ádám játszik érzékeny visszafogottsággal, továbbá a kétélű barátnő Bognár Anita alakításában. Utóbbi a gyújtózsinór, ugyanis nagyon szeretne az idillinek tűnő senki földjére beférkőzni, pedig nem ehhez a világhoz tartozik, de mire ezt felismeri – s visszatér egzisztenciális biztonságába – három ember törékeny életét tette tönkre.

p2330048-1600 p2330155-1600 p2330224-1600 p2330264-1600 p2330461-1600 p2330032-1600

Kíváncsian vártam a Camus mű átdolgozását, a Közöny! című monodrámát, mert a K2 Színház tagját, Domokos Zsoltot több előadásban láttam már, s figyelemreméltó színésznek vélem. Most is jó volt, bár a monodráma, mintha mozaikokból rakódott volna össze, s több szakasz inkább főiskolai helyzetgyakorlatnak tűnt. Nem biztos, hogy ez a színészen múlott, talán inkább a koncepción. Azon voltam, hogy megértsem a rendező, Szenteczki Zita egyetemi hallgató szándékát, a szenvtelen és indulatos elemek váltakozásának a dinamikáját, vagyis azt a kódrendszert, amely a helyzetismertetés és a helyzetbe kerülés különböző lélekállapotait a szövegmondás technikái által tükrözi. A kísérlet színészileg sikerült, ám maga az előadás valahogy még sem lett kerek egész, s meglehet, erről a szöveghúzás mikéntje is tehet.

p2330807-1600 p2330837-1600 p2330857-1600 p2330744-1600

Mrozek Emigránsok című darabja húsbavágóan életszerű, pedig 1974-ben íródott. Az író, aki ekkor már több mint tíz éve külföldön élt, saját tapasztalatait dolgozta fel a kétszemélyes drámában, amelynek két, egzisztenciálisan nagyon különböző menekült férfi a főszereplője.      Az egyik értelmiségi, a másik egyszerű melós, az egyik a szellemi szabadság, s a nagy mű megírásának a vágyával, a másik egy saját ház felépítésének a reményében él ott, ahol. Az ország nincs megnevezve, de minek is lenne, nem szükséges. Egy pincében élnek a zúgó fűtéscsövek társaságában, a melósnak gyerekei is vannak, de az egészsége lassan rámegy a megszállott pénzgyűjtésre, a másikat viszont senki sem várja otthon. Egyetlen estéjüket követjük végig, ami épp szilveszter, tehát ünnep. Beszélgetésükből és veszekedéseikből kibomlik hátrahagyott életük és újvilági vágyaik, ám, mire éjfélt üt az óra, saját maguk számára is világossá válik, hogy a semmi közepén ülnek.

p2330924-1600 p2340053-1600 p2340125-1600 p2340177-1600 p2340194-1600 p2340204-1600 p2340221-1600

Mondhatnánk, hogy Mrozek darabja annyira aktuális, hogy nem is lehet elrontani, de ez nem igaz, még a jó szöveg is meghal avatatlan kezekben. Mert a lelki elveszettség és a magány önáltató álcázásának ezernyi finom árnyalata csakis intenzív színészi jelenléttel hitelesíthető. Szerencsére, az egy éve megalakult Terminál Workhouse formációnak van két olyan színésze, akik erre képesek, és Mucsi Zoltán jó érzékkel ki is választotta őket debütáló rendezéséhez. Molnár Gusztáv remekül hozza a melós naiv, kissé sunyi figuráját, Géczi Zoltán pedig pontosan érzékelteti a morális korlátok között vergődő, saját életét elvesztő értelmiségi tehetetlenségét.

Ibos Éva

Fotó: Révész Róbert / MASZK