Carmina Burana

A SZEGEDI KORTÁRS BALETT LEGSIKERESEBB ELŐADÁSA

A Carmina Burana vágánsdalok gyűjteménye. Ebből arra következtethetnénk, hogy középkori jeleneteket fogunk látni, de mindenképpen egymást követő nagyobb, elkülönülő egységeket. A Szegedi Nemzeti Színház színpadán mégsem ez történik. Juronics Tamás a koreográfiájában egy összefüggő történetet tár a közönség elé Carl Orff zenéjének segítségével. A civilizáció kezdetén, vagy akár végén lévő embercsoport mindennapjaiba, hitébe, félelmeibe, életébe, szerelmébe nyerünk bepillantást. A darab a Szegedi Kortárs Balett történetének legsikeresebb előadása, ez immáron a tizedik év, hogy a színház műsorára tűzi.

Az előadásban rendkívül meghatározó Molnár Zsuzsa díszlete, amely már az első pillanatban bevezeti a nézőt a koreográfus és a táncosok által megteremtett fiktív barbár közösség világába. A díszletezésben az alkotók nem használnak sok színt, a barnára, sárgára-aranyra, feketére és a fehérre építik fel a művet. Egységes teret képez a padló sivár szőnyege a mindkét oldalról lógó láncokkal, amelyeket az előadás során több alkalommal behúznak a színpadi térbe, majd a legvégén, összhangban az éppen elhangzó O, Fortuna című dallal – érdekes hanghatást keltve – lehullnak e láncok a táncosok közé.

A láncok erősítik a térbe zártság képzetét, és egyben a világ láncait is megjelenítik, amelyekből nem tudunk kitörni. Ebből kiindulva a legvégén a láncok lehullása felszabadító gesztusnak értékelhető, amelyhez keserű út vezetett.

Az október 31-ei előadás előtt Juronics Tamás és a társulat Beavató színház cím alatt megpróbálta közelebb hozni az előadást a közönséghez, bepillantást engedve a kulisszák mögé. Ezzel együtt meg is próbálták népszerűsíteni a kortárs balettet a fiatalok körében. A koncepcióról, a darab megszületéséről beszélgettek délután 16 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. Felvázolták a darab menetét, történetét, elejétől a végéig, aki nem látta a darabot, annak spoilerként is hathatott a majd’ egy órás beszélgetés. Annak viszont, aki korábban már látta, új nézőpontokat teremtett, valamint igazolta vagy épp’ cáfolta eddigi elgondolásait.

Juronics Tamás kiemelte: annak ellenére, hogy nem tartozik a kedvencei sorába az orffi zenemű, nagyon jó alapot szolgáltat egy koreográfusnak, kifejezetten táncolható dallamok csendülnek fel, illetve érdekes, izgalmas ritmikai megoldásokkal van tele, ami a koreográfiában is megjelenik. Az volt a cél, hogy a tánc és a zene egységet alkosson. Arra is figyeltek, hogy amikor női hang jelenik meg, akkor női táncos legyen a színpadon, a férfiaknál ugyanígy, azért, hogy a zene a táncos belső hangjának, érzésvilágának a kifejezője legyen, ne váljon szét a kettő.

A színpadon kirajzolódó történet Juronics Tamás fejében állt össze. A főszereplő egy beteg lány, aki szerelmes lesz, majd a legmagasabbról hull a legmélyebbre. A latin nyelvű vágánsdalokban megjelenő motívumok sorra felfedezhetők a szegedi előadásban: a Sors, összefüggésben a szerencsével, az elmúlás (mint a díszlet sivársága, a háttérben ereszből gyenge sugárban folyó víz, mintha a beteg lány élete utolsó cseppjeinek metaforája lenne. ), illetve a direkten megjelenített, a háttérben Kaszásként elvonuló Halál. Ezzel párhuzamban a hit, a bálványok építése és imádása (az alakok félelmetes istensége megjelenik, hatalmas fekete lepellel), a Nap (aranyló kör alakú anyag látható a színpad hátterének a közepén, ez előtt dobálják fel folyamatosan a lányokat). A férfi-női viszony (a lány megtisztulása, nővé érése, a fiúk beavatása, férfivá válása): a szerelem és a szexualitás is hangsúlyos helyet foglal el a darab egészében.

Juronics Tamás elmondta, hogy a Carmina Buranában „egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be. Akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetőségeikről, emberi mivoltukról.”

A láncok lehullnak, eddig az égi és földi világ összekötésére szolgáltak, most erőt is adhatnak az elesettnek, hiszen az belekapaszkodhat, most ez a motívum azonban eltűnik.

Juronics Tamás hangsúlyozta, hogy a kezdő és a záró kép ad keretet mindennek. Az O, Fortuna hangzik el mind a kétszer, ugyanazokkal a mozdulatsorokkal, merőben más jelentés képződik meg mégis e két alkalomnál a nézőben. Érződik, hogy mennyi mindenen ment keresztül Orff zenéje közben a közösség.

Vagdalt Krisztina

[nggallery id=94]

Fotó: www.szegedikortarsbalett.hu