Tiszatájonline | 2012. július 29.

Be yourself!

A Ljubljanából érkezett, Bojan Jablenovec vezette Via Negativa társulat egy furcsa, néhol groteszk, néhol idilli világot teremtett csütörtök este a Kisszínház deszkáira. A humorral, váratlan fordulatokkal teli előadás nem tanulságokat keres, hanem bemutatja a szégyennel teli, és ugyanakkor szégyentelen világot […]

A SZLOVÉN VIA NEGATIVA TÁRSULAT SZÉGYEN ELŐADÁSA A THEALTEREN

A Ljubljanából érkezett, Bojan Jablenovec vezette Via Negativa társulat egy furcsa, néhol groteszk, néhol idilli világot teremtett csütörtök este a Kisszínház deszkáira. A humorral, váratlan fordulatokkal teli előadás nem tanulságokat keres, hanem bemutatja a szégyennel teli, és ugyanakkor szégyentelen világot. Helyet kap az előadásban többek között az identitáskeresés, a szexualitás, a gyermekvállalás, a család, illetve a hozzájuk fűződő viszonyoknak a nehézsége, sokfélesége.

Az előadás dramaturgiája nagyon jó, végig jól követhető a darab annak ellenére, hogy négy-öt szálon fut folyamatosan. A különböző történeteket úgy szövik egymásba, hogy találkozzanak egy-egy pillanatra, felvegyék a fonalat és gördülhessen tovább az előadás. Mindennek megvan a maga helye, minden okkal történik a színpadon.

A színészek játékát legjobban a természetes jelzővel lehet jellemezni, nincsenek manírok, berögzült színpadi gesztusok, csak a színész már-már hétköznapi jelenléte. Úgy mesélnek a közönségnek a színészek, mint régi jó ismerősöknek. A meztelenségük is odaillő, fel sem merül, hogy öncélú, nem megbotránkoztatni akar, sem pedig polgárt pukkasztani, csak az szeretne lenni ami. Se több, se kevesebb.

Talán azért is annyira közvetlen az előadás és természetes, mert a darab kialakításában tevékenyen részt vettek a színészek. Munkamódszeréhez tartozik a szlovén társulatnak, hogy az előadások szövege tematikus workshopok keretében alakul ki. Minden színész létrehozza a maga karakterét, s a karakterek ezáltal közel állnak a színészekhez, valamennyire az ő részük.

Ebben az előadásban a neveikkel is játszanak a színészek, Katarina Stagnar, az egyik színésznő, azzal kezdi, hogy félre értés ne essen, ő hasonlít az anyjára, Katarinára, ám ő Mila (ezzel a gesztussal a fiktív, színpadi személyiségét teremti meg); Grega Zorc kettészedi a nevét, és, mint Zorc, Gregának az ondósejtje van jelen a színpadon.

A karakterek nagyon eltérőek, amíg például az egyikük a zárkózottság, a morál, a visszafogottság mintaképe, addig ott a másik oldal. A többek között japán Gésának, majd Rudolfnak öltöző férfi erre példa. Az ő esetében a nemi identitáskeresés kérdésköre is megidéződik. Éppen ezek a különböző karakterek teszik lehetővé a szégyen más és más megközelítését, bemutatását.

A jelmezek találóak, követik a karaktereket: például a naiv, folyó mellett játszó, és olyan tiszta, akár az első nő, Éva-karaktert megformáló színésznő gallyakkal takarja testét az előadás jórészében; a folyamatos átöltözést végző Katarina Stagnar-nak nincs saját ruhája, fehér alsóneműben van jelen, amikor Mila, és nem éppen valamelyik felmenőjének a bőrébe bújik. Marie-Louise Stentebjerg, a visszafogott karaktert alakító színész, öltözéke egy zárt felső és nehéz anyagú hosszú szoknya.

A darab vizuális kifejezőereje nem csak a jelmezekben nyilvánul meg, hanem sok esetben azok segítségével válik még érzékletesebbé egy-egy momentum. Zorc, az ondósejt igyekszik a létrán fel, és közben adja az instrukciókat a gazdájának, Gregának, hogy kezdheti tervezni a gyerekszobát, mit kitől kérjen el, majd hirtelen – megállj. Nem lesz gyerek. Ide sorolható az is, amikor a cirkusztáncos-lány a ruhája alá, a hasa helyére fúj egy lufit, majd többször megismétli ezt, és mindre, ezekre a gömbölyödő pocakokra ugyanaz a sors vár. A lány kipukkasztja.

A darab saját magára is reflektál végig: Mila kijelenti, hogy az anyja az éppen zajló szegedi előadáson tűnt el több évvel ezelőtt; a konzervatívabb öltözékű lány újra és újra bemutatkozik, majd előrevetíti több alkalommal is, hogy az ő jelenete azután jön, amikor a kollega földhöz vágja a gitárját. Ez humorforrás is lesz, de össze is köti az előadás egyes részeit, az ő történetét pedig elindítja.

Az előadás nyelve angol, kivéve Grega Zorc megszólalásait. Ezzel egy plusz jelentéstartalommal ruházza fel az előadást: aki az ösztönök nyelvén szól – mint Zorc – az nem ügyel az elvárásokra, nem használja a kifinomult világnyelvet.

Eljutunk Évától a modern nőig. Az este megnevetette, és elgondolkodtatta a szegedi közönséget. A kérdés ott van a szemünk előtt. Miért bújunk álarcok mögé? Hova tűnt a természetesség a társadalmunkból? 

Vagdalt Krisztina

A képet Marcandrea készítette.

A kép forrása www.thealter.hu