Bábromantika
MILENA MARKOVIĆ: BABAHAJÓ
Mese, szerelem, művészet – sugallja a TÁP Színház legújabb előadásának lágy címe (Babahajó), ám ez a naiv ábránd elég hamar szertefoszlik, miközben nagyon is az élet meséjéről van szó. Csakhogy a mai mesékben nem sütnek mézeskalácsot és a hét törpe sem azzal van elfoglalva, hogy ki evett a tányérjából. Valami egészen más mozgatja a szálakat. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a megszilárdult viselkedési normák, az elvárások mind-mind jelen vannak Milena Marković sűrített ’mese-tragikomédiájában’ […]
AVAGY A TÁP SZÍNHÁZ
ÚJ BEMUTATÓJA:
MILENA MARKOVIĆ: BABAHAJÓ
Mese, szerelem, művészet – sugallja a TÁP Színház legújabb előadásának lágy címe (Babahajó), ám ez a naiv ábránd elég hamar szertefoszlik, miközben nagyon is az élet meséjéről van szó. Csakhogy a mai mesékben nem sütnek mézeskalácsot és a hét törpe sem azzal van elfoglalva, hogy ki evett a tányérjából. Valami egészen más mozgatja a szálakat. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a megszilárdult viselkedési normák, az elvárások mind-mind jelen vannak Milena Marković sűrített ’mese-tragikomédiájában’.
A színpadon egy elképzelt, összekuszált világ elevenedik meg, amely a főszereplő festőnő gyermeki képzeletének és a mesék birodalmának, illetve a hétköznapi realitásoknak az elegye. Ezen az elképzelt, ingatag világon belül sodródik ide-oda Gera Marina alakja, hol Alice-ként, hol Hófehérkeként, hol pedig mint Hüvelyk Panna. Ezúttal azonban a Grimm testvérek jól ismert figurái nem nyerik el jutalmukat, nem mondják a jól ismert rigmusokat, hanem belecsöppennek a kortárs valóságba, vagy méginkább a kortárs világ kéretőzik az ő meséjükbe.
Vajdai Vilmos rendezésében elevenen jelennek meg a mindennapok, a családi kapcsolatok, a szexualitás, a női szerepek. Érdekes, hogy a szereplők között a Gera Marina által megformált alaknak a legrejtettebb az identitása – minden helyzetbe belesimul, kapcsolataiban bábként van jelen, akit lehet mozgatni, szeretni, utálni, megdugni, elhagyni. Erre az előadás első felében a hét törpe rá is játszik, amikor egymás után teszik magukévá a fiatal lány babáját. A szexualitás kiemelt szerepet kap a darabban. A festőnő életét végig meghatározzák a férfiak, a művészetben is csak férfiak által érvényesülhet, a döntés az ő kezükben van.
Sokkal erősebbek a főszereplőt körülvevő karakterek, akik egyértelműen tükröt tartanak a nézőknek, kik eközben jókat derülnek velük, rajtuk, magukon. Az egyes mesevilágok mást és mást mutatnak meg az életről. Az egyik legeltaláltabb jelenet, amikor a darab elején a törpék házában a mosogatásról és a szemétlevitelről folyik a dialógus – ez már önmagában is görbe tükör – és a két színész beszéde elkezd akadozni – sokatmondó az is, hogy „az agy” kiejtése után akad be a szalag – míg végül ez percekig tartó szinkron köhögésbe csap át. A Medve anyun és Medve apun csüngő Medvebocs (Dékány Barnabás) küzdelemmentes élete is megnevetteti a publikumot, a felelősséget kerülő fiatal elevenedik meg alakjában. Egger Géza Békája visszataszító és nyájas, miközben ösztöneinek próbál utat találni kihasználva hatalmi helyzetét. A jelenetek sorában jutott egy fricska a hollywoodi filmiparnak, a becsomagolt tökéletes romantikának is: nem minden királylánynak jár a „Something stupid like I love you”! Kevésbé jól működnek a direkt kiszólások, éppen konkrétságuk, előkészítetlenségük miatt.
A látottakra ráerősít a díszlet: a Trafó színpadát fentről lelógatott kötelek és Horváth Márk két óriás bábfigurája uralja, akik mintegy reprezentálják a szereplők kiszolgáltatottságát és a mesevilágot, amelyben boldogulniuk kell. Nagyon megkapó a kép, amely elénk tárul. Ítélkeznek, forgatják szemeiket, mosolyognak, megelevenednek, de sosem mozdulnak meg. A vizualitással sokat játszik az előadás: más és más színek uralják az egyes etapokat, más motivumok jelennek meg, amelyekhez jól illeszkedik az auditív dimenzió is. László Attila zenéjében nem a fülbemászó dallamok a meghatározóak, hanem a hangulatfestés. Sok esetben a kiábrándultság érzékeltetése.
Vajdai Vilmos rendezésében érezhető a kísérletező kedv, ami nagyon jót tett az előadásnak. A jelenetek különböző oldalról való megközelítése, a folyamatos színházi önreflexió (például Csillag Botond fél mondata: „azt hittem még van egy”) kinyitották a darabot. Jó példa még erre a darab csúcspontjaként is értelmezhető Sas és a Nő párbeszéde, ahol reflektálva a próbafolyamatra a két színész, Gera Marina és Dékány Barnabás a szövegkönyv néhány lapjával a kezükben unottan kezdik olvasni a sorokat, majd heves szerelmi vitába torkoll a jelenet.
Az is igaz azonban, hogy a sok remek ötlet mellett egy-egy jelenet kifut az idejéből, hosszabban mutatja be a szituációt, a kapcsolatokat, mint az érdekes lenne, néhol döcögőssé válik, például a Medve anyu, apu és bocs világában, vagy a darab ’bevezetőjében’. Elveszti a nézők figyelmét, ám a következő váltással vissza is szerzi. A váltásokban és ötletekben rejlik a darab erőssége, illetve abban, hogy mennyire a mához és a máról szól a TÁP Színház Babahajója.
Vagdalt Krisztina
