Tiszatájonline | 2022. március 10.

Az elmúlás meséje

ALAINE – IDEJE A MEGHALÁSNAK

BÁLINT ZSÓFIA KRITIKÁJA
A halálról és a haldoklásról beszélni alapvetően tabunak számít. A halál mindenhol jelen van, tudjuk, látjuk, de mégsem mondjuk ki. Ám ha nem merjük szóba hozni sem, hogyan nézzünk szembe vele, ha mégis eljön értünk? Markó-Valentyik Anna és Ladányi Andrea Alaine – Ideje a meghalásnak című közös darabjának középpontjában az elmúlással való szembesülés áll. Az előadást a Kövér Béla Bábszínház „Hány éves a kapitány?” című programsorozatának keretei között láthatta újra a szegedi közönség.

Az előadás tere kórháziasan rideg és steril világ. Hideg fényekkel megvilágított fémszéken ül a színésznő, aki a darab kezdetéig kíváncsian nézegeti közönségét, majd a témához látszólag nem illő kislányos lelkesedéssel ecsetelni kezdi a haldoklás témáját. Hirtelen egy mozdulattal maga elé húz egy különös bábot. A színésznőre csatolt embernagyságú, deréktól felfelé megformált báb egy idős, sovány asszony alakját ábrázolja. A báb átveszi a szót a fiatalabbtól és mesélni kezd. Az előadás alapvetően Polcz Alaine írásain alapuló monodráma, bár ebben az esetben érdemes inkább dialógusok és monológok váltakozásáról beszélni a nő két énje, az idősebb és a fiatalabb között.

Markó-Valentyik Anna alakítása egyszerre rendkívül erőteljes fiatal nőként, és megfáradt, de lázadozó asszonyként. Hangjának mélységével, mozgásának energiájával játszva különíti el a két szólamot: idős asszonyként hangja mélyebbé, érettebbé válik, mint egy megfáradt, de még küzdő idős léleké, ezzel szemben fiatal nőként jóval életteltelibb. Ez a kettősség jellemző a prózai részek közé ékelődő zenés-táncos jelenetekre is. A Ladányi Andrea koreográfiáira jellemző hagyományos és kortárs balettet ötvöző mozdulatok hol vaddá, energikussá, hol lassúvá, megfáradttá válnak. Az asszony nehezebb mozgását érzékelteti, ahogy a báb kissé elválik a színésznő testétől, így tartása görnyedtté válik.

Az előadás nem finomkodik, tabudöntögetően őszintén beszél az öregedés tapasztalatáról, illetve haldoklás élményéről és fázisairól. Emellett Polcz Alaine életútja kapcsán olyan komoly témák is szóbakerülnek, mint a megcsalás, rossz házasság vagy az erőszak. A komorabb hangulatot az előadás humorral ellensúlyozza. A néző tulajdonképpen jelenlegi vagy jövőbeli önképén nevet, amikor olyan témák kerülnek szóba, mint az életkor fejbentartása, a cipőméret lehetetlen változásai, vagy például, hogy az őszülés a test mely pontjain jelenik meg – „a szőr fejünkön megritkul, de persze odalent nem akar”.

A prózai és a zenés részek párhuzamos dramaturgiával váltogatják egymást: egy-egy élmény vagy emlék tárgyilagos felelevenítése után, amelyeket Markó-Valentyik lemondó, szinte érzelemmentes hangon tár a nézők elé, a zenén keresztül Alaine valódi érzéseibe nyerünk bepillantást. Karády Katalin dalai a színésznő előadásában megtelnek nyers érzelmekkel és szenvedéllyel, amelyeket vad, rángatózó mozdulatokkal érzékeltet a koreográfia.

A darab bábtechnikáját tekintve szakít a hagyományos alá-fölé rendeltségi viszonnyal (a bábos a háttérből láthatatlan istenségként irányít), mivel a báb és a mozgatója is fontos szerepben jelennek meg a színpadon. A színésznő egyáltalán nem próbál elbújni a báb mögé, gyakran félbeszakítja, átveszi a szót vagy kiszól a közönséghez. Markó-Valentyik a mozgatás egyetlen pillanatát sem rejti el, minden technika tökéletesen látható. Ugyanakkor mozdulatai annyira természetesek, hogy egyes jelenetekben az élő és az élettelen végtagok eggyé válnak, az ember szinte teljesen eltűnik a báb mögött. Mégsem beszélhetünk teljes összeolvadásról, mivel a színésznő többször is lecsatolja magáról, például a szülés és a halál szimbolikusan párhuzamos jelenetében.

A darab fókuszában a halállal való szembenézés áll. Bár Alaine munkájából adódóan tisztában van a haldoklás fázisaival és folyamatával, de saját elmúlását képtelen elfogadni. „Mit akarok? Élni!” – kiáltja az előadás kezdetén, majd a végén lemondóan beismeri – „Meg fogok halni.” A néző pedig – noha az előadás címe alapján nem reménykedhetett más végkifejletben – az elkerülhetetlennel szembesülve nézi, ahogy a fiatal Alaine összepakolja és elrendezi a többé senkinek sem kellő, gazdájukat túlélő bútorokat.

Bálint Zsófia


Kövér Béla Bábszínház
Szeged, 2022. 02. 27.