Az életből merített nyers

– Most, hogy megnyithatott a Független Színház saját, állandó játszóhelye Budapesten, a Páva utca 30. szám alatt, milyen érzések fognak el téged? Hogyan emlékszel az idevezető útra?

– Igazából mérföldköveket tudnék neked mondani.

Ott kell kezdenem, hogy a cigány közösségek reprezentációja hazai színpadon egészen siralmas. Hogyha van is egy olyan bátor szakember, aki hozzányúl a témához, nem biztos, hogy úgy akarja, de az eredmény egyszerűen penetráns lesz. Gyakran szégyellem magam, amikor kijövök egy ilyen előadásról. Sokszor sztereotípiákkal dolgoznak, és nem ellenpontozzák a történetet. Megmutatják a bűnöző cigányt például, de nem mutatják meg, hogy milyen apa. Megmutatják a prostituált cigánylányt, de nem mutatják meg, hogy mennyire aggódik a gyerekéért, és hogy miért dolgozik ő ebben a szakmában. Ezzel szemben nem cigány közösségek bemutatásakor gyakran találkozhatunk ezzel a fajta ellenpontozással. De ez a tudás hiányából adódik, ami aztán megy tovább az előítélet felé, és tudjuk, hogy a diszkriminációban aztán gyönyörűen csúcsosodik, ami napjainkra eléggé jellemző sajnos. Muszáj volt a munkatársaimnak egyfajta alternatívát állítani, hogy hogyan is lehet megmutatni a cigány közösségeket. Ez is egy formája, amit mi csinálunk. Hogy hogyan?

Interetnikus színházat akartam, azaz cigányokkal és nem cigányokkal együtt dolgozni, na de 2010 előtt volt egy kérdőjel ebben a sztoriban. Hol vannak a roma színházi alkotók? Színművészetire nem veszik fel őket, hogyha pedig volt egy-két szerencsés, akkor elvégezhetett valami OKJ-s színitanodát. El kellett kezdenünk kinevelni a tagokat, foglalkoznunk kellett a tehetséggondozással. Hogy aztán álljanak pályára fiatalok. Innen nevelkedett ki Lovas Emília, ma már Boda-Novy Emília, Szegedi Tomi, és a többiek. Ezzel párhuzamosan nagyon fontos volt produktumot létrehozni, és ezt vinni nem csak országon belül, hanem nemzetközi jelenléttel bírni. Megnyíltak a határok. Az első produkciónknál három hónapon át, hetente 15 órát próbáltak a gyerekek, akik rendszeresen játszottak felnőtteknek. De hol legyünk mi?

Korábban voltak befogadóhelyek, ahol megfordultunk, az RS9 Színházat leszámítva mindenhol átb…tak minket. Igazából csináltuk a dolgunkat, és kiderült, hogy bérleti díj fejében nem kapunk semmit se. Szerettük a szakmánkat, nem sírtunk, tanultunk ebből is. Nagyon hamar kinéztük magunknak a köztereket meg a parkokat, és kilyukadtunk a Gellért-hegyen. Ezek gasztrotúra előadások voltak, túráztak egyet a nézők, és közben történtek jelenetek, valamivel mindig kedveskedtünk. Vagy egy kupica pálinkával, vagy egy süteménnyel, egy sajttal. A vége pedig igazi vacsora volt, feljött a még forró gulyásleves, a házi kenyér, a Bortársaság bora a hegyre, és ott az emberek falatoztak, nem csak fizikailag merültek le, de még jól is laktak. Nagyon sokáig imádtuk ezt, de most kezdik sajnos beépíteni azt a részt. Puccoskodik a főváros, meg az állam. Elfoglalták a helyünket. Akkor, amikor a Citadellát polgármesteri hivatalként használod, akkor ezzel senki sem tud mit csinálni. Mindig, amióta létezünk, voltak vállalásaink egy-egy évre. Mit kéne megcsinálnunk, meddig jussunk el, az kinek jó, miért jó. És mindig az 5, 7, 8-szorosát csináltuk a vállalásainknak. Ha ennyit dolgozol valamin, akkor annak kell, hogy legyen kézzelfogható eredménye. Hát itt, a kézzel fogható eredménye, egy fizikai tér, ami most, hogy a független csapatok elég nagy bajban vannak, tök jó lehetőség, hogy itt tudjanak próbálni, játszani, bemutatni. Mi nem csak magunknak csináltuk ezt a helyet, hanem láttuk, hogy leamortizálódik a független szféra, másrészt pedig azok a fiatal csapatok, akik tényleg akarnak valamit mondani a saját közösségüknek a színházon keresztül, azok hadd gyakorolhassák itt a szakmájukat. Tárt karokkal fogadunk itt akár cigány, akár nem cigány előadókat.

– A Rothadó madarak hogyan formálódott?

– Holdosi József szombathelyi pedagógus, azt gondolom, hogy a cigány szépirodalom legfontosabb alakja. Nagyon korán meghalt, utána azok a roma írók kerültek előtérbe, akik máig pörögnek a köztudatban vagy a tanrendben. Ilyen például Choli Daróczi József.

Holdosi nem volt teljesen roma. Ott volt egy roma-nem roma vonal, nem érdekel senkinek a pedigréje, de fontos ez számomra a lelkülete miatt. Hogy két világ között volt a srác. És én is két világ között vagyok. Például beás cigányként értelmiségi lettem. Nyilván én tudtam figyelni arra, hogy ne szakadjak el a rokonaimtól, a barátaimtól, de valahogy helyem legyen a többség között is. Nem érzem azt, hogy megrekedt az életem, inkább szerencsés vagyok, mert mindkettőtől tudok kapni, és mindegyiknek tudok adni. Ebből a szempontból van egy hasonlóság köztünk Holdosival. Azonban ő olyan elképesztően sötét képet fest roma közösségekről, a nem romákról is, ami már-már sátáni. A Kányák című első regénye után tényleg beperelte a nagyapja, ahogy a Rothadó madarakban is idézzük ezt. Holdosi édesapja sem volt roma. A színház profiljába ez az interetnikusság tökéletesen belefér. Nem beszélve arról, hogy legutóbb, amikor a Falunapot csináltam a Gellért-hegyen, ami a kistelepülési uzsorarendszerről szól, a főhős ott is egy roma-nem roma asszony. Vegyes házasságból született ember. Valahogy nekem ez a normalitás. Hogy ha beszélsz, akkor ne csak egy közösséget célozz meg. Mindig előjön például, hogy a roma kultúra magyar-e? Ez egy kicsit provokatívabb kérdés valójában. A válasz számomra egyértelmű: a roma kultúra nagyon is része a magyarnak. Ugyanazt tanuljuk a suliban, ugyanúgy tanulunk meg írni, olvasni, számolni. Azt elhiszem, hogy vannak szocializációs különbségek, én így nevelkedem, te úgy nevelkedsz, neked van fürdőszobád, nekem nincs fürdőszobám, sorolhatnám. De kulturális különbözőségről beszélni 2023-ban… Nekem nagyon fontos a két világ együttes megmutatása. Sokat beszélnek például a cigány konyhaművészetről. Mi az? Meggyőződésem, hogy nincs ilyen.

Holdosi a per után írt két kisregényt, Glóriás. Dac címmel, ezek lettek tényleg sátániak. A Kányák is egy remekmű, de ezzel rárakott még egy lapáttal. Majd megírta magát a per történetét, Hajh cigányok, hajh kányák! címmel, ez egy irodalmi alkotás. Muszáj volt bekérnem a levéltárból a per anyagot, ez egy több, mint egy éves persorozat volt. A nagyapának a nagymonológja, amikor önmagát is elátkozza és az unokáját is, aki csúnyát írt róla a könyvben, az az én dédipapám története, aki hazajött a háborúból, és a falusi cimborájával ellentétben ő nem kapott földet azért, mert honvédő volt, hanem ő festményt kapott. Na, de ha nem kapsz földet, akkor hova telepedj le? Ha nem tudsz letelepedni, hova tartozz? Milyen közösséghez tartozhatsz? Hát aztán 15 évnek kellett eltelnie, hogy földet kaphasson, hogy arra házat építhessen, aztán a gyerekek oda be tudjanak költözni, ők már elvégezhessék az iskolát. Igazából a dédipapám erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. Mert most meg itt vagyok, és egy színházat működtetek, és van 40 munkatársam, akikkel dolgozhatok. Érted? Csak azt akartam mondani, hogy Holdosi is az az író, aki eléd tárja az ősök törekvéseit, de nem tolja az arcodba. Nem azt mondja, hogy ez egy roma büszkeség, hanem azt mondja, hogy ez egy emberi kitartás, és egy emberi felelősség vállalás, és a jobbat akarás a holnapért.

Nyilván azért hozzá kellett írnom részeket, mert az eredeti írások rendkívül sötétek, és azokat megmutatni ma 2023-ban nagyon kártékony lett volna.

A bemutató estéjén gondolkoztam el azon, hogy vajon ennek az elképzelésnek mi lesz a végeredménye. Ismertem a Kányákat, ismertem a Hajh cigányok, hajh kányákat, a periratokat meg a saját történeteimet. Volt ez a mesterkurzus, ahol Jászberényi Gábor és Gulyás Hermann Sándor tartottak képzést arról, hogy ketten hogy lehet sokszereplős előadásokat megcsinálni úgy, hogy neked örömöd legyen ebben, és játékkedved, és egyebek. Ezzel a formanyelvvel már korábban is dolgoztam, de a legfontosabb az volt, hogy a munkatársaim is kapjanak ebből egy ízelítőt. Ne legyen gyomorfekélyünk, miközben alkotunk, hanem örömmel, derűvel tudjuk a szakmánkat csinálni. Ebben a Jászberényiék nagyon jók. Ők beavattak minket ebbe a világba, mi zsebre raktuk belőle, amit szerettünk volna, és hét rendezői tervet bemutattunk a FÜSZI megnyitóján. Logikus, hogy a rendezők is játszottak egymás darabjában, például én a tiédben, ugye. Mindenkihez úgy éreztem, hogy szoros a kötelék, bárki el tudta volna játszani a nagyapát, vagy a Józsefet. Nem osztottam szerepet, hanem azt mondtam, hogy srácok, itt van ez a két ember, itt van ez a két bírósági tárgyalás, kit érdekel ez? Ki csinálná? Jelentkezett Balogh Orsi, és Varga Dávid. De te is választhattál volna engem, akkor lehet, hogy nem punkopera lett volna belőle.

A műfajt a Varga Dávid hozta, neki van klasszikus zenei képzettsége, használja a mindennapjai során, így nem okoz neki nehézséget uram bocsá’ komponálni egy 50 perces zenei művet. Balogh Orsi pedig annyira őrült, hogy bármit el tud játszani, bárhogy.

– Van ebben az előadásban valami nagyon nagy odafigyelés, irtó pici pillanatokat is végtelenül ki tud tágítani, és valami nyersesség.

– A nyersességre reagálnék. Néha van olyan, hogy a párommal fogjuk magunkat, felpakolunk mindent a bicajra, egy hétre való dolgot, bicajhoz a kutyakocsit, belerakjuk az állatokat, és 30-40 km után valahol megállunk. Felhúzzuk a sátrat, és kész. Gyakran megállunk falusi kocsmákban. Ha hiszed, ha nem, bárhová kiülünk 5 percen belül ugyanezzel a nyersességgel találkozol. De megvan a finomsága is ennek. Rögtön elkezdik mesélni az emberek az életüket, még ennél cifrábbakat. Ez az életből merített nyers. Mély traumákat hozunk magunkkal a múltból, generációs traumákat, amikkel mára már foglalkoznak különböző szakterületek. Korábban nem. Ez egy vívmány, hogy lehet erről beszélni, és sajnos van is miről beszélni. Erről is szól ám ez az előadás. A nagyapa nem csak az unokáját átkozza el, hanem önmagát is.  Azt mondja: „Hogy szakadnék meg! A kevertet adjad, hogy égjen szét a tüdőm!” Érted?

Megjegyzem, ez az elátkozás… hát igen. Elátkozza, de utána vesz neki mackósajtot.

– Hogyan alakul tovább a FÜSZI programterve?

– Április 30-án Nagy Henrik rendezése következik a Hét krajcárral, júniusban Illés Marci az Országépítőket mutatja be, év végén Szegedi Tamástól a Mitviszek lesz látható, jövőre pedig Boda-Novy Emília az Emberevő cigányokat és te pedig a Sárkányterminálodat mutatod be. Szívesen mennénk a szegedi Thealter Fesztiválra, mert az ország legjobb fesztiválja lett.