Álarc a maszk mögött – A Grönholm-módszer

Asztal, rajta vizeskancsó, négy pohár, körülötte fekete-fehér mintás puffok, középen ajtó. Három férfi és egy nő a szobában, bizalmatlanul méregetik egymást, a feszültség nő, fokozatosan foszlanak le a gondosan öltött személyiség-rongyok. Jordi Galcerán kortárs darabját a színházi világnapon láthattuk a Szegedi Kisszínházban.

A Grönholm-módszer kiindulópontja négy ember, akiket csoportos állásinterjúra hívtak be egy multinacionális céghez. Bezárva várakoznak egy tárgyalóteremben, különböző feladatokat kell végrehajtaniuk, a verseny győztese kapja meg az állást. Tulajdonképpen egy többfordulós játékot játszanak, a vélhetőleg figyelő, láthatatlan szemek pedig értékelik a viselkedésüket. A kiszabott feladatok különleges helyzeteket, konfliktusokat hivatottak generálni, felszínre hozva olyan személyiségjegyeket, magánéleti momentumokat, melyeket egy szokványos interjú alatt igyekszik eltitkolni a pályázó. Megdöbbentő, de a történet magja nem fikció, egy madridi kukában talált feljegyzések adták az alapötletet Jordi Galceránnak. Egy szupermarket arra kijelölt dolgozója készített jegyzeteket a potenciális pénztáros-jelöltekről, olyan szempontok alapján, melyek a külső megjelenéstől a magánéleti gondokig minden részletre vonatkoznak. Felmerül a kérdés, és ez a darab egyik mozgatórugója is, hogy vajon meddig mehet el a munkáltató, az intimszférába történő tapintatlan, kínos behatolást valóban kötelessége- e megengedni, tűrni a munkavállalónak.

Fontos szerepe van az atmoszféra megteremtésében a színpadképnek, a díszleteknek, a történet helyszínének. A szétszórva elhelyezett pár bútor, a fehér szín dominanciája mind tágítják a teret, így még érzékletesebb, ahogy az események előrehaladtával folyamatosan szűkül, üvegfalú ketreccé válik, melyben fel-alá járkálnak a bennrekedt vadállatok. Az ajtó nyikorogva nyílik, egy láthatatlan kéz borítékot nyújt, ami a soron következő feladatot tartalmazza. Olyan próbatételek ezek, melyeket unalomig játszatják a céges hétvégék csapatépítő-trénerei a munkatársakkal. Ilyen keretek között humoros helyzetek adódhatnak, a résztvevők jobban megismerik egymást, összecsiszolódnak, csapatként működnek egy közös célért. A Grönholm-módszerben azonban a játék percek alatt komoly versennyé alakul, a kezdeti viccelődést ellenségeskedés, bizalmatlanság, harc váltja fel. Akár Agatha Christie Tíz kicsi négerében, a bezártság különös hangulatot teremt, minden és mindenki gyanús, a maszkok mögött újabb maszkok rejlenek. Játék a játékban, de vajon ki vagy kik azok, akik csak színlelik a színlelést?

Ahogy fokozatosan omlik le a begyakorolt többéves rutin, a tükör előtt fogalmazott és előadott monológ egy kiváló, megbízható és rátermett munkaerőről, úgy gyűrődik az élére vasalt öltönynadrág, lazul a nyakkendő, hajtincsek hullnak ki a szorosra tűzött kontyból. Ne azért válassz engem, mert én jó vagyok, hanem mert mások rosszak!

Az előadást felolvasószínház néven hirdették, a szereplők szövegkönyvvel a kezükben játszottak, ez azonban nem vont le semmit a darab értékéből. A füzetek szinte kelléknek hatottak, kiválóan illeszkedtek az office-look világba. Ha több mozgást igényelt volna a cselekmény, lehetséges, hogy zavaró lett volna, így azonban már-már természetes volt. Mivel a gesztikuláció és a mimika így valamelyest háttérbe szorult, így az érzelmeket leginkább a hangsúllyal közvetítették. Meg volt annak a veszélye, hogy így lapos, egyszínű lesz az előadás, vagy túljátszott ripacskodásba fordul át, de szerencsére nem ez történ. A színészek kitűnően játszottak, különösen Borovics Tamás Ferran szerepében remekelt. Egy-egy szóval, akár egy igennel vagy nemmel érzelmek, gondolatok egész skáláját fejezte ki.

Évek óta hagyomány, hogy a színházi világnapra felkérnek egy világhírű színészt, hogy fogalmazza meg az ünnep üzenetét. Idén John Malkovich-ra esett a választás, aki többek között azt kívánta a magyar társulatoknak, hogy munkájuk: „segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni”. A Grönholm-módszer elgondolkodtatott. Embernek lenni annyi, mint kiszolgáltatottá válni mások és önmagunk érzelmeinek. Annyi, mint sikerre vágyni, ezüsttálcán kínálva fel a lecsupaszított lelket az érvényesülés érdekében. Keserű almával a szájban, némi fűszeres megaláztatással körítve.

Gulyás Ágnes