A végzet hamburgere – I’m lovin’ it

Az Aradi Kamaraszínház Rodrigo García társadalomkritikai művével, a Ronald, a McDonald’s bohóc című alkotásával képviseltette magát az idei Thealteren. A Harsányi Attila által előadott monodráma a már huszadik században aktualitással bíró, de mára már közhelyessé vált témát, a társadalom elvakítását, fogyasztócentrikussá válását és a művészetek, a valós értékek háttérbe szorulását dolgozza fel. A kérdés csak az, hogy valóban annyira elkeserítő-e a helyzetünk, ahogy azt García gondolja.

A Régi Zsinagóga színpadán egy tarkára festett szeméttároló konténer, mellette a kistestvére egy hasonló színekben pompázó kuka áll. A konténer lakója a mindenki számára ismerős, a világ legnagyobb gyorsétteremláncát felvonultató McDonald’s cég ikonikus figurája, Ronald, akit Harsányi Attila alakít. Az egykor Szegeden játszó színész a közönséget megkerülve, a nézőtér mögül érkezik a színpadra és kezdi meg a már-már közhelyszerű gondolatokat felsorakoztató interaktív monológját.

Fején vörös göndör parókával kedves bohócként üdvözli a közönséget, majd mutatja be a cég legújabb hamburgerét, a McDestiny-t, a végzetes finomságot. A háttérben kivetítőn láthatjuk a hamburger képét, majd ezen bemutatva ismerjük meg az összetevőket; Pina Bausch saláta, Grotowski húspogácsa, Sztanyiszlavszkij uborka és még számos, a színházművészet meghatározó művészeinek nevével ellátott élelmiszeripari termék. Hat szerencsés néző meg is kóstolhatta az új ínyencséget, ugyanis a bohóc evőversenyt rendezett, ahol a résztvevők az új terméket fogyaszthatták el. A győztes evőgép nyereménye egy pohár kóla, amely kiteljesítette a gyönyört, amelyet csak egy ilyen gyorséttermi csoda nyújthat. Ez természetesen csak egy ironikus képe a fogyasztói társadalomnak, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy Harsányi a verseny végeztével, a nézőteret megkerülve hirtelen váltással, játékában száznyolcvan fokos fordulatot véve folytatja a valós, már álarc (és paróka) nélküli figura bemutatását.

A bohócjelmez mögött egy állását vesztett, az életben csalódott, hajléktalan színész rejtőzik, aki meglehetősen pesszimista látásmóddal rendelkezik, és célja a világ összes gyermekének kiírtása.  Legfőbb ellenségének és a világ minden baja okozójának az Amerikai Egyesült Államokat tekinti.

García szövegénél és annak dramaturgiájánál sokkal izgalmasabbnak gondolom a rendezést, amely Victor Scoradeţ munkáját dicséri. A jeleneteket elválasztva egymástól Harsányi a nézőtér folyamatos kerülgetésével és a térben való meglepetésszerű megjelenésével teszi mozgalmassá az előadást. A közönségtől a széksorok közé férkőzve koldul, majd elhagyva a nézőteret, új jelenetbe kezdve egy Shakespeare-sorokkal jósló papagájjal érkezik vissza a színpadra. Utalva az „avoni hattyú” sorainak időtállóságára, a bohóc állítása szerint egy Shakespeare idézet helyes értelmezésével a jövő titka megnyílik számunkra.

Egy másik jelenetben Harsányi a karját festékpalettának használva ketchupot és mustárt nyomva rá, a kukára támasztott táblára festeget, majd a műalkotást megfordítva a színész hajléktalan jelenére utaló sorokat olvashatunk a transzparensen. Ilyen és ehhez hasonló önreflexív utalásokban bővelkedik Scoradeţ rendezése. Az előadás másik domináns momentuma a háttérben felállított vászonra vetített férfi vallomása a művészetek hanyatlásáról. Ez a férfi az előadás kulcskérdését tárja elénk, méghozzá, hogy mi az, amire emlékszünk a történelmünkből, a művészetekből, valamint a színházból. „Emlékszel még Pina Bausch-ra? Emlékszel még Auschwitzra?” Az emlékezés a legmeghatározóbb embléma, ami végigkíséri García darabját. Ezeket a mondatokat előzőleg hallhattuk Harsányi szájából is, viszont domináns szerepét csak a vetítés által nyeri el. A számomra legszebb és legkidolgozottabb színházi önreflexióra utaló jelenettel zárul az előadás. Az eddig lakásként funkcionáló konténert megfordítva egy miniszínpadot látunk, amelyen Harsányi törökülésben foglal helyet. Nem találva jobb megoldást, a méreggel megpakolt Destiny burgert a szájába tömi, így vet véget a szenvedésnek, az életfájdalommal telített létének. Harsányi játékát nagymértékű precizitás és koncentráció jellemzi, ám ennek ellenére sem mondható az tökéletesnek. Érződött rajta, hogy Szegeden volt az előadás bemutatója, így még nagyon sterilen és kraft nélkül játszotta az egyébként hálásnak mondható figurát.

Nem lehet viszont tökéletesen egyetérteni az előadás mondandójával. Úgy gondolom, hogy mindenkinek azt kell megenni, amit főzött. Ha pedig a hamburgerre adjuk le a voksunkat, az a választás is csak rajtunk múlott…

Klatka Eszter

A képek Révész Róbert munkái.